Helyi hírek, események
Felavatták a Szent Erzsébet szobrot
A falu névadójának szerettek volna tárgyiasult emléket állítani az Ezsébetiek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a kültéri szobor tűnt, melyhez sikerült forrást szerezniük a Nemzeti Kulturális Alaptól. Leyer Kornél ifjú művészt bízták meg a munkával és nem csalódtak a szárnyait bontogató szobrász első kültéri emlékművében. A falunap keretében avatták fel a Szent Erzsébetet ábrázoló, egész alakos bronzalkotást, melyet Horváth János polgármester és dr. Hargitai János országgyűlési képviselő lepleztek le a falu lakossága előtt. A szobrot Antal Géza pécsváradi apát-plébános áldotta meg, aki felidézte Szent Erzsébet közismert cselekedeteit, megemlítve, hogy a helyi templom oltárképén is az ő arcképe látható. Tiszteletadásuk jeléül az ünneplők egy-egy virágot helyeztek el az alkotás talpazatára. A tekintetekből sugárzott a büszkeség, hisz Szent Erzsébetet mostantól kezdve mindennap láthatják. A szoboravatót követően kezdetét vette a falunap kulturális programja. A színpadon csakúgy sziporkáztak a fellépők. Mindeközben egy kiváló mesterszakács két kondérban főzte a finom étkeket. Babgulyással és vaddisznó pörkölttel csillapították az erzsébetiek éhségét. Összességében egy meghitt és vidám falunapon vannak túl az erzsébetiek. Az új köztéri szobruk pedig éke és büszkesége lesz mindennapi életüknek.
Mézpromóció a kamara támogatásával
Az idei évben is nagyszabású mézpromócióba kezdett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Baranya Megyei Szervezet...
Bővebben →Leányvásár több tízezer érdeklődővel
Egykori feljegyzések szerint: a leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába ,,léptek", ,,futottak" és ,,ugrottak",...
Bővebben →Repülőgépgyártás Baranyában
Elkészült a Magnus Aircraft Pécs-pogányi repülőgépgyára, s a többmilliárdos fejlesztést be is mutatták a sajtó munkatársainak. Mind az elhangzott, ...
Bővebben →Mak(k)usztik produkció
Megteltek a Bólyi Mozi széksorai. Sodrában a szörnyű malomnak címmel, itt mutatták be azt a verses, zenés előadást, amely egy első világháborús baka s...
Bővebben →Őszanyó hetek Bólyban
Az Őszanyó hétnek, ma már heteknek, nagyon szép hagyomány van a Bólyi Óvódában. Színes programokkal, szülők és nagyszülők részvételével zajlik, ezidőt...
Bővebben →Janus, az értékőrző múzeum
A Janus Pannonius Múzeum Magyarország legnagyobb vidéki múzeuma, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhelye. A pécsi múzeumok sokasága tartozik hozzá, í...
Bővebben →Megyenapi elismerések
Baranya megye története, az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet me...
Bővebben →Hadik nyerte a Mecsek Rallye-t
A péntek délutáni Prológgal kezdődött az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye, a Pécs Plaza parkolójában. Hatalmas és egyben lelkes tömeg fogadta a versenyzők...
Bővebben →Új edzővel rukkolt elő a Bólyi SE
A távozó szakvezető, Bolboaca Augustin ajánlásával érkezett a bólyi kispadra, az A licences edző, Gulyás Gergely. A fiatal, ambíciózus trénert meglept...
Bővebben →Hospice hálózat Baranyában
A Pécsett működő Szociális Háló Egyesület, Baranya megye területén 15 éve végzi az egészségbiztosító által finanszírozott, a daganatos betegek számára...
Bővebben →Rokonyok és a "süttgesztinye" szüret
Idén, immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólassal élve: a sütt gesztinyés Lukács napi búcsú. A hagyományt alapí...
Bővebben →Sajtkülönlegességek Liptódról
Maulék 9 éve laknak liptódi otthonukban, amely hagyományos vályog téglából készült. Legelésző tehenek jelzik a gazdálkodó életmódot. Maul Antal és Ani...
Bővebben →