Helyi hírek, események
Tanévkezdés Bólyban
Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nagy nap ez számukra. Most először fogják átlépni az iskola küszöbét és kezdik meg tanulmányaikat. Az óvónénik elérzékenyülten búcsúzkodtak, és az intézményvezető is meghatódott ezekben percekben. Eljött az idő, még egy közös dal, aztán irány a bólyi suli. Miután befutott az egykori óvodás kontingens, máris kezdetét vette a tanévnyitó ünnepély. A másodikosok műsorral készültek, csakúgy mint a mostani elsősök. A tanévet pedig Bischofné Blandl Mária iskolaigazgató nyitotta meg, szép tanulmányi sikereket kívánva, valamennyi kis diákjuknak. Az ünnepség után a fenntartó bólyi német önkormányzat elnöke is bizakodásának adott hangot, a most kezdődő tanév kapcsán. Fenntartóként kicsit rugalmasabban működnek, mint a KLIKK és bólyiként a szívük csücske a helyi iskola- hangsúlyozta. A diákok elvonultak tantermeikbe, kihirdették az órarendet és a tankönyvek is kiosztásra kerültek. Jövő héten már nincs pardon, megkezdődik az éles, jegyre menő tanulás is. Kedves iskolások, sok sikert nektek, szép jegyeket és kitartást a következő hónapokra.
Felvidékiek találkozója
Ismét összejöttek az egykori negyediek Bólyban, ezúttal a Kolping házban. Április 12-e a felvidéki magyarok kitelepítésének emléknapja. Azért ezt a dá...
Bővebben →Költészet napja
Ez az a nap, amikor senki nem menekülhet a versek elől. De miért is tennék? Enapon igazi verscunamit zúdítanak ránk a magyar költészet napja alkalmá...
Bővebben →Magyarországi németek borai
Április elején tartották Mecseknádasdon, a Magyarországi Németek Országos Borversenyének díjátadó ünnepségét. A baranyai településen, ez csaknem három...
Bővebben →Munkagépek hada Szederkényben
Az Európa Aszfalt kivitelezésében 10 km hosszúságban zajlik a csatornázás Szederkényben. A térség 7 települését érintő gigaberuházás, összesen 4,5 mil...
Bővebben →Emmausz 2018
Szenzációs időjárás, nyitott pincék, sok száz érdeklődő, ez volt az idei, 2018-as Emmausz mérlege. Maga az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzeti...
Bővebben →Renoválás a szederkényi oviban
Egy óvodára mindig ráfér a renoválás és modernizáció. Így vannak ezzel Szederkényben is, ahol évről évre felvetődik a kérdés, vajon idén mire és menny...
Bővebben →Az "átkos" relikviái
Az úgynevezett "átkos szocializmus" időszakát öleli fel, Mórócz Sándor helytörténész, Podraminczky díjas kutató egyedi gyűjteménye. Rákosi, Sztálin...
Bővebben →Tudatos utánpótlás nevelés
Utánpótlás nélkül nincs minőségi futball. Jól tudják ezt Bólyban is, ahol több korosztályban edzik a leendő felnőtt focistákat. Szendrő Zoltán edző jó...
Bővebben →Kamionok avatták a bólyi ipari elkerülőt
A korábbi főpróba után eljött a premier napja. Azaz a műszaki átadást követően, hivatalosan is átadták a Bóly centrumát tehermentesítő, nem rég megépí...
Bővebben →Húsvétra hangolódás az óvidában
Tréfás sorversenyekkel tarkított, húsvéti ráhangolódásra került sor a bólyi ovi udvarán. Verőfényes napsütésben, minden ügyességükre és leleményességü...
Bővebben →MAGOSZ elnök Sombereken
A mezőgazdaság a vidék motorja, a hazai élelmezés éléskamrája. Ennél fogva az ágazat, kitüntetett figyelmet érdemel valamennyiünk részéről. Hisz nem ...
Bővebben →Bóly kemposok sikerei
Országos Kempo gálára került sor a pécsi Gandhi Gimnázium Sportcsarnokában. Az egyre népszerűbb küzdősportág utánpótlás korú harcosai mérték itt össze...
Bővebben →