Helyi hírek, események
Tanévkezdés Bólyban
Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nagy nap ez számukra. Most először fogják átlépni az iskola küszöbét és kezdik meg tanulmányaikat. Az óvónénik elérzékenyülten búcsúzkodtak, és az intézményvezető is meghatódott ezekben percekben. Eljött az idő, még egy közös dal, aztán irány a bólyi suli. Miután befutott az egykori óvodás kontingens, máris kezdetét vette a tanévnyitó ünnepély. A másodikosok műsorral készültek, csakúgy mint a mostani elsősök. A tanévet pedig Bischofné Blandl Mária iskolaigazgató nyitotta meg, szép tanulmányi sikereket kívánva, valamennyi kis diákjuknak. Az ünnepség után a fenntartó bólyi német önkormányzat elnöke is bizakodásának adott hangot, a most kezdődő tanév kapcsán. Fenntartóként kicsit rugalmasabban működnek, mint a KLIKK és bólyiként a szívük csücske a helyi iskola- hangsúlyozta. A diákok elvonultak tantermeikbe, kihirdették az órarendet és a tankönyvek is kiosztásra kerültek. Jövő héten már nincs pardon, megkezdődik az éles, jegyre menő tanulás is. Kedves iskolások, sok sikert nektek, szép jegyeket és kitartást a következő hónapokra.
Szajki megemlékezés, a 70 évvel ezelőtti elhurcolásra
A magyarországi németek 70 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek meg a szajkiak. Az 1000 éves Szajk jubileumi programsorozatra összegyűjtött, fotó a...
Bővebben →Márton-napi újbor mustra
Szép számmal jöttek össze Márton napozni, a Szederkényi Hegyközséghez tartozó borosgazdák. A Szederkényi Kultúrház ennél fogva zsúfolásig megtelt. A...
Bővebben →Vasútmodellezés felső fokon
26. alkalommal rendezték meg a népszerű Vasútmodell Parádét az elmúlt hétvégén, a Pécsi Kultúrális Központban. A megszokott látványosságok mellett, ú...
Bővebben →Tankonyhát avattak a bólyi suliban
A negyedikesek műsorával indult útjára Bóly legújabb büszkeségének ünnepélyes átadó programja. Stílusosan, kis kuktáknak öltöztek be a gyerekek és ném...
Bővebben →Nemzeti konzultáció Mohácson
dr. Hargitai János országgyűlési képviselő lakossági fórumot tartott Mohácson "Védjük meg Magyarországot" címmel, a Soros terv kapcsán. Vendége volt H...
Bővebben →Lobbi a polgárőrök autójáért
A Bólyi Polgárőr Egyesület és a Mohácsi Rendőrkapitányság, közösen tartott tájékoztatójára és az ezt követő kötetlen beszélgetésre invitálták Bóly vár...
Bővebben →Nyáradi búcsúfaállítás
Hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfaállítást. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez a sváb ...
Bővebben →A császár új ruhája
Kisebb méhkasra hasonlított a bólyi óvoda előtti tér, oly sokan eljöttek az Őszanyó hetek záró akkordjára. Lampionokat és egyéb kiegészítőket is be le...
Bővebben →Sokoldalú lippói nyugdíjasok
A Lippói Nyugdíjas Egyesület lV. Kultúrális Estje, igazi csemege volt a felhőtlen szórakozásra vágyóknak. Micsoda csapat, konstalálhatta a nézőtéren h...
Bővebben →Rangadó Borjádon
Impulzív játékkal szórakoztatta a két csapat, a mintegy 50 lelkes szurkolóját, akik fele fele arányba képviselték a két falu futball szerető közönségé...
Bővebben →Kiállítás Mohács szerb megszállásáról
Szerb megszállás Mohácson címmel nyílt kiállítás a mohácsi Busóudvarban. A kezdeményező helyi éremgyűjtő egyesület ikonikus alakjai, Mórócz Sándor, Cs...
Bővebben →Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára, az iskolát bemutató három nyílt...
Bővebben →