Helyi hírek, események
Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara
Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron egy konkrét téma kapcsán, élesbe váltott. Épp ezért horvát és magyar részről gazdasági egyeztetések kezdődtek Pécsett. Minderről Rittlinger József, a megyei agrárkamara elnöke számol be a Bólyi Tv-ben. A Magyar Nemzeti Kereskedőház eszéki irodája, katalizátorként vesz részt a folyamatokban. Mindezt Palizs-Tóth Hajnalka irodavezető erősítette meg. A találkozót kezdeményező horvát Žito cég Horvátország meghatározó mezőgazdasági vállalkozása. A Žito az Eszék melletti Csepin (Čepin) településen, 25 millió euró nagyságú beruházással, megújította olajfeldolgozó üzemét, melyben repcéből, napraforgóból és szójából étolajat állítanak elő. A beruházással az üzem kapacitását és alapanyag igényét is megnövelték, ennek következménye, hogy a Baranya megyei termelőktől szeretnének általános – nem magas olajsavas – napraforgót vásárolni. Ezért kezdeményezték első körben a pécsi találkozót, amely keretében tájékoztatták a hazai gazdákat. Remélhetően konkrét üzletek köttetnek a felek között, s a magyar termelők élnek majd a horvátok által felajánlott lehetőséggel. A távolság csekély, ugyanakkor hosszú távon, egy sikeres üzlet megoldást jelenthet a szereplők számára.
Sulibörze a Tudásközpontban
Novemberben a megye több városában várták és várják az általános, valamint a középiskolák végzős osztályaiba járó fiataljait, szüleiket és tanáraikat ...
Bővebben →Virtoúz zenész Nagynyárádról
Nyárádi otthonában látogattuk meg térségünk zenei tehetségét. Természetesen a hanszer is előkerült, sőt, meg is lett szólaltatva. A harmonika mögött h...
Bővebben →Kincskeresők a Dunán
Az 1894 ben készült mohácsi töltés alatt 50 méterrel, továbbá a Cigány zátony homokpadjánál az elmúlt hetek alacsony dunai vízállása alatt, megjelente...
Bővebben →Feederesek megmérettetése az Olaszi tavon
Idén már a 11. Feeder Horgászversenyre került sor a festői környezetben elterülő Olaszi tavon. A víz körül serénykedő horgászok nagy tapasztalattal te...
Bővebben →Best of Pécs közönség kóstoló
A Pécsi Borvidékről származó szép fehér, rozé, no és a vörösborok is erődemonstrációt tartottak a pécsi Jókai Rendezvényházban megrendezett, idei Best...
Bővebben →Maszkfaragó és kerékpárgyűjtő
A mohácsi születésű Englert Antal már gyermekkorában közeli ismeretségbe került, a népművészettel és a busómaszkfaragás fortélyaival. Munkájában, mind...
Bővebben →Közbiztonság mindenekelőtt
Folytatódott a megyei közbiztonsági fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást, a közbiztonságért felelős szakemberek. Garamvári Gábor, a m...
Bővebben →Továbbtanulási fórum Bólyban
A továbbtanulás szempontjából fontos dolog, hogy a gyerek tudjon miből választani, tudásának és érdeklődésének megfelelően. Épp ezért dícséretes, ha s...
Bővebben →Neves születésnaposok köszöntése
Neves születesnaposokat köszöntöttek a Bólyi Idősek Gondozási Központjában. Ide kapott meghívást a kisváros valamennyi 70-80-90 évese, illetve 90-en é...
Bővebben →Nótáskedvű várkonyiak
A Zengővárkonyi Lukács napi búcsú másnapjára, a rezeseket, vonósokkal felálló, cigány zenészek váltották. Főszerephez jutott a magyarnóta, annak vidám...
Bővebben →A Szedi nyerte a bólyi rangadót
Szomszédvárak rangadóját rendezték meg a megye l-es labdarúgó bajnokságban. Minden sava és borsa meg volt a Bóly-Szederkény mérkőzésnek, felspanolt né...
Bővebben →Szezonzáró motoros gurulás
A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület Vll. Szezonzáró gurulására és családi napjára került sor Pécsett. A gyülekező helyszíne, a Pláza parkolója volt. Tö...
Bővebben →