Helyi hírek, események


Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara

2016.09.01

Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron egy konkrét téma kapcsán, élesbe váltott. Épp ezért horvát és magyar részről gazdasági egyeztetések kezdődtek Pécsett.  Minderről Rittlinger József,  a megyei agrárkamara elnöke számol be a Bólyi Tv-ben. A Magyar Nemzeti Kereskedőház eszéki irodája, katalizátorként vesz részt a folyamatokban. Mindezt Palizs-Tóth Hajnalka irodavezető erősítette meg. A találkozót kezdeményező horvát Žito cég Horvátország meghatározó mezőgazdasági vállalkozása.  A Žito az Eszék melletti Csepin (Čepin) településen, 25 millió euró nagyságú beruházással, megújította olajfeldolgozó üzemét, melyben repcéből, napraforgóból és szójából étolajat állítanak elő. A beruházással az üzem kapacitását és alapanyag igényét is megnövelték, ennek következménye, hogy a Baranya megyei termelőktől szeretnének általános – nem magas olajsavas – napraforgót vásárolni. Ezért kezdeményezték első körben a pécsi találkozót, amely keretében tájékoztatták a hazai gazdákat. Remélhetően konkrét üzletek köttetnek a felek között, s a magyar termelők élnek majd a horvátok által felajánlott lehetőséggel. A távolság csekély, ugyanakkor  hosszú távon, egy sikeres üzlet megoldást jelenthet a szereplők számára.


20 éves város Bóly

2017.08.23

Ígényesen összeállított program várta a bólyiakat augusztus 20-a alkalmával. Kettős ünnep volt ez a javából, hiszen az államalapítás mell...

Bővebben →

25 éves nyugdíjas egyesület Szediben

2017.08.23

25 éves a Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete. A jubileum alkalmából, ünnepi koncertet rendeztek, a helyi kultúrházban. Neves operaénekes, mislenyi és ...

Bővebben →

Lecsó, kutyusok és foci Sátorhelyen

2017.08.16

Tartalmas falunappal lepték meg a szervezők a sátorhelyi családokat. Az egykori címerező tábor minden kis szegletét kihasználták, a színes program pal...

Bővebben →

Ének az esőben Újpetrén

2017.08.16

Újpetrén semmit nem bíztak a véletlenre. Mind a színpad, mind pedig a nézők fölé, sátrat húztak, védve mindenkit a nyári esőtől. Tudatosságuk, a cerem...

Bővebben →

Lippói Kasza Show

2017.08.16

Vegyes időt fogtak ki a lippóiak falunapjuk alkalmával. A kezdeti napsütést, délutáni eső követett, így elkélt a rendezvénysátor, e jeles napra. Ezút...

Bővebben →

Német gála Márokon

2017.08.16

A mároki lakodalmas másnapján, sváb tánccsoportok és zenekarok veszik át a stafétát. Útjára indul a fergetegparty, amely végül Sváb bál formájában csú...

Bővebben →

7. Mároki Lakodalmas Parádé

2017.08.16

Hetedszerre sem okozott csalódást a Mároki Lakodalmas Parádé. Sőt, olyan híre és ázsiója lett az elmúlt 7 év alatt, hogy valós brandként emlegetik, a ...

Bővebben →

Legendák a bólyi kispadon

2017.08.16

Legendák irányítják a Bólyi SE futballcsapatát. A Szíjas-Göller páros egykoron retteget támadógépezetnek számított a megyében. Meccsről meccsre on...

Bővebben →

A mester emlékére

2017.08.10

A 18. Országos Kékfestő Fesztivált, idén is két naposra tervezték a nyárádiak. A kiemelt rendezvény, a sok látványosság és tartalmas programok mellett...

Bővebben →

Sok száz edényben főtt a sokacbab

2017.08.10

24. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel, füst...

Bővebben →

Pokoli hőség az Ördögkatlanon

2017.08.10

Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány nem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszóval a körtét nem érdemes összehasonlítani a...

Bővebben →

Szentgyörgyvári kapitány

2017.08.08

Mókás kedvű, tréfás fickó az új siklósi várkapitány. Gúnyát húzott, így fogadott minket a várban lévő Tenkes kapitány panoptikum szereplői közé beülv...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162