Helyi hírek, események
Szüreti vesszőfutás
Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a neves eseményre, a hobbi szintű sportolók, akik számára a futás életforma, az itt lévők pedig egy baráti közösségnek számítanak. Ahogy ők fogalmaznak, hajtja őket a mozgás iránti vágy a küzdelem és az adrenalin. Senkinek nem ajánlott csak úgy spontán beugrani egy ilyen versenyre. A 13 és fél, illetve a 21 kilométer, ahogy mondani szoktuk, nem piskóta kategória. Még ha annak csak egy részét kell váltóban teljesíteni, no az is egy emberes kihívás. De aki edzésben van az bátran startolt el és vette célba Békást, majd darálta le maga előtt, a további sok sok kilométert. A mezőnyt látva, bizony voltak " nagyágyuk" , akik hamar elléptek a többiektől és szűk körben "megharcoltak" egymással a győzelemért. Persze, ezzel szemben a kemény magnak a részvétel volt a fontos, a maguk tempójában haladva, gyakorlatilag kipipálták ezt a napot.
A 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutás lendülete és hangulata is magával ragadó volt. Biztosak vagyunk benne, hogy a résztvevők jól érezték magukat ebben a miliőben. Akik nyertek, még büszkék is lehetnek magukra, s akik nem, azoknak sincs okuk a panaszra. Egy jót futottak, elégettek sok ezer kalóriát, hát kell ennél jobb program szombat délelőttre?
Dárdai bíztatta a focista palántákat
Befutott a Danon kamionja Pécsre, aholis egy nemzetközi utánpótlás torna regionális selejtezőjére került sor a PMFC stadionjában és sportelepén. A v...
Bővebben →Nyárádi siker a Kihívás napján
Éjszakai számháborúval kezdték az idei kihívást a nyárádiak, aztán turbó fokozatba kapcsoltak és még nagyon sok sportágban avagy sportos megmozdulásba...
Bővebben →Lángost sütöttek a nagyik
A szajki Harangvölgyi sétányt ellepték a gyerekek, no és kísérőik. A szikrázó napsütésben pazar gyermeknapi mulatozásban részesültek. Mosolyt csalogat...
Bővebben →Kórustalálkozó a Siklósi Várban
A Tenkes Kórusfesztivált első alkalommal rendezték meg a siklósi vár ódon falai között. A kiváló akkusztikájú térben minden egyes hang eljutott a ho...
Bővebben →Búza mustra a határban
Magtól duzzadó kalászokat lenget a szél a határban. Hazai és külföldi búzanemesítő cégek fajtabemutatójára került sor a Trigo kft szervezésében. A n...
Bővebben →Tehetséggála Lippón
Nehéz lenne felgöngyölíteni a lippói suligálák kezdeti dátumát, így részünkről az "emberemlékezet óta megrendezésre kerülő" megjelölést kapta. Idén is...
Bővebben →Felszentelték a kéméndi, felújított Angyalokat
A Szentháromság napi német búcsún szentelték fel a helyreállított Zsolnay-angyalokat Máriakéménden. A Nagyboldogasszony kegytemplom előtt álló hatalma...
Bővebben →Családi gyermeknap Bólyban
A bólyi gyermeknapból leginkább a fagyi és a lufiárusok profitáltak. No de a picurkák sem panaszkodhattak, mivelhogy a Kalandtár szervezői, egy rakat ...
Bővebben →Belvárdon elkelt a 2500. Claas kombájn
A Belvárdgyulai Zrt. és az Axiál Kft. közös ünnepségre került sor, a dél-baranyai agrár cégcsoport központjában. A vendéglátók részéről Szűcs lmre az ...
Bővebben →Stifolder fesztivál Fekeden
A magyar és a sváb ember is szereti a húst és a minőségi hústermékeket. A 9. Fekedi Stifolder Fesztivál alkalmával, 95 mintát kóstolhatott a szakmai é...
Bővebben →Ugráló lippói gyerekek
Óriáscsúzda, légvár és trambulin. Nyugodtan nevezhetjük ezt a sikeres gyermeknap, alapvető receptjének. Jól tudják ezt Lippón is, s ennek szellemében ...
Bővebben →Térségi polgárőr találkozó
A Bólyi és a mohácsi járáshoz tartozó polgárőregyesületek vezetőit hívták meg szakmai tanácskozásra, mégpedig Babarcra. Ezen részt vett a megyei polgá...
Bővebben →