Helyi hírek, események


Szüreti vesszőfutás

2016.09.06

Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a neves eseményre, a hobbi szintű sportolók, akik számára a futás életforma, az itt lévők pedig egy baráti közösségnek számítanak. Ahogy ők fogalmaznak, hajtja őket a mozgás iránti vágy a küzdelem és az adrenalin. Senkinek nem ajánlott csak úgy spontán beugrani egy ilyen versenyre. A 13 és fél, illetve a 21 kilométer, ahogy mondani szoktuk, nem piskóta kategória. Még ha annak csak egy részét kell váltóban teljesíteni, no az is egy emberes kihívás. De aki edzésben van az bátran startolt el és vette célba Békást, majd darálta le maga előtt, a további sok sok kilométert. A mezőnyt látva, bizony voltak " nagyágyuk" , akik hamar elléptek a többiektől és szűk körben "megharcoltak" egymással a győzelemért. Persze, ezzel szemben a kemény magnak a részvétel volt a fontos, a maguk tempójában haladva, gyakorlatilag kipipálták ezt a napot.

A 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutás lendülete és hangulata is magával ragadó volt. Biztosak vagyunk benne, hogy a résztvevők jól érezték magukat ebben a miliőben. Akik nyertek, még büszkék is lehetnek magukra, s akik nem, azoknak sincs okuk a panaszra. Egy jót futottak, elégettek sok ezer kalóriát, hát kell ennél jobb program szombat délelőttre?


Finisében az idei szüret

2016.09.28

A Pécsi Borvidék szőlő sorokkal tarkított dombjait hetek óta "megszállás alatt tartják" a szorgos szüretelők. A Villányi Borvidék szomszédságában is j...

Bővebben →

Falusi Turizmus Utcafesztivál

2016.09.28

Mennyi finomság és ínyenc falat egy helyen. A  Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, immáron a XII. Falusi Turizmus Utcafesztivált rende...

Bővebben →

Emlékművet avattak a bólyiak

2016.09.28

"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat val...

Bővebben →

Rendőrségi toborzás Mohácson

2016.09.21

Országos akció keretében, 3000 új rendőrt szeretne felvenni a Belügyminisztérium. Más helyszínekhez hasonlóan, a napokban rendőrségi toborzót tartotta...

Bővebben →

Célbaértek az agrárkamara adományai

2016.09.21

A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon in...

Bővebben →

A Karasica összeköt

2016.09.19

Szüreti felvonulással indult útjára Szederkény és a térség egyik legnagyobb, széleskörű összefogást jelképező, ősz köszöntő, kulturális településtalál...

Bővebben →

Andrásfalvy Bertalan a Bóly TV-ben

2016.09.16

"Baranyai arcélek" című sorozatunkban, ezúttal az Antall- kormány egykori művelődésügyi és közoktatási miniszterével, Andrásfalvy Bertalannal beszélge...

Bővebben →

Trigo-s kukorica fajtabemutató

2016.09.16

A betakarítások közötti rövid szünetet kihasználva, a bólyi Kolping Házba invitálta a térség gazdáit Schmidt Tamás, a Trigo Kft. területi képviselője....

Bővebben →

Népszavazásra hangolnak

2016.09.16

Közeledve az október 2-ai népszavazáshoz, a kormányzati kommunikáció is újabb lendületet kapott. Ennek keretében valamennyi választókerületben szervez...

Bővebben →

Sváb zenei hétvége Villányban

2016.09.14

A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezr...

Bővebben →

Padlógázzal a bólyi bekötőn

2016.09.13

A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...

Bővebben →

Mozgásélmény nap az új sportcsarnokban

2016.09.09

Bólyban minden évben megrendezik azt a mozgásélmény sportnapot, amely a fogyatékkal élő embertársaink számára jelent fantasztikus élményt. Itt nem dől...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162