Helyi hírek, események


35 éves tánccsoport Babarcon

2016.09.06

Zsúfolásig megtelt a fesztiválsátor a babarci nemzetiségi ház udvarán. Születésnapra jött össze a sok száz vendég, akik a szívük mélyén szeretik a 35 éves Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoportot és a sváb tánckultúrát. 1981-ben indult útjára ez a sikertörténet, amely a mai napig tart. Él a sváb hagyomány a faluban, amit táncaikkal, a nyelv használatával és német nemzetiségi ruháikkal közvetítenek a nyilvánosság számára. A Márton Ferenc által alapított együttest 89-től Treitz Éva vezeti, aki kihozta a maximumot csapatából. A több mint három évtized alatt, idehaza és külföldön, nagyon sok alkalommal bemutathatták, folyamatosan megújuló repertoárjukat. Így jutottak el több alkalommal a Duna-menti Svábok találkozóira és az Amerikai Egyesült Államokba is. Ma már több korosztályban táncolnak, szépen kiépítették utánpótlás bázisukat. Egyesületet és közhasznú alapítványt is létrehoztak, hogy finanszírozni lehessen áldásos tevékenységüket. 

A mostani jubileumi gálára mindenki eljött, aki múltjukhoz avagy jelenükhöz köthető. A szeretet és megbecsülés a vendégek részéről sugárzott az ünnepeltek felé. Így hát az egykori és a mai táncosok felszabadultan, mosollyal az arcukon léphettek színpadra és arathatták le valamennyi tánc után a jól megérdemelt taps cunamit. Öröm lehet ilyen miliőben táncolni. A 35 éves Babarci Német Nemzetiségi Tánccsoport eddigi munkája és elért sikereik tiszteletre méltóak. A sok munka meghozta gyümölcsét, elismert és szeretett csoporttá nőtték ki magukat. Boldog születésnapot és további töretlen fejlődést kívánunk számukra.


Nemzetiségek háza nyílt Töttösön

2016.08.04

Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...

Bővebben →

Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten

2016.08.02

Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...

Bővebben →

Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással

2016.08.01

Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...

Bővebben →

Veterán autók gurultak Nyárád utcáin

2016.08.01

A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...

Bővebben →

Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát

2016.08.01

Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...

Bővebben →

Grillparty az árnyas fák alatt

2016.08.01

A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...

Bővebben →

Adakozó gazdák Sombereken

2016.07.30

2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...

Bővebben →

Köszönjük Kriszta!

2016.07.29

Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...

Bővebben →

Szoceg biofarm Szederkényben

2016.07.27

A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...

Bővebben →

Ismerős Arcok a Kiskastélyban

2016.07.25

Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...

Bővebben →

Népszerű a Krisna-völgyi búcsú

2016.07.25

A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...

Bővebben →

Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba

2016.07.25

A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162