Helyi hírek, események


Padlógázzal a bólyi bekötőn

2016.09.13

A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykori Bóly-Szederkény bekötőút adta a 3,8 km hosszú versenypályát, amelyen 5 etapot teljesített a 60 versenyző páros. 5 kategóriában + a Lada kupában folyt a gigászi küzdelem, emellett győztest hirdettek abszolútban, melyet összesítenek majd  a 8. versenynap végén is, hogy kiderüljön, ki lesz a bajnokok bajnoka a dél-baranyai mini-rallye bajnokságban. Az előző bólyi versenyhez képest fordítottak egy nagyot a pályán a versenybírók és ezúttal Szederkény felől folyt a verseny, mégpedig Bóly irányába. Kisebb akadályok és fordítók színesítették a pályaképet, melyet egy-két kevésbé veszélyes kicsúszást leszámítva, zökkenőmentesen teljesítettek a pilóták navigátoraik itinerjei mellett. Sokan látogattak ki családostól az autóverseny helyszínére, hogy megcsodálják az autókat futam közben és a szerelőállásokban. Ott volt az eseményen Zsebe Gábor neves és sikeres rallye ll-es versenyző is, aki ezúttal ígéretét betartva fiatalokat vitt el versenyautójával, egy-egy "bemutató körre". Piknik hangulata is volt a rendezvénynek, hiszen a hosszú napra való tekintettel, pár percet pihenni és ejtőzni is kellett a csapatoknak. Ezek után nézzük meg az elért helyezéseket:

I. kategória:

    1. Németh Zoltán       Trabant

    2. Varga Nikolett        Trabant

II. kategória:

    1. Földvári Gábor      Suzuki

    2. Veldi Krisztián       Suzuki

    3. Szabó Dávid         Suzuki

III. kategória:

    1. Erdősi László       Honda

    2. Dénes Szabolcs   Lada

    3. Bencze György    Lada

IV. kategória:

    1. Szabó Viktor        Lada

    2. Suba Máté           Audi

    3. Suba Imre            Audi

V. kategória:

    1. Szekeres Gábor   Opel

    2. Auth Dániel          Opel

    3. Farkas Péter        BMW

Lada kupa:

    1. Dénes Szabolcs     Lada

    2. Bencze György      Lada

    3. Pazaurek Attila      Lada

Abszolút:

    1. Szekeres Gábor      Opel

    2. Földvári Gábor       Suzuki

    3. Erdősi László          Honda  

Az eddigi versenyek összesítésében, az abszolútat továbbra is Szekeres Gábor vezeti, tegyük hozzá teljesen megérdemelten. Gratulálunk minden helyezettnek és sikeres folytatást a hátralévő versenynapokra.


Lippói suli vizit

2019.02.07

4 éve vezeti a Lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolát Kállai Csilla igazgató nő, aki szaktanárként történelmet, no és etikát is tanít diákjainak. Büsz...

Bővebben →

Trigo téli partnertalálkozók

2019.02.07

A téli terminus 3. partnertalálkozóját rendezte meg a Trigo Kft. Ezúttal is a Roth pincészetbe jöttek össze a térség gazdái, hogy hasznos információka...

Bővebben →

Picurkák a tankonyhában

2019.02.07

Finom sajtos pogácsa és fánk illata keveredet a bólyi suli folyosóján. Az illatok a tankonyha felöl szűrödtek ki. A finomságok elkészítéséről, óvónéni...

Bővebben →

Villányi Vince nap sok sok finomsággal

2019.02.07

Két patinás villányi borászatnál teszteltük, a Vince nap különleges hangulatát, amely ilyenkor pincejárással egybekötött, ígényessen összeállított vac...

Bővebben →

Nívódíjak a kultúra őreinek

2019.02.07

A Magyar Kultúra Napja, Baranya Megyei Ünnepére került sor a Pécsváradi Kultúrházban. A kitüntetett esemény, két főszervezővel is büszkélkedhet. Így a...

Bővebben →

Babarci vincellérek borkóstolója

2019.02.07

A babarci borászok avagy vincellérek, évről évre megemlékeznek a Vince napról. Teszik ezt abból a megfontolásból, mivelhogy Szent Vince a vincellérek ...

Bővebben →

Szederkényi Sváb bál a tradíciók útján

2019.01.30

A 28. Szederkényi Sváb bál hangulatát nehéz szavakkal leírni. Mindenképpen segítségünkre van a képi és a hangrögzítés, amely valamelyest hitelesíti a ...

Bővebben →

Kölkedi boldog iskola

2019.01.30

Meglátogattunk, egy úgynevezett Boldog iskolát. Az országos boldog iskola program lényege és fókusza, hogy miként lehet a negatív gondolkodásmódon vál...

Bővebben →

Unesco listán a kékfestészet

2019.01.30

Felkerült a kékfestés hagyománya, az Unesco szellemi kulturális világörökség listájára. A jelölést Magyarország, Németország, Ausztria, Csehország és ...

Bővebben →

Poklade a Hagyományok Házában

2019.01.30

Poklade avagy a Mohácsi Busójárás megújuló hagyománya címmel rendeztek alkalmi kiállítást Budapesten, a Hagyományok Házában. A széles merítésű tárlat ...

Bővebben →

Országos német gála

2019.01.30

Kitüntetések átadásával egybekötött gálaműsort tartott a Budapest Kongresszusi Központban a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Csaknem kéte...

Bővebben →

Babarcon indult az idei báli szezon

2019.01.17

A báliszezon első sváb bálját hagyományosan Babarcon rendezték, közvetlen Vízkereszt környékén. A helyiek mitagadás szeretnek elsők lenni a sorban. En...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162