Helyi hírek, események
Padlógázzal a bólyi bekötőn
A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykori Bóly-Szederkény bekötőút adta a 3,8 km hosszú versenypályát, amelyen 5 etapot teljesített a 60 versenyző páros. 5 kategóriában + a Lada kupában folyt a gigászi küzdelem, emellett győztest hirdettek abszolútban, melyet összesítenek majd a 8. versenynap végén is, hogy kiderüljön, ki lesz a bajnokok bajnoka a dél-baranyai mini-rallye bajnokságban. Az előző bólyi versenyhez képest fordítottak egy nagyot a pályán a versenybírók és ezúttal Szederkény felől folyt a verseny, mégpedig Bóly irányába. Kisebb akadályok és fordítók színesítették a pályaképet, melyet egy-két kevésbé veszélyes kicsúszást leszámítva, zökkenőmentesen teljesítettek a pilóták navigátoraik itinerjei mellett. Sokan látogattak ki családostól az autóverseny helyszínére, hogy megcsodálják az autókat futam közben és a szerelőállásokban. Ott volt az eseményen Zsebe Gábor neves és sikeres rallye ll-es versenyző is, aki ezúttal ígéretét betartva fiatalokat vitt el versenyautójával, egy-egy "bemutató körre". Piknik hangulata is volt a rendezvénynek, hiszen a hosszú napra való tekintettel, pár percet pihenni és ejtőzni is kellett a csapatoknak. Ezek után nézzük meg az elért helyezéseket:
I. kategória:
1. Németh Zoltán Trabant
2. Varga Nikolett Trabant
II. kategória:
1. Földvári Gábor Suzuki
2. Veldi Krisztián Suzuki
3. Szabó Dávid Suzuki
III. kategória:
1. Erdősi László Honda
2. Dénes Szabolcs Lada
3. Bencze György Lada
IV. kategória:
1. Szabó Viktor Lada
2. Suba Máté Audi
3. Suba Imre Audi
V. kategória:
1. Szekeres Gábor Opel
2. Auth Dániel Opel
3. Farkas Péter BMW
Lada kupa:
1. Dénes Szabolcs Lada
2. Bencze György Lada
3. Pazaurek Attila Lada
Abszolút:
1. Szekeres Gábor Opel
2. Földvári Gábor Suzuki
3. Erdősi László Honda
Az eddigi versenyek összesítésében, az abszolútat továbbra is Szekeres Gábor vezeti, tegyük hozzá teljesen megérdemelten. Gratulálunk minden helyezettnek és sikeres folytatást a hátralévő versenynapokra.
Szedi sportnap
Szederkényben folytatódott a sportos eufória. A nemrég megszerzett, bajnoki ezüstérem és a 70 éves sportegyesületi jubileum mellé, a szokásos nyári sp...
Bővebben →A Duna veszélyes üzem...
A Duna veszélyes üzem, hirtelelen mélyülő medre, nagy sodrása és a lehúzó örvények, kiszámíthatatlanná teszik. Idén már 33 életet követelt, az esetek ...
Bővebben →Aratják a búzát
Javában tartanak a betakarítási munkálatok. Jelenleg 210 ha őszi árpa, 550 ha őszi búza, 30 ha facélia, 30 ha fűmag aratása folyik a Bóly - Töttösi Zr...
Bővebben →Dunai mosás
A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az ...
Bővebben →Nyári munkák a szőlőben
A téli fagyok, a tavaszi esők, no és a nyári kánikula, gombabetegségekkel karöltve, igencsak odavágtak az idei, várható szőlőhozamnak. Serényen zöldmu...
Bővebben →Sportos nap a kisvárosban
A sport összeköt és közösséget kovácsol. Ennek lehettünk hiteles szemtanúi, a 3. Bólyi Sportnap jóvoltából. Itt aztán mindenféle mozgásformával megism...
Bővebben →Úszótanfolyamok Bólyban
Nagy áldás tud lenni egy kisvárosban, ha strandja vagy akar egy úszómedencéje van. Pláne, az elmúlt napok kánikulájában jelentett ez, igazi mentsvárat...
Bővebben →Alkotótábor Szediben
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immár 17. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket. ...
Bővebben →Német tábor Újpetrén
Az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, ez év nyarán is megrendezte, német nyelvi táborát. 55 gyermek és 8 felnőtt vett részt a tartalm...
Bővebben →Érettségi a Montenuovoban
A Montenouvo végzősei, bizonyították érettségüket, az őket szóbeliztető bizottság előtt, így véget ért számukra a nagy menetelés. Az érettségi bizonyí...
Bővebben →Fuvolavarázs és emlékezés
54 fővel folyt Bólyban, egy héten át, a XXl. Országos Fuvolatábor. A megszokott helyszínek és program elemek mellett, egy igazán nagy hiányzója volt a...
Bővebben →Népviseletben járták körbe falut
Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a f...
Bővebben →