Helyi hírek, események
Sváb zenei hétvége Villányban
A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezren látogattak el, hogy egy nagyot bulizzanak, hódoljanak a bajor gasztronómiai kínálatnak és felhőtlenül szórakozzanak. A rendező Bajorsör-barátok Hagyományőrző Egyesülete a tavalyi, Schürzen Jäger koncerttel megkoronázott sikeren felbuzdulva, idén sem bízta magát a véletlenre. Ahhoz, hogy benépesítsék Villány rendezvényterét, hathatós kampányra és egy igen ütős programra volt szükségük. Egyikre sem lehetett panasz, jött is az emberár, hogy részese legyen ennek a "fergeteg partynak". Első nap a német hagyományőrző tánccsoportok mellett az UnterRock Zenekar és a méltán népszerű Sütz Kapelle muzsikája jelentette a program gerincét. A lábak pedig csakúgy pörögtek a sváb muzsikára. Másnap újabb tánccsoportok mutatkoztak be, emellett trachten bemutató és verseny színesítette az eseménysort. A program cunami csúcsát a Freddy Pfister Band koncertje és utcabálja jelentette. A tiroli együttes pazar hangulatot teremtett a villányi Sváb Zenei Hétvége finisére. Erre mondják, hogy minden jó, ha a vége jó. No de ennek a két napnak, minden perce jó volt, elejétől a legvégéig. Villányba két napon át jól megfért egymás mellett a pincehideg vörösbor és a jéghideg Erdinger Bear. Higgyék el, sokan voltak, akik ezt párosítást többször is kipróbálták, egy-egy polka és zeppedli szünetében. A Il. Sváb Zenei Hétvége felejthetetlen élmény marad minden résztvevő számára. Jövő ilyenkor pedig jöhet a folytatás.
Bólyiak kupagyőzelme a Dárdai emléktornán
Egy egész délelöttön át pattogot a bőrlabda, a mohácsi Városi Sportcsarnokban. Dárdai Ferencre, az egykori kiváló utánpótlásedzőre emlékezve rendeztek...
Bővebben →Bejgli készítő mesterek Székelyszabarban
A bejgli sütés mestereit invitálták Székelyszabarra az adventi várakozás közepette. A környező és távolabbi falvakból érkező csapatok, szemmel látható...
Bővebben →Csináld magad karácsonyra
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében adventi "csináld magad" készülődésre került sor a helyi művelődési házban. Az egyesüle...
Bővebben →Adventi vásár sok gyönyörűséggel
Mesék, ízek, illatok, közös élmények, meghitt hangulatok a pécsiek és a baranyaiak közös ünnepéért. A Pécsi Adventi Kézműves és Mesevásár idén novembe...
Bővebben →Tejüzemet avattak Borjádon
A borjádi TS-Tej Kft. által épített tejüzem átadására került sor az anyacég, azaz a Borjádi Zrt. telephelyén. Az eseményre az agrár és kereskedelmi ...
Bővebben →Montenuovos szalagavató
A végzős montenuovosok az utolsó nagy közös iskolai fellépesükre és bulijuk egyikére készültek. Szép ruhát húztak, fodrászhoz mentek és lelkileg is ...
Bővebben →Karácsonyi vásár volt a Kolpingban
A Bólyi Nyugdíjas Hagyományőrző Kézimunka Szakkör tevékenységéről, ódákat szoktunk zengeni. De van is mit, hisz alkotásaik és rendszeres, ünnepek előt...
Bővebben →Új egészségügyi centrum Újpetrén
A Napsugár Egészségközpont átadójára jöttek össze Újpetre lakói. Az egykori vendéglő épületét vásárolta meg korábban az önkormányzat, s itt lett kia...
Bővebben →Újpetrei kolbásztöltő vigadalom
A Huligánok, a Szállítók, az MRM team, a Macskajaj, a Zsíros zsiványok, a Hentesőrök és a 8 mester göbész csapatai vettek részt az l. Újpetrei Böllér ...
Bővebben →Zenészbál igazi legendákkal
A legendák ismét összejöttek, jókat sztoriztak, együtt mulattak és ünnepeltek. Sorban a 4. Mohácsi Zenészbálra került sor a SLAMI-ban, mintegy 300 érd...
Bővebben →Megemlékezés a falu szülöttjére
Babarci Schwartzer Ferencre emlékeztek meg a falubéliek születésének 200. évfordulóján. Közismerten ő neves orvos-sebészdoktor volt, s emellett egyet...
Bővebben →Szent Erzsébet rózsája
A Katolikus Karitász bólyi szervezete, minden esztendőben meghirdeti az adventi adománygyűjtést, hogy ezzel is segítse a rászoruló családokat a téli i...
Bővebben →