Helyi hírek, események


Sváb zenei hétvége Villányban

2016.09.14

A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezren látogattak el, hogy egy nagyot bulizzanak, hódoljanak a bajor gasztronómiai kínálatnak és felhőtlenül szórakozzanak. A rendező Bajorsör-barátok Hagyományőrző Egyesülete a tavalyi, Schürzen Jäger koncerttel megkoronázott sikeren felbuzdulva, idén sem bízta magát a véletlenre. Ahhoz, hogy benépesítsék Villány rendezvényterét, hathatós kampányra és egy igen ütős programra volt szükségük. Egyikre sem lehetett panasz, jött is az emberár, hogy részese legyen ennek a "fergeteg partynak". Első nap a német hagyományőrző tánccsoportok mellett az UnterRock Zenekar és a méltán népszerű Sütz Kapelle muzsikája jelentette a program gerincét. A lábak pedig csakúgy pörögtek a sváb muzsikára. Másnap újabb tánccsoportok mutatkoztak be, emellett trachten bemutató és verseny színesítette az eseménysort. A program cunami csúcsát a Freddy Pfister Band koncertje és utcabálja jelentette. A tiroli együttes pazar hangulatot teremtett a villányi Sváb Zenei Hétvége finisére. Erre mondják, hogy minden jó, ha a vége jó. No de ennek a két napnak, minden perce jó volt, elejétől a legvégéig. Villányba két napon át jól megfért egymás mellett a pincehideg vörösbor és a jéghideg Erdinger Bear. Higgyék el, sokan voltak, akik ezt párosítást többször is kipróbálták, egy-egy polka és zeppedli szünetében. A Il. Sváb Zenei Hétvége felejthetetlen élmény marad minden résztvevő számára. Jövő ilyenkor pedig jöhet a folytatás.


Kreatív "drámás" táborok Mohácson

2016.07.22

A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...

Bővebben →

Hagyományos bólyi sporttábor

2016.07.20

Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...

Bővebben →

Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata

2016.07.18

Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...

Bővebben →

Archív fotók a kölkedi falunapon

2016.07.17

Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...

Bővebben →

Egykori legenda lett az edző Bólyban

2016.07.14

Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...

Bővebben →

Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt

2016.07.14

A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely  az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...

Bővebben →

Tárogató szólt a Hargitán

2016.07.13

A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...

Bővebben →

Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal

2016.07.12

A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...

Bővebben →

Német filmet vetítettek

2016.07.12

A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...

Bővebben →

Teltház a mohácsi strandfürdőben

2016.07.12

Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...

Bővebben →

Beremendi beach party

2016.07.10

A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...

Bővebben →

Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő

2016.07.09

A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162