Helyi hírek, események


Célbaértek az agrárkamara adományai

2016.09.21

A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon innen, de a határokon túl is. A program során a Kárpát-medence magyarlakta részeiről, nemzeti összefogással, búzát gyűjtenek össze a segítőkész adományozóktól. Az így felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz. A program fő koordinátora a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amely Baranya Megyében is szép eredményeket tud felmutatni, hiszen a tavalyi 9 tonna felajánlást túlszárnyalva, idén 11 tonna búzát ajánlottak fel a gazdák . A támogatást  a Gyermekek Világnapján, az Adományozási Nap keretében osztották szét a rászorulók között. Idén megyénkben a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ, a Máltai Szeretetszolgálat, a Szememfénye Alapítvány, a Szentmárton Karitasz és Dél-Baranyáért Egyesület volt a kedvezményezett. Rittlinger József a kamara megyei elnöke és dr.Korinek Beáta köszöntötte a meghívottakat s adták át az adományozó leveleket. A házigazda gyermekvédelmi központ ünnepi műsorral kedveskedett a jótevőknek. A Magyarok Kenyere Program jó példa a nemzeti összefogásra, az önzetlen segítségnyújtásra és a felebaráti szeretetre. Mindez dr. Korinek László ötletgazda nevéhez köthető, no és ma már a szervezés dandárját felvállaló, Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához. Nagy respekt valamennyiüknek.


Mézpromóció a kamara támogatásával

2018.10.29

Az idei évben is nagyszabású mézpromócióba kezdett, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Baranya Megyei Szervezet...

Bővebben →

Leányvásár több tízezer érdeklődővel

2018.10.29

Egykori feljegyzések szerint: a leányok legszebb ruháikban sétáltak fel s alá az utcákon, nótáztak, karikába ,,léptek", ,,futottak" és ,,ugrottak",...

Bővebben →

Repülőgépgyártás Baranyában

2018.10.29

Elkészült a Magnus Aircraft Pécs-pogányi repülőgépgyára, s a többmilliárdos fejlesztést be is mutatták a sajtó munkatársainak. Mind az elhangzott, ...

Bővebben →

Mak(k)usztik produkció

2018.10.29

Megteltek a Bólyi Mozi széksorai. Sodrában a szörnyű malomnak címmel, itt mutatták be azt a verses, zenés előadást, amely egy első világháborús baka s...

Bővebben →

Őszanyó hetek Bólyban

2018.10.23

Az Őszanyó hétnek, ma már heteknek, nagyon szép hagyomány van a Bólyi Óvódában. Színes programokkal, szülők és nagyszülők részvételével zajlik, ezidőt...

Bővebben →

Janus, az értékőrző múzeum

2018.10.23

A Janus Pannonius Múzeum Magyarország legnagyobb vidéki múzeuma, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhelye. A pécsi múzeumok sokasága tartozik hozzá, í...

Bővebben →

Megyenapi elismerések

2018.10.23

Baranya megye története, az államalapítás koráig nyúlik vissza. Elnevezését illetően megoszlanak a vélemények, de a kutatók többsége a szláv eredet me...

Bővebben →

Hadik nyerte a Mecsek Rallye-t

2018.10.23

A péntek délutáni Prológgal kezdődött az 52. Aquaprofit Mecsek Rallye, a Pécs Plaza parkolójában. Hatalmas és egyben lelkes tömeg fogadta a versenyzők...

Bővebben →

Új edzővel rukkolt elő a Bólyi SE

2018.10.23

A távozó szakvezető, Bolboaca Augustin ajánlásával érkezett a bólyi kispadra, az A licences edző, Gulyás Gergely. A fiatal, ambíciózus trénert meglept...

Bővebben →

Hospice hálózat Baranyában

2018.10.23

A Pécsett működő Szociális Háló Egyesület, Baranya megye területén 15 éve végzi az egészségbiztosító által finanszírozott, a daganatos betegek számára...

Bővebben →

Rokonyok és a "süttgesztinye" szüret

2018.10.22

Idén, immáron hatodik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólassal élve: a sütt gesztinyés Lukács napi búcsú. A hagyományt alapí...

Bővebben →

Sajtkülönlegességek Liptódról

2018.10.22

Maulék 9 éve laknak liptódi otthonukban, amely hagyományos vályog téglából készült. Legelésző tehenek jelzik a gazdálkodó életmódot. Maul Antal és Ani...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162