Helyi hírek, események
Célbaértek az agrárkamara adományai
A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon innen, de a határokon túl is. A program során a Kárpát-medence magyarlakta részeiről, nemzeti összefogással, búzát gyűjtenek össze a segítőkész adományozóktól. Az így felajánlott búza egy részét liszt, a másik részét pedig kenyér formájában juttatják el a rászorulókhoz. A program fő koordinátora a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, amely Baranya Megyében is szép eredményeket tud felmutatni, hiszen a tavalyi 9 tonna felajánlást túlszárnyalva, idén 11 tonna búzát ajánlottak fel a gazdák . A támogatást a Gyermekek Világnapján, az Adományozási Nap keretében osztották szét a rászorulók között. Idén megyénkben a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ, a Máltai Szeretetszolgálat, a Szememfénye Alapítvány, a Szentmárton Karitasz és Dél-Baranyáért Egyesület volt a kedvezményezett. Rittlinger József a kamara megyei elnöke és dr.Korinek Beáta köszöntötte a meghívottakat s adták át az adományozó leveleket. A házigazda gyermekvédelmi központ ünnepi műsorral kedveskedett a jótevőknek. A Magyarok Kenyere Program jó példa a nemzeti összefogásra, az önzetlen segítségnyújtásra és a felebaráti szeretetre. Mindez dr. Korinek László ötletgazda nevéhez köthető, no és ma már a szervezés dandárját felvállaló, Nemzeti Agrárgazdasági Kamarához. Nagy respekt valamennyiüknek.
70 éves a Babarc SE
A Babarci Ifjúsági Fúvószenekar hangulat alapozó muzsikája vezette fel a helyi sportbarátok, német vendégekkel közös ünneplését. Ezt követően Schnell ...
Bővebben →Partnertalálkozó Klippeléknél
Partnertalálkozóra invitálta Klippel József térségünk polgármestereit, tüzép telepe beszállítóit és Baranya ismert építési vállalkozóit. Célja ezzel n...
Bővebben →Bólyi bérmálkozás Püspök Atyával
A pünkösd kiváló alkalom a bérmálkozásra. A bólyi gyerekek hagyományossan, a szentlélek eljövetelének ünnepén részesülnek ezen szentségben. A hittanta...
Bővebben →Nyárádi kórustalálkozó
Székelyszabar, Bonyhád, Kakasd és Nagynyárád kórusai adtak közös pünkösdi koncertet, a felújítás alatt álló nyárádi templomban. Egyházi és világi dalo...
Bővebben →Bólyi pünkösdölő
Pünkösdi fesztiválra invitálta a bólyiakat a helyi német önkormányzat. Színes programmal és vásári kavalkáddal várták őket a Batthyányi térre. Az itt ...
Bővebben →Horvátok horgászversenye Töttösön
A hazai, baranyai és a határon túli horvátság baráti találkozojára került sor a töttösi 3 kívánság tónál. A helyszín kiválasztásánál sokat nyomott a l...
Bővebben →Sportos nap a szocotthonban
A társult települések ellátotjait invitálták sport és rekreációs délutánra, a Bólyi Szociális Központ udvarára. Ezen a napon, pihenő sarkot is avatta...
Bővebben →Egy baleset margójára
Svájci felségjelzésű, Viktória névre keresztelt hotel hajó rostokolt a mohácsi kikötőben, közel 100 utassal a fedélzetén. A közelmúltban, hasonló okoz...
Bővebben →Trigo partnertalálkozó a búzában
Nyári terminusához érkezett a Trigo Kft. partnertalálkozóinak sora. Búza fajtabemutatóra invitálták térségünk agrár gazdálkodóit, kiváltképp azokat, a...
Bővebben →Tájházak találkozója Szajkon
Német Nemzetiségi Tájházak s emellett a Dél-dunántúli Tájházak közös találkozójára került sor Szajkon. Az egésznapos program tudományos konferenciáva...
Bővebben →Megyei vadásznap Szentlőrincen
Idén is megszólaltak a vadászkürtök a szentlőrinci megyei vadászmajálison. Istentisztelettel indult útjára a rangos esemény, melyen Baranya csaknem ös...
Bővebben →Munkásszálló épül Bólyban
Nemrég a legjobb települési arculati kézikönyv kategóriában díjazta a megyei kormányhivatal Bólyt, most pedig támogatási szerződés aláírására érkezett...
Bővebben →