Helyi hírek, események
Emlékművet avattak a bólyiak
"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat valósították meg a bólyiak. Emlékművet állítottak " a szülőföldjükről elűzöttek emlékére". Mindezt két napos rendezvénysorozatba ágyazva tették meg, a települési és a német önkormányzat, továbbá lokálpatrióta civilszervezetek összefogásában. Két neves, közismert történészt hívtak meg, hogy általuk idézzék fel a 70 évvel ezelőtti tragikus történéseket. Így a magyarországi svábok kitelepítését és a felvidéki magyarok erőszakos betelepítését, amely az egykori Németbóly múltját is meghatározta. Dr. Vitári Zsolt és dr. Tőkéczki László professzorok előadásait nagy figyelemmel követte a szép számú hallgatóság. Az ünnepségsorozaton részt vett dr.Hargitai János országgyűlési képviselő, miniszteri biztos is, aki sváb származásából fakadóan, szívügyének tekinti az elődökre való emlékezést, a szomorú történések "kőbe vésését". Bóly város önkormányzata hosszú évek óta tervezi a múltnak tisztelgő emlékmű felállítását. Többször kifutott a tettek hajója, de sajnos nem ért révbe. Azonban az utolsó nekifutás, meghozta sikerét. Bánvölgyi László "A szülőföldjükről elűzöttek emlékére" elnevezésű alkotásának leleplezésére és avatására a Hősök terén került sor. Az ünnepi műsor keretében felszólalt az Országos Német Önkormányzat elnöke, a térség országgyűlési képviselője és a település polgármestere. Mindeközben verssel, dallal és zenével adták meg a helyi szereplők a megemlékezés meghitt hangulatát. A program zárásaként az emlékezés virágait helyezték el az alkotás talapzatánál. A rendezvénysorozat később az Erzsébet Vigadóban, majd a katolikus templomban folytatódott igényes műsorral és koncerttel. Másnap a Magyar Honvédség Zenekara is tiszteletét tette Bólyban. A Batthyány téren megtartott koncertjük osztatlan sikert aratott. Fonyódi Tibor bölcs gondolatai szerint: " Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját, ha két kézzel tépi ki onnan gyökereit!" A bólyiak ezzel szemben soha nem feledik múltjukat. Tudják honnan jöttek és hova tartanak. Erre emlékezteti őket a most felállított emlékmű, az elkövetkezendő évtizedekben.
Rúdszámra fogyott a stifolder
A borongós idő és a röpke kis eső sem tántorította el a Fekedre igyekvőket. A Vlll. Fekedi Stifolder fesztiválra, 86 szalámival neveztek az országos v...
Bővebben →Vissza a magyar gyökerekhez
A jövőre 15 éves Sátorhelyi Néptáncegyüttes, önálló műsorára került sor a sátorhelyi táborban. Az árnyas fák alatt elhelyezett színpad és nézőtér, idi...
Bővebben →107 pogárőr Bólyban
Zsúfolásig megtelt a bólyi mozi. Ugyanakkor nem slágerfilmet vetítettek, a nézőteren helyet foglaló, mint egy 107 polgárőrnek, hanem a jelzőőri tevéke...
Bővebben →Elindult a POSZT programözön
Köztudottan, 2016-tól a Pécsi Országos Színházi Találkozó három alappillérre épül: a Versenyre, a POSZT bemutatja rendezvénysorozatra, illetve a POSZT...
Bővebben →Pünkösdi kórustalálkozó
A Nagynyárad-Grosznarad Kultúrális Egyesület kórusa, 7. éve, minden esztendőben színvonalas kórustalálkozót rendez, a pünkösd jegyében. Így volt ez id...
Bővebben →Nyárád a sportos falu
Nagynyárád hosszú évek óta az ország egyik legsportosabb települése, sokszoros kategória győztes volt, a Kihívás Napja alkalmával. Idén is megmérettet...
Bővebben →Kalácsban erősek
Foszlos, diós, mákos, meggyes csokis, korbács, csilis babos, vizenballagó, csak néhány a borjádi különleges kalácsokból, melyek az idei kalácsfesztivá...
Bővebben →Pacsker és a Fradi
A liptódi német önkormányzat jóvoltából, minden évben emléketetes esemény a pünkösdölés. Mindez kultúrális, sport és hagyományápolás fonalára van felf...
Bővebben →Trigos búzabemutató
Javában érik a búza kint a határban. Szemmel láthatóan búza és búza között is van különbség. Laikus szemmel, a szárhossz és a kalász mérete is eltérő ...
Bővebben →Szederkényi sulis sikerek
Egy iskola sikereinek több féle mercéje lehet. Így a kompetencia felmérések avagy a tanulmányi átlagok mutatói, térségi és megyei tanulmányi versenyek...
Bővebben →25 éves a Junior Art
A negyed évszázada működő, Junior Art Alapítvány alkotóinak munkáiból nyílit együttes kiállítás, a mohácsi mozi emeleti galériájában. A Junior Art k...
Bővebben →A jövő vendéglátósai
A sok mesterfogás mellett írásban és szóban is záró vizsgáztak a jövő vendéglátós szakemberei, a Montenuovo végzős szakács és pincér tanulói. Tudásuk ...
Bővebben →