Helyi hírek, események


Emlékművet avattak a bólyiak

2016.09.28

"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat valósították meg a bólyiak. Emlékművet állítottak " a szülőföldjükről elűzöttek emlékére". Mindezt két napos rendezvénysorozatba ágyazva tették meg, a települési és a német önkormányzat, továbbá lokálpatrióta civilszervezetek összefogásában. Két neves, közismert történészt hívtak meg, hogy általuk idézzék fel a 70 évvel ezelőtti tragikus történéseket. Így a magyarországi svábok kitelepítését és a felvidéki magyarok erőszakos betelepítését, amely az egykori Németbóly múltját is meghatározta. Dr. Vitári Zsolt és dr. Tőkéczki László professzorok előadásait nagy figyelemmel követte a szép számú hallgatóság. Az ünnepségsorozaton részt vett dr.Hargitai János országgyűlési képviselő, miniszteri biztos is, aki sváb származásából fakadóan, szívügyének tekinti az elődökre való emlékezést, a szomorú történések "kőbe vésését". Bóly város önkormányzata hosszú évek óta tervezi a múltnak tisztelgő emlékmű felállítását. Többször kifutott a tettek hajója, de sajnos nem ért révbe. Azonban az utolsó nekifutás, meghozta sikerét. Bánvölgyi László "A szülőföldjükről elűzöttek emlékére" elnevezésű alkotásának leleplezésére és avatására a Hősök terén került sor. Az ünnepi műsor keretében felszólalt az Országos Német Önkormányzat elnöke, a térség országgyűlési képviselője és a település polgármestere. Mindeközben verssel, dallal és zenével adták meg a helyi szereplők a megemlékezés meghitt hangulatát. A program zárásaként az emlékezés virágait helyezték el az alkotás talapzatánál. A rendezvénysorozat később az Erzsébet Vigadóban, majd a katolikus templomban folytatódott igényes műsorral és koncerttel. Másnap a Magyar Honvédség Zenekara is tiszteletét tette Bólyban. A Batthyány téren megtartott koncertjük osztatlan sikert aratott. Fonyódi Tibor bölcs gondolatai szerint: " Egy nemzet akkor hal meg igazán, ha elfelejti múltját, ha két kézzel tépi ki onnan gyökereit!" A bólyiak ezzel szemben soha nem feledik múltjukat. Tudják honnan jöttek és hova tartanak. Erre emlékezteti őket a most felállított emlékmű, az elkövetkezendő évtizedekben.


A lippói pörköltek nyomában

2016.08.15

A 15. Lippói jubileumi falunap is, mint mindig a gasztronómiáról és az önfeledt szórakoztatásról szólt. Idén 20 csapat főzött az önkormányzat által ...

Bővebben →

Mároki német gála

2016.08.15

A mároki lakodalmas másnapján a helyi német önkormányzat veszi át a stafétát. Horányi József főszervező és csapata igazán profi ebben a műfajban. Bril...

Bővebben →

Lakodalmas parádé Márokon

2016.08.15

Az évszázados hagyományokat megelevenítő céllal jött létre, hat évvel ezelőtt a Mároki Lakodalmas Parádé, mely az egykor még két különálló település...

Bővebben →

Focitábor Szederkényben

2016.08.15

A nyár végére is maradt sportos tábor a kicsiknek. A Szederkényi Sportegyesület fiatal utánpótlás edzői, egy rutinos rókával kiegészülve vállalták fel...

Bővebben →

Nyári kézművestábor Erzsébeten

2016.08.14

Kézműves tábort szerveztek, kétszer egyhetes turnusban az Erzsébetiek. Négytől 12 éves korig, összesen 30 gyermek vett részt a napközis foglalkozásoko...

Bővebben →

Sátorhelyi falunap az egykori táborban

2016.08.14

Az egykori címerező tábor területére invitálták a falu lakosságát a sátorhelyi falunap alkalmával. Sokan jöttek nosztalgiázni azok, akik a 70-es 80-as...

Bővebben →

Elszármazottak találkozója Lippón

2016.08.14

A szívük és a lelkük is visszacsalogatja őket Lippóra. Elszármazottaknak nevezik őket, pedig álmaikkal és gondolataikkal soha nem távolodtak el faluju...

Bővebben →

Imádják a mohácsi sokacbabot

2016.08.10

Több mint két évtizede a Mohácsi Sokacok Olvasókörének tagjai, augusztus első hétvégéjére szervezik meg a mohácsi népi és nemzetiségi hagyományokat fe...

Bővebben →

Fergeteges falunap Újpetrén

2016.08.10

Az elmúlt hétvégén a népi tánctól a modern rock and rollig, széles palettáról válogattak az újpetrei falunap szervezői. Persze arra is figyelve, hogy ...

Bővebben →

Megújult a bólyi konditerem

2016.08.09

Szép tradíciókkal, dicső patinával rendelkezik a bólyi testépítők edzőterme, vagy ahogy ők nevezik, a helyi kondi. Takács Ferenc és Abai Szabolcs veze...

Bővebben →

Kultúrától fortyogott az Ördögkatlan...

2016.08.05

A csodaszép Villányi-hegység közepén csendes nyugalmas falvakban, öt napon át idén is forrt  az Ördögkatlan. Augusztus 2-a és 6-a között kilencedik al...

Bővebben →

Német tábor sok tánccal és alkotással

2016.08.04

Mint minden nyáron, így idén is benépesült a bólyi Erzsébet Vigadó a német önkormányzat által szervezett Hagyományőrző német nyelvi néptánc és alkotót...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162