Helyi hírek, események
Teltházas Bonafarm konferencia
A 10. Jubileumi Kaposvári Állattenyésztési Napok közel 30 ezer látogatót vonzott a régió szakmai seregszemléjére. A házigazda Kaposvári Egyetem és a szervező Magyar Mezőgazdaság Kft. igényesen, színes palettával rendezte meg idén is a szép hagyományokkal rendelkező kiállítást és vásárt. A jubileumra való tekintettel, idén négy napon át várták a magyar állattenyésztés színe-javát, s az érdeklődők sokaságát. Az elmúlt esztendőkben folyamatosan fejlődő kiállítás már bizonyította, hogy nemcsak a Dunántúlon, de országosan is meghatározó állattenyésztési rendezvény. A számos szakmai és közönségprogram 200 kiállítót vonzott a Pannon Lovasakadémia területére. A mintegy 40 hektáros park ideális helyszín a rendezvény számára. A természetes környezet, a megfelelő infrastrukturális háttér, kiváló lehetőséget biztosít a tenyész- és haszonállatok bemutatására, a rendezvényen résztvevő kiállítók kiszolgálására. Az állattenyésztési napok kiemelkedő szakmai rendezvénye minden évben a Bonafarm Mezőgazdaság nagyszabású konferenciája. Jó alkalom volt ez idén is az agrár cégóriás eredményeinek és szakmai sikereinek bemutatására. Ugyanakkor a hallgatóság, az ágazatok egymás mellé és egymásra épülő piramisát is megismerhette. Dr. Gyuricza Csaba az MVH elnöke a Bonafarm Mezőgazdaság pozitív szemleletét emelte ki felszólalásában. A vertikális integrációt, a szövetkezést és összefogást, a precíziós technológia alkalmazását, mind a cégcsoport erényei közé sorolta. Ezek hatékony alkalmazásával - mint mondta - nemzetgazdasági szempontból fenntarthatóság és versenyképesség érhető el. Ugyanakkor az innovációhoz való kapcsolódás és a társadalmi felelősségvállalás a Bonafarm részéről, szintén példamutató - hallhattuk az MVH elnökétől. Dr.Horn Péter Széchenyi - díjas agrármérnök, az MTA rendes tagja, a Kaposvári Agráregyetem örökös rektor emirátusa, a hallgatóság soraiban foglalt helyet. Az agrárszektorban otthonosan mozgó professzor a Bóly TV számára is megfogalmazta véleményét. Mind a Bonafarm szakmai konferenciája, mind pedig a 10. Jubileumi Kaposvári Állattenyésztési Napok, mély benyomást tett a résztvevőkre. Sok újdonsággal találkozhattak, hasznosítható információkra tettek szert, a rengeteg élményről nem is beszélve. A régiós seregszemle, idén is elérte célját. Televíziónk is beszámol az eseményről.
Javában aratnak a Belvárdi Zrt.-nél
A határban javában tart az aratás. Kombájnok százai vágják a jól beérett búzát térségünkben. A bőséges tavaszi csapadéknak és a kellő számú napsütéses...
Bővebben →Bóly értékeit fűrkészték
A bólyi turisztikai desztináció bemutatását szolgálta az szakmai látogatás, amelyre a napokban került sor a kisvárosban. A régióban működő Tourinform ...
Bővebben →Lendületben a falusi turizmus Liptódon
A hazai falusi turizmus sikereinek egyik eklatáns példája a liptódi Jómadár Vendégház. A kis dél-baranyai zsák falu amúgy csendes mindennapjaiban üde ...
Bővebben →Diákok címereznek a Bóly Zrt. hibrid kukoricájában
Sátorhely határban 230 hektáron, míg beremend határában 290 hektáron termel hibrid kukoricát a Bóly Zrt. A Bonafarm Mezőgazdaság számára továbbra is ...
Bővebben →Tinitrendi és főzőcske tábor
Idén is igazi menedéket adott a Tinitrend és főzőcske tábor résztvevőinek a helyszínt adó hűvös May pince, a kinti kánikulával szemben. Tizennégy leán...
Bővebben →Kánikulában mentsvár a bólyi strand
A nagy nyári kánikulában nincs is jobb egy klassz strandolásnál. A hűsítő habok között felfrissül a testünk, a part mellett napozva pedig a lelki egye...
Bővebben →Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor
Ez már a 20. Bólyi Országos Fuvolás Tábor. A jubileumi eseménysorozat kiváló hangulatáról a 70 táborlakó diák és felkészült tanáraik gondoskodnak. Kov...
Bővebben →20 éves a szederkényi alkotótábor
A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület és a helyi művelődési ház közös szervezése, a 20. Szederkényi Hagyományőrző Alkotótábor. Idén 35 gyer...
Bővebben →Teltházas a bólyi focitábor
Focitábort szervezett a Bólyi SE. A 3 hetes turnus első két hete tart jelenleg, míg augusztus elején újabb tartalmas hét következik. Idén Bóly rendezi...
Bővebben →Sportos napot tartottak a bólyiak
Sikeres volt a ll. Bólyi Sport - Fitt Nap. A csaknem 32 fokos forróság ellenére, szó szerint megmozdult a kisváros sportkedvelő lakossága. Sok százan ...
Bővebben →Egyre profibbak a "bólyi drámások"
Stílusosan, bemutató előadásokkal zárták a tanévet a "bólyi drámások". Négy korcsoportban vettek részt ebben az évben is, személyiség és készségfejles...
Bővebben →Szép eredmények a berkesdi suliban
Véget ért a tanév a Berkesdi Fekete István Általános Iskolában is, idén 17 gyermek ballagott és összesen 104 tanuló fejezte be a 10 hónapos időszakot....
Bővebben →