Helyi hírek, események


Sütő-főző fesztivál Bátán

2016.10.05

Október 1-jén rendezte meg a 11. Falusi Vendégfogadók Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiválját a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, melynek helyszíne a Tolna megyei Báta volt. A résztvevő csapatok korábban tíz alkalommal bizonyították már, hogy a falusi vendégfogadók kedves és barátságos emberek, igazi virtuózok a fakanál forgatásában. A széles médiaérdeklődés által kísért rendezvényen a falusi vendégfogadók mellett kézművesek, borosgazdák, biotermelők és a turizmus-szervező intézmények is képviseltették magukat. Rengeteg finomságot kóstolhattunk itt és gyönyörködhettünk a pazar hagyományőrző alkotásokban. Az ember csak ámult és bámult, hogy mennyire színes és sokrétű a falusi turizmus szolgáltatási palettája. A falusi vendégfogadók és a vidéken szorgoskodó termelők és kézművesek óriási kincset birtokolnak. A falusi ízvilág, egyszerűen utánozhatatlan. A kézműves alkotások pedig azt bizonyítják, hogy bizony hobbijuk avagy tanult szakmájuk nagymesterei élnek apró kis falvakban. A bátai Nagysziget kiváló helyszínnének bizonyult ennek a különleges kezdeményezésnek. Jövőre pedig újabb vidéki kistelepülés kap alkalmat arra, hogy kincseit felfedezhessük. Minderről bővebben a Bóly TV-ben számolunk be.


Szedi sportnap

2017.07.12

Szederkényben folytatódott a sportos eufória. A nemrég megszerzett, bajnoki ezüstérem és a 70 éves sportegyesületi jubileum mellé, a szokásos nyári sp...

Bővebben →

A Duna veszélyes üzem...

2017.07.10

A Duna veszélyes üzem, hirtelelen mélyülő medre, nagy sodrása és a lehúzó örvények, kiszámíthatatlanná teszik. Idén már 33 életet követelt, az esetek ...

Bővebben →

Aratják a búzát

2017.07.10

Javában tartanak a betakarítási munkálatok. Jelenleg 210 ha őszi árpa, 550 ha őszi búza, 30 ha facélia, 30 ha fűmag aratása folyik a Bóly - Töttösi Zr...

Bővebben →

Dunai mosás

2017.07.10

A nyár közepén, az egyik legrégebbi mohácsi sokác hagyomány elevenedett meg, a helyi horvátok jóvoltából. A Sokackör udvarán serényen készülődtek, az ...

Bővebben →

Nyári munkák a szőlőben

2017.07.10

A téli fagyok, a tavaszi esők, no és a nyári kánikula, gombabetegségekkel karöltve, igencsak odavágtak az idei, várható szőlőhozamnak. Serényen zöldmu...

Bővebben →

Sportos nap a kisvárosban

2017.07.10

A sport összeköt és közösséget kovácsol. Ennek lehettünk hiteles szemtanúi, a 3. Bólyi Sportnap jóvoltából. Itt aztán mindenféle mozgásformával megism...

Bővebben →

Úszótanfolyamok Bólyban

2017.07.10

Nagy áldás tud lenni egy kisvárosban, ha strandja vagy akar egy úszómedencéje van. Pláne, az elmúlt napok kánikulájában jelentett ez, igazi mentsvárat...

Bővebben →

Alkotótábor Szediben

2017.07.10

A Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület nyári Alkotótábora, immár 17. alkalommal várta a tartalmas és tevékeny időtöltésre vágyó gyerekeket. ...

Bővebben →

Német tábor Újpetrén

2017.07.10

Az Újpetrei Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület, ez év nyarán is megrendezte, német nyelvi táborát. 55 gyermek és 8 felnőtt vett részt a tartalm...

Bővebben →

Érettségi a Montenuovoban

2017.07.10

A Montenouvo végzősei, bizonyították érettségüket, az őket szóbeliztető bizottság előtt, így véget ért számukra a nagy menetelés. Az érettségi bizonyí...

Bővebben →

Fuvolavarázs és emlékezés

2017.07.10

54 fővel folyt Bólyban, egy héten át, a XXl. Országos Fuvolatábor. A megszokott helyszínek és program elemek mellett, egy igazán nagy hiányzója volt a...

Bővebben →

Népviseletben járták körbe falut

2017.07.06

Népes kompánia jött össze, a szajki tájház udvarára. Horvát, német és magyar népviseletbe öltözött táncosok és rengeteg érdeklődő készülődött itt, a f...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162