Helyi hírek, események
Sütő-főző fesztivál Bátán
Október 1-jén rendezte meg a 11. Falusi Vendégfogadók Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiválját a Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, melynek helyszíne a Tolna megyei Báta volt. A résztvevő csapatok korábban tíz alkalommal bizonyították már, hogy a falusi vendégfogadók kedves és barátságos emberek, igazi virtuózok a fakanál forgatásában. A széles médiaérdeklődés által kísért rendezvényen a falusi vendégfogadók mellett kézművesek, borosgazdák, biotermelők és a turizmus-szervező intézmények is képviseltették magukat. Rengeteg finomságot kóstolhattunk itt és gyönyörködhettünk a pazar hagyományőrző alkotásokban. Az ember csak ámult és bámult, hogy mennyire színes és sokrétű a falusi turizmus szolgáltatási palettája. A falusi vendégfogadók és a vidéken szorgoskodó termelők és kézművesek óriási kincset birtokolnak. A falusi ízvilág, egyszerűen utánozhatatlan. A kézműves alkotások pedig azt bizonyítják, hogy bizony hobbijuk avagy tanult szakmájuk nagymesterei élnek apró kis falvakban. A bátai Nagysziget kiváló helyszínnének bizonyult ennek a különleges kezdeményezésnek. Jövőre pedig újabb vidéki kistelepülés kap alkalmat arra, hogy kincseit felfedezhessük. Minderről bővebben a Bóly TV-ben számolunk be.
Finisében az idei szüret
A Pécsi Borvidék szőlő sorokkal tarkított dombjait hetek óta "megszállás alatt tartják" a szorgos szüretelők. A Villányi Borvidék szomszédságában is j...
Bővebben →Falusi Turizmus Utcafesztivál
Mennyi finomság és ínyenc falat egy helyen. A Baranya Megyei Falusi Turizmus Közhasznú Egyesület, immáron a XII. Falusi Turizmus Utcafesztivált rende...
Bővebben →Emlékművet avattak a bólyiak
"Aki nem ismeri múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni."Stalter örök becsű gondolatait megszívlelve, régi álmukat val...
Bővebben →Rendőrségi toborzás Mohácson
Országos akció keretében, 3000 új rendőrt szeretne felvenni a Belügyminisztérium. Más helyszínekhez hasonlóan, a napokban rendőrségi toborzót tartotta...
Bővebben →Célbaértek az agrárkamara adományai
A Magyarok Kenyere olyan jótékonysági program, amelynek keretei között a magyar gyermekeket segítő szervezeteket támogatnak, nem csupán a határokon in...
Bővebben →A Karasica összeköt
Szüreti felvonulással indult útjára Szederkény és a térség egyik legnagyobb, széleskörű összefogást jelképező, ősz köszöntő, kulturális településtalál...
Bővebben →Andrásfalvy Bertalan a Bóly TV-ben
"Baranyai arcélek" című sorozatunkban, ezúttal az Antall- kormány egykori művelődésügyi és közoktatási miniszterével, Andrásfalvy Bertalannal beszélge...
Bővebben →Trigo-s kukorica fajtabemutató
A betakarítások közötti rövid szünetet kihasználva, a bólyi Kolping Házba invitálta a térség gazdáit Schmidt Tamás, a Trigo Kft. területi képviselője....
Bővebben →Népszavazásra hangolnak
Közeledve az október 2-ai népszavazáshoz, a kormányzati kommunikáció is újabb lendületet kapott. Ennek keretében valamennyi választókerületben szervez...
Bővebben →Sváb zenei hétvége Villányban
A hazai vörösbor fővárosnak számító Villány szeptemberben két napon át a bajor sör és a sörivók otthonává vált. A ll. Sváb Zenei Hétvégére csaknem ezr...
Bővebben →Padlógázzal a bólyi bekötőn
A Siklósi Autó-Motor Sport Egyesület szervezésében folyó mini-rallye bajnokság 5. versenynapját rendezték Bóly határában. A használaton kívüli, egykor...
Bővebben →Mozgásélmény nap az új sportcsarnokban
Bólyban minden évben megrendezik azt a mozgásélmény sportnapot, amely a fogyatékkal élő embertársaink számára jelent fantasztikus élményt. Itt nem dől...
Bővebben →