Helyi hírek, események


Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

2016.10.05

10. alkalommal várták a tánc szerelmeseit a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó előadásaira, a Pécsi Nemzeti Színházba és a más kiemelt helyszínen. A tánctalálkozó szakmai programjai a Magyar Táncművészek Szövetségének támogatásával kerültek megrendezésre, azon reszt vett a hazai balett elitje. A részletekről és a 10. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó komplex üzenetéről,Vincze Balázs fesztiváligazgató beszél a Bólyi Városi Televízióban. Itt szólal meg, ugyancsak Uhrik Teodóra Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar táncművész, balettpedagógus, egyetemi tanár. A Pécsi Balett egyik alapító tagja, aki az elmúlt évtizedek tükrében látja a helyi táncközpont fejlődését és kisebb nagyobb buktatóit. A maga a tánctalálkozót egy zseniális ötletnek tartja. Simon István a Pécsi Nemzeti Színház egykori ügyvezető igazgatója pár esztendeje nyugdíjas. Nehezen viseli a teátrum hiányát, hiszen negyven éven át ott állt az előadások előtt a lépcső tetején, s minden érkezőhöz volt egy kedves mondata. Természetesen a Pécsi Tánctalálkozót ő sem hagyhatta ki. Kíváncsi volt elsősorban a pécsiek parádés előadására, a "Száll a kakukk a fészkére" című produkcióra. Összességében érdemes volt ismét Pécsre látogatni, a táncművészet színes kavalkádjára, ahol a legjobb hazai társulatok léptek fel, más nemzetek képviselőivel karöltve. 


Tojáskút Bóly főterén

2016.03.23

Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...

Bővebben →

Pécsi diákok a Terrán gyárában

2016.03.23

A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...

Bővebben →

Lövészklub a város szélén

2016.03.23

Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...

Bővebben →

Oscar-díjas rendező Pécsett

2016.03.23

Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...

Bővebben →

Sörbarátok a Fülemülében

2016.03.23

A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...

Bővebben →

Növényvédős bál a Vigadóban

2016.03.23

Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...

Bővebben →

Német könyv bemutatója

2016.03.23

Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162