Helyi hírek, események
Villány egy cool életérzés...
Sziporkázó őszi napsütésben borozgatni egy meseszép pincesoron, s mindeközben karneváli hangulatú felvonulásba gyönyörködni, ez mai kifejezéssel élve cool életérzés. Sok ezren részesültek ebben a kiváltságban, akik elfogadták a villányiak invitálását az idei Vörösbor Fesztiválra. A főutcán lévő pincészetek előtt, terített asztal mellett, jó hangulatú társaságok borozgattak és élvezték az élet szépségeit. A szüreti felvonulás minden alkalommal a showt jelenti a fesztiváli forgatagban. A felvonulók izgatottan várják a startot, a publikum pedig beélesíti a fényképezőgépeket és a kamerákat. A Villányi Vörösbor Fesztivál, az ország egyik legismertebb szüreti fesztiválja, amely fennállásának több mint negyed évszázada alatt, a bor- és gasztrokultúra, a hagyományőrzés, a sokszínű művészeti és kulturális programok legnagyobb hazai eseménye, ahol a borkultúra népszerűsítése mellett Villány, a vitalitás, a kvalitás és a kreativitás városa is évről évre bemutatkozik, turisztikai látványosságaival. A főszínpadon idén is bemutatkoztak az ország borrendjei, volt itt kisbíró, borkirálynő és borkirályfi, no és a polgármester is csapra verte a hordó villányi vörösbort. Ahogy minden évben, a pécsi Bartók Béla Férfikar idén is bordalokkal szórakoztatta a szép számú fesztiválozó publikumot. Sokan, pohárral a kézben együtt énekeltek a profi dalnokokkal. A kis-színpadon és a nagy-színpadon egymást váltották a jobbnál jobb produkciók. Még Debrecenből is érkeztek táncosok. Az idei volt a 27. Villányi Vörösborfesztivál. 30 borászat kiváló nedűi mellett, a hazai szórakoztatóipar krémje is mindent megtett a hangulatfokozása érdekében. Magyarország fesztivál ország. Májustól októberig nincs hétvége nagyszabású rendezvények nélkül. A prímet a Volt, a Sziget és a Balaton Sound viszi, de korántsem lebecsülendő a szezonzárónak is felfogható Villányi Vörösborfesztivál. Ez a szüreti időszak csúcspontja, igazi bummm a javából, sok tízezer borimádó kedvenc bulihelye. Villány a megfejthetetlen titok, melyet fel kell fedezni. Fürkészve, kóstolgatva, bebarangolva, pincéről pincére járva.
Újabb Zsolnay kincsekre leltek
Újabb egyedi és értékes Zsolnay alkotásokkal gazdagodott a pécsi gyűjtemény a Zsolnay Negyedben. Köztudott, hogy Dr. Gyugyi László műgyűjtő közel 700 ...
Bővebben →Juice és kólózók sokasága Szederkényben
A Juice zenekar tagjainak többsége a magyar mellett délszláv vérvonallal is rendelezik. Nem hiába, mindez zenei stílusválasztásukra is mély hatással v...
Bővebben →A birkózás ünnepe Pécsett
A PEAC birkózó szakosztálya, a Baranya Megyei Birkózó Szövetség és a Regionális Életmód, Egészség Alapítvány közös szervezésében U23-as szabadfogású é...
Bővebben →Uniós képzési program Versenden
Ekesthanasztarász, avagy az összefogás hívószóra a helyi kultúrházba gyűltek össze a versendi emberek. Köztudott, hogy a szegregáció felszámolását kom...
Bővebben →Néptáncosok összefogása egy nemes célért
A Muharai Elemér Népművészeti Szövetség, a Csoóri Sándor Alprogram támogatásával, baranya megyei tánccsoportok számára regonális továbbképzést tartott...
Bővebben →Töttösi nemzetiségek háza
Ünnepelni jöttek össze a töttösiek és a jó barátok. A pont két éve átadott nemzetiségek háza, újabb berendezett épület egységgel bővült. Az egykori Vo...
Bővebben →Jubileumi táncgála Borjádon
247 fellépés 10 év alatt, no és 9 pazarul előadott tánc, persze kiváló korreográfiával a jubileumi gálán. Ezekkel a karakteres számokkal, egy évtized...
Bővebben →Az alkotás öröme
A festészet a hobbija, ami a rögös életútján talált rá. 20 éve ragadott először ecsetet a kezébe, azóta szépen ível karrier pályája. Csendéldetei és t...
Bővebben →Megyei német verseny Bólyban
Az idén Bólyban megrendezett Baranya Megyei Német Vers- és Prózamondó Versenyt az iskola tornacsarnokában nyitották meg, autentikus német dalokkal és ...
Bővebben →Harmonika gála a Vigadóban
Harmonika est keretében mutatkozott be a Bólyi Zeneiskola egyre közkedveltebb tanszaka. 20 éve Ladócki Aranka tanár nő a szakmai vezetője a sváb kultú...
Bővebben →Farsang Kukorica Jancsival
Tréfás s egyben jó hangulatú farsangi mulatságon vannak túl a szederkényi nyugdíjasok. Idén is vendégül látták a pécsi BM nyugdíjasokat, akik éltek is...
Bővebben →Kávé varázs a Kiskastélyban
A kávé a világon a legtöbbet fogyasztott italok egyike, mégis kevesen ismerik történetét, fajtáit, kultúráját, elkészítésének módjait. Reggel ha feléb...
Bővebben →