Helyi hírek, események
Sváb vándorbatyu Szederkényben
Az 1946-48 közötti időszak a magyarországi németség történetének legtragikusabb időszaka. Több mint 200 ezer ártatlan embert fosztottak meg vagyonától és űztek el hazájából Németországba. Hetven év elteltével a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata országos kampányt indított – az úgynevezett vándorbatyu-akciót, melynek célja a hazánkban élő németek reális történelemtudatának erősítése. A batyut német nemzetiségi oktatási intézmények fogadják, hogy tanulóikban ezzel is erősítsék az emlékezetkultúra fontosságát. A jelképes vándorbatyu 2016 áprilisában Sombereken készült – egy 1700 lelket számláló baranyai településen, ahonnan 1948 júniusában a német lakosság harmadát űzték el Németországba. A vándorbatyu Szederkénybe is megérkezett, ahova a magyarországi németek kálváriája egykoron szintén lesújtott. Műsorral készültek a helyi iskola diákjai, hogy közösen emlékezzenek a tragikus eseményekre. A következő hetekben a vándorbatyu több dél-baranyai, svábok lakta településre eljut majd, azzal a nem titkolt céllal, hogy ne engedje a feledés homályába veszni az egykori megrázó és sorsrontó eseményeket.
Tojáskút Bóly főterén
Napokon át készült a bólyi német önkormányzat és a helyi suli kezdeményezésére az első húsvéti tojáskút. A Batthyány tér ékévé vált a díszes műremek, ...
Bővebben →Pécsi diákok a Terrán gyárában
A Pollák Műszaki Szakközépiskola diákjait látta vendégül a bólyi Terrán Tetőcserépgyártó kft. A cégismertető előadás mellett, gyárlátogatás és a tanmű...
Bővebben →Lövészklub a város szélén
Igazán pöpec kis lőteret alakítottak ki bóly város szélén a helyi lövészklub megálmodói, köztük Bajai Róbert a Bólyi Cápák vezetője. Mint a filmeken, ...
Bővebben →Oscar-díjas rendező Pécsett
Március 1. és 4. között rendezték meg Pécsett, az Apáczai Művelődési Ház és a Total Art Művészeti Egyesület közös, az animáció műfaját népszerűsítő re...
Bővebben →Sörbarátok a Fülemülében
A jeles eseményeket illik megünnepelni. Ilyen volt az Erdinger Fan Club 3 éves születésnapja is, melyet életrehívása helyszínén, a Fülemüle csárdában ...
Bővebben →Növényvédős bál a Vigadóban
Bóly a mezőgazdaság centruma a megyében és itt található az egyik legszebb bálterem, mégpedig a Vigadóban. Ennyi épp elég ahhoz, hogy 25 éve ide járjo...
Bővebben →Német könyv bemutatója
Gerhard Seewann, a pécsi egyetem egykori tanszékvezető tanára jegyzi, a német nyelven megírt, Magyarországi Németek Története című kétkötetes művet. ...
Bővebben →