Helyi hírek, események
Szépkorúakat köszöntöttek Bólyban
A Bólyi Integrált Szociális Központ színes és tartalmas programmal köszöntötte az idősek hónapját. Jelképes is lehet az két kiemelt programelem, melyek egymást követő napon kerültek megrendezésre. A szomszédos óvodából minden évben vendégszereplésre érkeznek gyerekek. Idén a szívecske csoport parádézott a nagyiknak, akik élvezték az előadás minden pillanatát. Rózsás József tanár úr unokanézőben jött a gondozási központba. Az Ő olvasatában is fontosak a szép korú közösség számára ezen összejövetelek. Élvezi a kortársaival együtt töltött, meghitt perceket. Másnap a neves születésnaposokat, így a 70, 80, 90 és a 90 éven felülieket köszöntötték az intézmény lovagtermében. A Gondozási Központ Énekkara szívhez szóló dalokkal készült a kiemelt eseményre. Krauszné Morvai Éva intézményvezető tiszteletről, tradícióról és megbecsülésről beszélt a nyugdíjasok hónapja kapcsán. Vajta László alpolgármester a tisztelet virágait és oklevelét adta át a születésnaposoknak. Az ünnepeltek persze nagyon jól érezték magukat, megtiszteltetésnek vették a szíves vendéglátást. Az idősek hónapja csodálatos dolog. Örömet szerezni és egyben szórakoztatni szép korú embertársainkat, szép feladat, de egyben kötelessége is a fiatalabb generációnak. Hálával és megbecsüléssel tartozunk elődeinknek, akik munkájukkal megalapozták mostani életünket és lehetőségeinket. Nagyon szépen köszönjük nekik, hogy vannak nekünk. Vigyázni fogunk rájuk, ameddig csak lehet.
Kétnyelvű oktatás a Koch Valéria Gimiben
A Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet német nemzetiségi intézmény Pécsett, amelynek fenntartója a Magya...
Bővebben →Böllérfesztivál a Tenkesalján
A tárogató szívhez szóló hangjára, hazai pálinkával, 6 csapat részvételével kezdődött az idei böllértalálkozó. A siklósi Tenkes Lovastanyán rendezték ...
Bővebben →Kátolyi farsang és tűzugrás
A régi időkben a lányok asszonyok kimentek a pincesorra és ott tartották a kátolyi farsangot. Ma már az emancipáció jegyében, az ünnephez a férfiak is...
Bővebben →Horvát focitorna Nyárádon
A nagynyárádi sportcsarnokban megrendezett, 5. Farsangi Horvát Teremfoci Torna, ezúttal is parázs és egyben kemény küzdelmet hozott. Sziporkáztak a ki...
Bővebben →Mároki sváb bál extrákkal
Pilisvörösvárról érkezett az idei mároki sváb bál zenekara. A Spatzen Kapelle valamennyi muzsikusa magyarországi német gyökerekkel rendelkezik. Ízzig ...
Bővebben →Paktum a megye foglalkoztatásáért
A Baranya Megyei Önkormányzat, a megyei kormányhivatal, valamint a megyei önkormányzati hivatal konzorciuma által megvalósuló, a megyei TOP forrásból...
Bővebben →Finisében a partnertalálkozók sora
Február 10-én újabb állomásához érkezett, az agrár kereskedelmi profillal bíróTrigo Kft. téli partnertalálkozóinak sora. Ezúttal is a bólyi Róth pincé...
Bővebben →Hódit a szivacskézilabda Bólyban
A Kozármislenyi Sportegyesület kezdeményezésére, 3 évvel ezelőtt indult útjára a bólyi kislányok szivacskézilabda oktatása. Mindehhez Kovács Enikő sze...
Bővebben →"Standby" kiállítás 12 alkotó műveivel
A Bázis Szobrász Egyesület pécsi Zsolnay Negyedben bemutatott, Standby elnevezésű kiállítása, igencsak formabontó saját műfajában. A BÁZIS Szo...
Bővebben →Rezisztens fajtákat minősítettek
A Pécsi Tudomány Egyetem Szőlészeti-Borászati Kutatóintézetének innovatív fajtabírálatára került sor Szajkon, a Hárs pincészetben. A neves testvérpáro...
Bővebben →Ahol jól működik a napközi
Hogy hasznos-e a napközi? Ennek megítélése vegyes megítélés alá esik. Egy biztos, hasznos is lehet, ha azt jól működtetik. Bólyban például a kötelező ...
Bővebben →Csokiország a Zsolnayban
No ez nem a diétázók hétvégéje volt, inkább az édesszájúak kánaánja. Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogram...
Bővebben →