Helyi hírek, események


50 éves a Pécsváradi Leányvásár

2016.10.19

Az 1966 óta megrendezésre kerülő Pécsváradi Leányvásár fél évszázados múlttal bíró, hagyományápoló rendezvénye, Baranya egyik legősibb településének. Zengővárkony és Pécsvárad magyar fiataljai, Lukács-napjához kötődően találkoztak, ismerkedtek, szórakoztak az október 18-ához közel eső hétvégén. Ifjúsági találkozó volt ez, ismerkedő, barátságkötő, szerelem-ébresztő alkalom. A maga fajtájából való párt itt találhatott magának minden fiatal... Este nagy bál volt a várkonyi nagy kocsmában, másnap pedig a váradi vásár sátraiban, megvásárolhatták a bábsütőktől, a sokat ígérő mézeskalács szíveket, rajta az el nem mondott, csak üzent vallomással. Ezt a játékos, kedves ünnepet nevezték el leányvásárnak, amely most már évről évre gazdag programmal csábítja a látogatókat a településre: hagyományőrző népi együttesek seregszemléje, menettánc, gálaműsor, népművészeti kirakodóvásár együttese mind ez.

A Pécsváradi Leányvásár, mint  országos szintű program, egyértelműen több mint néptánc együttesek találkozója vagy egy felturbózott kulturális nagy rendezvény. Iskolások dolgozzák fel pályázatok során, szakdolgozatokban néprajzi, turisztikai, művelődésszervezői szempontok szerint írnak róla. A vendégek örömmel próbálják ki a gasztronómiai kínálatot, keresik a sült gesztenyét, élvezik a Leányvásár utolérhetetlen hangulatát. A település lakóinak ma is, a rokonok vendéglátása az egyik kiemelkedő pontja. 2016-ban jubileumát ünnepelte a Pécsváradi Leányvásár,  mind az itt lakók, mind az ide látogató vendégek örömmel fogadták a hagyományokra épülő, ám megújuló programelemeket. A fél évszázad pedig, higgyék el nagyon nagy dolog. A kiemelt eseményről a Bólyi VTV is beszámol.


Tartásjavító ovis torna

2017.01.18

Fejlesztő gyermek tornákon  vesznek részt a 3 és 6 éves kor közötti gyerkőcök, Bólyban és további 3 településen. Ennek keretében a szakember játékos, ...

Bővebben →

Televíziós portré Ahmann Györgyről

2017.01.18

Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Buda...

Bővebben →

Nyelvspeciális osztályok a Kisfaludyban

2017.01.12

Közkedvelt gimnázium, kimelt továbbtanulási célpont az általános iskolák végzősei számára, a mohácsi Kisfaludy. A patinás suli színvonala, nyelv speci...

Bővebben →

Sátorhely humán kincse az iskola

2017.01.12

Sárorhely szívében található a helyi kisiskola. Az alsótagozatosokat oktató és nevelő suli, családias hangulata, gyermekbarát nevelőtestülete, mosolyg...

Bővebben →

Busójárásra hangolva

2017.01.10

Közeleg Magyarország legősibb, legrégebbi télűző farsangi karneválja. Február végén a busóbundákat öltő felnőttek, faragott álarcokban, jellegzetes ke...

Bővebben →

Kiállítás az oszmán értékekből

2017.01.10

Mohács város önkormányzata 2008-ban testvérvárosi szerződést írt alá Isztambul Bejkoz városrészének önkormányzatával. Később civil kezdeményezésre, ...

Bővebben →

Babarciak az első bálozók...

2017.01.10

A Babarci Magyar - Német Baráti Kör Tánccsoportjai, a Szivárvány Kórus és a Dorfmusikanten Zenekar adta meg az alaphangot és a jó hangulatot az idei b...

Bővebben →

Országos német gála kitüntetésekkel

2017.01.10

Január 9-e a  magyarországi német önkormányzatok napja. Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a ...

Bővebben →

Fülemüle Talk Show a Bóly TV-ben

2017.01.09

Fülemüle Talk Show a Bóly TV hétközi magazinjában. Közismert sztárok, borászok, cégvezetők lesznek vendégei beszélgetős, gasztroshownknak. Két héten á...

Bővebben →

Téli partnertalálkozók

2017.01.06

A téli mezőgazdasági munkáktól mentes időszakot kihasználva, megkezdődtek a Trigo partnertalálkozói. Január és február hónapokban, összesen 5 alkalomm...

Bővebben →

Megjött a hó és a zimankó

2017.01.06

Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a köve...

Bővebben →

Bejgli kupa Bólyban

2017.01.06

Egyeseknek laza foci, míg másoknak "erőltetett menet" volt a bólyi karácsonyi teremfutball torna. Pár nappal az ünnep után bizony ráfért minden foci k...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162