Helyi hírek, események
Bajor sörfeszt Lippón
No ilyen sem volt még Lippón - állapították meg a falu nagy öregjei. Pedig ők már láttak karon varjút, avagy Szír menekültet a község határában. Ezúttal hamisítatlan bajor sörfesztet rendeztek a települési és a német önkormányzat jóvoltából. Ennek megfelelően sátrat állítottak, azt szépen kicicomázták, sváb ételeket készítettek, no és csapra vertek jó pár hordó eredeti bajor sört. Kérdezhetnénk bátran: mi kell még a boldogsághoz? A válasz is magától értetődő: telt ház és kiváló programok. Persze ezekből sem volt hiány. Szugfil József főszervező, Ledő Balázs társszervező a Fülemüle Csárda üzletvezetője és persze a programfelelős Hahner Róbert elégedetten konstatálták kezdeményezésük sikerét. Az első és vélhetően nem az utolsó lippói bajor sör-feszt szenzációsan sikerült. Jó pár száz korsó sör csillapította a szomjas torkokat, a bajor kolbász és a perec is elérte célját. Sőt a műsorszámok is hozták a kellő színvonalat. Így hát Villány után Lippón is hódított az új bajor sör őrület. Kíváncsian várjuk, hogy hova fut be legközelebb a lendületet vett karaván. Nézzék meg beszámolónkat a Bóly TV soron következő adásában.
Kreatív "drámás" táborok Mohácson
A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...
Bővebben →Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...
Bővebben →Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...
Bővebben →Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...
Bővebben →Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...
Bővebben →Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt
A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...
Bővebben →Tárogató szólt a Hargitán
A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...
Bővebben →Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal
A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...
Bővebben →Német filmet vetítettek
A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...
Bővebben →Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...
Bővebben →Beremendi beach party
A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...
Bővebben →Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő
A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...
Bővebben →