Helyi hírek, események
Lukács napi búcsú Zengővárkonyban
Idén immáron negyedik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólással élve: a sült "gesztinyés" Lukács napi búcsú. A hagyományt alapító Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, semmit nem bízott a véletlenre. Szép időt rendeltek, meghívták a partner egyesületeket Hosszúhetényből, Magyaregregyről, Galgahévízről, Szeremléről és a horvátországi Szentlászlóról. S ahogy Várkonyban mondani szokták, a "rokonyokat", hogy népes legyen a ceremónia, legyen itt dinóm-dánom, "kivilágos virradatig" tartó dáridó. Szokásokhoz híven, hangos zeneszó mellett vette kezdetét a "rokonylátogató". A zenészek, táncosok s vendégek jó pár várkonyi portát felkerestek, köszöntötték az ott lakókat, akik persze nem voltak hálátlanok, sok finomsággal kínálták a betérőket. Az ünneplők idén is ellátogattak Töttös Sándor házához, majd megkoszorúzták a táncegyüttes alapítójának emléktábláját. A megható percek után össztánc vette kezdetét a falu főterén. Régi szép magyar táncoknak lehettek szemtanúi a jelenlévők. Később a táncosok lovaskocsikra szálltak és egy fellépés erejéig átruccantak szomszédolni a Pécsváradi Leányvásárra. Míg az otthonmaradók stílusosan kivonultak a "gesztinyésbe", hogy jelképesen összeszedjék a fa alatt lévő idei termést. A Lukács napi búcsú ezúttal is szép emléket hagyott valamennyi résztvevőben. A "rokonyok" pedig hazamentek és jövőre újra is eljönnek.
Mohácsi barangolás helyi kincsekkel
Az októberi napsütést és szép időt kihasználva, mohácsi barangolásra került sor a pécsi székhelyű, Tájak Korok Múzeumok Klub szervezésében. A helytö...
Bővebben →Majsi Kulturális Napok
Spiró szerint a " kultúra, nem valami fennkölt dolog, nem a messze magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet, szerves része". Eb...
Bővebben →60 év felett is öröm a futball
Micsoda lelkesedés és elán. Korukat meghazudtoló lendülettel vetették be magukat a játékba, az MLSZ által koordinált, old boys bajnokság csapatai a bó...
Bővebben →Mohácsi Szalon
Szökőcs Béla és Köveskuti Péter nyomdokain haladva, a mostani szervezők is bizonyították a Mohácsi Szalon létjogosúltságát. Mohácsi és Mohácshoz köthe...
Bővebben →Horvát-magyar bíró derbi
Ismét eljött az alkalom, hogy a térség futball bírói bizonyítsák: nemcsak vezetni tudnak egy mérkőzést, de labdarúgóként is megállják a helyüket. A mo...
Bővebben →Borínyencek fesztiválja
Villány és a patinás pincesor hangulata utánozhatatlan, kiváltképp a hagyományos, országos hírű szüreti mulatságuk alkalmával. Csaknem 30 pincészet és...
Bővebben →Gasztrocsodák Szederkényben
A Falusi Vendégfogadók Xll. Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiváljának adott otthont Szederkény, október első dekadjában. A verőfényes időben, csakúgy ficánk...
Bővebben →Nyugdíjasok Világnapja
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét, AZ IDŐSEK VILÁGNAPJÁVÁ. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, sz...
Bővebben →Harmonika fesztivál Pécs főterén
Idén októberben, második alkalommal került megrendezésre a Kéméndi Tamás harmonikaművész által életre hívott Pécsi Harmonika Fesztivál. Mini koncertek...
Bővebben →Csúcstermés kukoricából
Kombájnok vágják a kukoricát a bólyi határban. Ez az őszi betakarítási időszak utolsó kultúrnövénye, amely raktárakba kerül. Sem a mennyiségre, sem pe...
Bővebben →Lendületben a szederkényi építkezések
Óriási a fejlesztési potenciál a térségben. Mélyépítő vállalkozások teszik a dolgukat a települések javán. Szederkényben több helyszínen is feltüntek ...
Bővebben →Kaposvári Állattenyésztési Napok
Szent Mihály napi állatszemlére gyűltek össze 3 napra a régió állattenyésztői. A házigazda Kaposvári Egyetem, immáron tizenkettedik alkalommal rendezt...
Bővebben →