Helyi hírek, események


Lukács napi búcsú Zengővárkonyban

2016.10.19

Idén immáron negyedik alkalommal került megrendezésre Zengővárkonyban, ízes tájszólással élve: a sült "gesztinyés" Lukács napi búcsú. A hagyományt alapító Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület, semmit nem bízott a véletlenre. Szép időt rendeltek, meghívták a partner egyesületeket Hosszúhetényből, Magyaregregyről, Galgahévízről, Szeremléről és a horvátországi Szentlászlóról. S ahogy Várkonyban mondani szokták, a "rokonyokat", hogy népes legyen a ceremónia, legyen itt dinóm-dánom,  "kivilágos virradatig" tartó dáridó. Szokásokhoz híven, hangos zeneszó mellett vette kezdetét a "rokonylátogató". A zenészek, táncosok s vendégek jó pár várkonyi portát felkerestek, köszöntötték az ott lakókat, akik persze nem voltak hálátlanok, sok finomsággal kínálták a betérőket. Az ünneplők idén is ellátogattak Töttös Sándor házához, majd megkoszorúzták a táncegyüttes alapítójának emléktábláját. A megható percek után össztánc vette kezdetét a falu főterén. Régi szép magyar táncoknak lehettek szemtanúi a jelenlévők. Később a táncosok lovaskocsikra szálltak és egy fellépés erejéig átruccantak szomszédolni a Pécsváradi Leányvásárra. Míg az otthonmaradók stílusosan kivonultak a "gesztinyésbe", hogy jelképesen összeszedjék a fa alatt lévő idei termést. A Lukács napi búcsú ezúttal is szép emléket hagyott valamennyi résztvevőben. A "rokonyok" pedig hazamentek és jövőre újra is eljönnek.


20 éves város Bóly

2017.08.23

Ígényesen összeállított program várta a bólyiakat augusztus 20-a alkalmával. Kettős ünnep volt ez a javából, hiszen az államalapítás mell...

Bővebben →

25 éves nyugdíjas egyesület Szediben

2017.08.23

25 éves a Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete. A jubileum alkalmából, ünnepi koncertet rendeztek, a helyi kultúrházban. Neves operaénekes, mislenyi és ...

Bővebben →

Lecsó, kutyusok és foci Sátorhelyen

2017.08.16

Tartalmas falunappal lepték meg a szervezők a sátorhelyi családokat. Az egykori címerező tábor minden kis szegletét kihasználták, a színes program pal...

Bővebben →

Ének az esőben Újpetrén

2017.08.16

Újpetrén semmit nem bíztak a véletlenre. Mind a színpad, mind pedig a nézők fölé, sátrat húztak, védve mindenkit a nyári esőtől. Tudatosságuk, a cerem...

Bővebben →

Lippói Kasza Show

2017.08.16

Vegyes időt fogtak ki a lippóiak falunapjuk alkalmával. A kezdeti napsütést, délutáni eső követett, így elkélt a rendezvénysátor, e jeles napra. Ezút...

Bővebben →

Német gála Márokon

2017.08.16

A mároki lakodalmas másnapján, sváb tánccsoportok és zenekarok veszik át a stafétát. Útjára indul a fergetegparty, amely végül Sváb bál formájában csú...

Bővebben →

7. Mároki Lakodalmas Parádé

2017.08.16

Hetedszerre sem okozott csalódást a Mároki Lakodalmas Parádé. Sőt, olyan híre és ázsiója lett az elmúlt 7 év alatt, hogy valós brandként emlegetik, a ...

Bővebben →

Legendák a bólyi kispadon

2017.08.16

Legendák irányítják a Bólyi SE futballcsapatát. A Szíjas-Göller páros egykoron retteget támadógépezetnek számított a megyében. Meccsről meccsre on...

Bővebben →

A mester emlékére

2017.08.10

A 18. Országos Kékfestő Fesztivált, idén is két naposra tervezték a nyárádiak. A kiemelt rendezvény, a sok látványosság és tartalmas programok mellett...

Bővebben →

Sok száz edényben főtt a sokacbab

2017.08.10

24. éve rotyog az utánozhatatlan ízű sokac bab, a mohácsi sokácok hagyományőrző utcai gasztrofesztjén. A különleges agyagedényben készített étel, füst...

Bővebben →

Pokoli hőség az Ördögkatlanon

2017.08.10

Az Ördögkatlan nem a Művészetek Völgye, Nagyharsány nem Kapolcs és Bérczes László sem Márta István. Egyszóval a körtét nem érdemes összehasonlítani a...

Bővebben →

Szentgyörgyvári kapitány

2017.08.08

Mókás kedvű, tréfás fickó az új siklósi várkapitány. Gúnyát húzott, így fogadott minket a várban lévő Tenkes kapitány panoptikum szereplői közé beülv...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162