Helyi hírek, események
Nagyasszony ünnep Bírjánban
Október 15-e a Falusi Nők Világnapja. Ezt a napot 1996-ban egy genfi alapítvány kezdeményezte azzal a céllal, hogy elismerje a nők társadalmi munkáját. Kezdetben a Főnix Újrakezdő Nők Országos Egyesülete, majd utódja a Főnix Nagyasszonyok Egyesülete hirdette a nemes eszmét és karolta fel az alapítók kezdeményezését. A mozgalom elismerést és megbecsülést nyújt a kimagaslóan teljesítő nők számára, akik sokat tesznek közösségükért, a helyi értékek ápolásáért. A hétköznapokba igazi fényt hoznak az ünnepek. Így van ez, az évente ismétlődő „Nagyasszony” napon is. Nem csak az új kitüntetettek számára, de a Főnix Nagyasszonyok Egyesületének régi tagjai is izgalommal várják ezt az eseményt. Ugyanakkor szakítottak a régi hagyományokkal, és minden évben más más kistelepülésen tartják meg a ceremóniát. Ebbe bevonják az adott község vezetését, élvezve támogatását. A fellépők helyi kultúrcsoportok, vagy a környező településen élő amatőrök, akik szívesen mutatkoznak be a plénum előtt. Idén Birján volt a házigazdája a kiemelt eseménynek és mindent el is követtek annak érdekében, hogy megfeleljenek a jó gazda elismerő címnek. Polgármesterüket az idei díjazottakkal együtt tüntették ki a "nagyasszony díjjal", melyet Norverczky János jó szívvel fogadott. A cél egykoron és ma is, a nők munkához segítése, és az önkéntes munkavégzők tevékenységének elismerése, elismertetése. A mai „Nagyasszonyok” munkájuk, az önzetlen segítésük, ez által értékteremtésükkel váltak igazán naggyá kicsiny országunkban, és határainkon túl is. Azok az értékek, kincsek, amelyeket a kistelepüléseink rejtenek, általuk kerültek, s kerülnek napvilágra. A rég elfelejtett dalok, használati tárgyak, népszokások, ezek felelevenítése, bemutatása és tovább adása a mai generáció számára, éppúgy megtalálható esetükben, mint a természet és a környezet védelme. Minden elismerést és köszönetet megérdemelnek a nagyasszonyok, avagy a hétköznapi hősök. Mindezt a Bólyi TV-ben nézhetik meg.
Megyei Vadásznap Szentlőrincen
Sok száz vadász és valamennyi baranyai vadásztársaság képviseltette magát a Szentlőrincen megrendezett megyei vadásznapon. Impozáns standokkal, a társ...
Bővebben →Villányi fúvós jubileum
A zene kovácsolta őket közösséggé, igazi baráti társasággá váltak és időközben beutazták fél Európát. Most pedig jubileumi születésnapot ünnepeltek, a...
Bővebben →Testvértelepülések találkozója
A X. Bólyi Pünkösdi Fesztivált a testvértelepülések sétányának avatója, majd pedig az adott országra jellemző, kisebbségek helyzetét elemző tanácskozá...
Bővebben →Nepomuki ünnep Mohácson
Nepomuki Szent János a vízen járók védőszentje, szobra a Duna-part közelében, a Halászcsárda előtti téren áll. A múlt századból eredő szokás szerint, ...
Bővebben →Lakásfelújítások Versenden
Mint arról pár hete beszámoltunk, jelentős támogatásokban részesült Versend, a többségében romák lakta falu. Akkor több száz millió forint forráshoz...
Bővebben →Új stációk és parádé Liptódon
A mesterségek udvarában, látványosságokban gazdag standokkal találkozhattak a Liptódon pünkösdölők. Ólomüveg munkák, kézműves termékek, vesszőből fo...
Bővebben →BabArc fesztivál
Ez már a 3. jól sikerült BabArc utcafesztivál, a kultúrak és a mesterségek falusi találkahelye. Ott ahol a busómaszkfaragó, a kosárfonó, a népi játéko...
Bővebben →Borverseny a Kolpingban
A Bólyi Családok Keresztény Egyesületének 26. borversenyére 94 borminta érkezett, ebből 25 vörös és rozé, a többi pedig fehér nedűként. A neves zsűri ...
Bővebben →Közmeghallgatás prezentációval
A közmeghallgatás törvényi kötelessége az önkormányzatoknak. Bóly város vezetése is rendszeresen beszámol a település gazdálkodásáról és fejlesztési e...
Bővebben →Mohácsi kikötőben a Lajta monitor
Mohácson is kiköt és több napon át látogatható volt, a közel másfél évszázada vízre bocsátott Lajta monitor. A csatahajó a Magyar Honvédség 170 éves f...
Bővebben →Berkesd az összetartó falu
Kapitány Zoltánné Szécsi Katalin polgármester asszony, 2002 óta tartja kézben a csaknem 1000 főt számláló, Berkesd község közügyeit. Neki és a képvise...
Bővebben →Alföldi Állattenyésztési Napok
Idén 25. alkalommal várta érdeklődőit, Hódmezővásárhelyen a rangos szakkiállítás és vásár, amely hagyományosan három napon át tartott. A kiállítás az ...
Bővebben →