Helyi hírek, események
Gehring Tiborra emlékeztek egykori játékosai
Gehring Tibort imádták egykori tanítványai és játékosai. Tanárként és edzőként is keménykezű, de igazságos mester volt, aki humorával és közvetlen kiállásával motiválni tudta a rá bízott srácokat. Tavaly lett volna 60 éves, s ezen alkalomból akkor útjára indult egy kezdeményezés. Barátságos meccset rendeztek a 1999-2000-es bajnokságban győztes bólyi ifjúsági csapat és a lippói suli, 92-ben egy spanyol ifi tornán szerepelt csapatai között. Mindkét társaságot azokban az években aTibi bácsi edzette. A találkozót idén október 23-án is megrendezték, fia Gehring Szabolcs szervezése nyomán. Az emlékmeccset sziporkázó két félidő után, végül 7-3-ra nyerte a pirosban játszó egykori bajnok ificsapat. A zöldek, azaz a lippóiak is mindent megtettek a siker érdekében, de ezen a napon a bólyiak voltak egységesebbek és motiváltabbak. A fiúk a meccs előtt és utána is jókat beszélgettek a múlt sikereiről, magáról a Mesterről, akinek oly sokat köszönhettek. Ahogy ez a bólyi csarnokban többször is elhangzott, Gehring Tiborra emlékezve jövőre is eljönnek a fiúk és fociznak egy jót.
Megnyílt a trófea kiállítás
Hősünk vadászként bejárta Európát, Afrikát és Észak-Amerikát. Az általa elejtett nemes vadak száma pedig tiszteletre méltó. Kiváltképp, hogy kivételes...
Bővebben →Babarci szüreti mulatság
A babarci Szüreti Mulatság, igen mély gyökerekkel rendelkezik. A település több mint ezer éves múltjából kiindulva, jó pár szüreten túl vannak már az ...
Bővebben →Gőzgombócban ők a legjobbak
Tizenkettedikre sem tudtak hibázni, sőt ismét tökéleteset alkottak. Mármint a geresdlakiak a sváb eledelnek számító gőzgombócokból és a hozzá köthető ...
Bővebben →Átadták a rendelőt Márokon
A kistelepülések korfája nem a legkedvezőbben alakul manapság. Idősödnek falvaink, emellett az elvándorlás is sújtja őket, arról nem is beszélve, hogy...
Bővebben →Kihívások a Montenuovo előtt
A bólyi Montenuovo Szakgimnázium és Szakiskola esetében is igaz a középiskolai oktatásra vonatkozó tézis, a szakképzésnek és a felnőttképzésnek, a gaz...
Bővebben →Borban a vígasság, férfikórusok Baranyában
,,A borban öröm, barátság és dal van" - szól egy régi magyar mondás. Ebben a szellemben gyűlnek össze évente Európa jeles férfikórusai, zenei együttes...
Bővebben →Találkoztak a Karasica mentiek
Ismét összejöttek a Karasica vízfolyás melleti települések küldöttségei és hagyományőrzői, hogy közösen ünnepeljék az idei szüretet. Horvát és magyar ...
Bővebben →Szüreti felvonulás Dunaszekcsőn
Ha már szüret van, akkor szüreti felvonulás és népünnepély is dukál mellé egy magára adó, szőlőtermelő faluban. Márpedig a Dunaszekcső ősének számító ...
Bővebben →Hétköznapok az alkotás öröméért
Az alkotás iránti vágy az ember veleszületett tulajdonsága. Ki a zenében, ki a sportban, s van aki például a képzőművészetekben találja meg saját maga...
Bővebben →Móka és kacagás Lippón
Változatos programokkal színesítik a diákéletet a lippói Gárdonyi Géza Általános Iskolában. Szinte minden hónapra akad egy-egy jó program, ami ideig-ó...
Bővebben →Országos könyvtári hét Bólyban is
Író-olvasó találkozó, rajzpályázat, könyvbemutató, könyvtári vakrandi és családi barkácsdélután is szerepel a Bólyi Könyvtár október eleji, tematikus ...
Bővebben →Kicsi ovi hatékony módszerekkel
A kis dolgolgokat is nagyon meg kell becsülni. Igy vannak ezzel a nagynyárádiak, létszámát tekintve picurka óvodájukkal. Két óvónénire és egy dadára i...
Bővebben →