Helyi hírek, események
Az emlékezés mécsesei
Az emlékezés virágaival és mécseseivel díszítettük elhunyt hozzátartozóink sírjait. A halottak napját a sírkertekben töltöttük emlékeinket felidézve. Sokan azonban koruknál avagy egészségügyi állapotuknál fogva nem tudtak eljutni szeretteik sírjához. A Bólyi Gondozási Központban épp ezért, a jeles napon közös rendezvény keretében van lehetőség az emlékezésre, s a közös imára. Ilyenkor az intézményben év közben elhunytakra is megemlékeznek, egy-egy mécsest meggyújtva lelki üdvükért. Nemes gesztus ez, mely a szociális intézményen belüli mély emberi kapcsolatokat és a síron túli tiszteletet is jelzi. Sajnálatosan a mostani rendezvényen is sok név hangzott el, akik már csak lélekben és az emlékképek színtjén lehetnek a bentlakókkal. Nagyon emberi és érzelmekkel telített a gondozási központ halottak napi rendezvénye. Emlékeznek mert emlékezniük kell, hogy egyszer majd rájuk is emlékezzenek.
Nemzetiségi nap Nagynyárádon
Ehét szombaton nemzetiségi napot szervez Nagynyárád Német és Horvát Önkormányzata, amelyre nagy tisztelettel várjuk vendégeinket. A rendezvény helyszí...
Bővebben →Nyugdíjas egyetem Bólyban
Sok szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját a Bólyi Nyugdíjasok Szabadegyeteme következő előadásaira. Időpont: 2016. április 21. (csütörtök) ...
Bővebben →Tavaszi növendék hangverseny
A tavaszi növendék hangverseny jelentős mérföldkőnek számít a bólyi zeneiskola éves hangverseny naptárjában. Ennek keretében, ma koraeste valamennyi t...
Bővebben →Sikeres a képzőművész oktatás
A bólyi iskola művészeti oktatásának egyik meghatározó ága a képzőművészet. Rideg Edit tanár nő tanítványai, grafika-festészet mellett fém és zománcmű...
Bővebben →A fájó múltra emlékeztek
A Felvidékről kitelepítettek és családtagjaik, valamint leszármazottaik számára szerveztek, baráti találkozót a bólyi Roth Pince nagytermében. A 69 év...
Bővebben →A hegyközségi borverseny aranyérmesei
A Szederkényi Hegyközség hagyományos tavaszköszöntő borversenyét rendezték meg az elmúlt hétvégén. Nagy dicsőség ezen a megmérettetesen díjazásban rés...
Bővebben →Kiválasztották a hazai németek borait
A soltvadkerti Galántai Családi Pincészet 2015-ös évjáratú kövidinka bora viselheti a Magyarországi Németek Fehérbora 2016 címet; a gyönki Kemler Imr...
Bővebben →Drón uralta Szajk légterét
Az 1000 éves Szajk, jubileumi év történéseit összefoglaló kisfilm forgatásának finiséhez érkezett a Bólyi Városi Televízió stábja. Ennek keretében kam...
Bővebben →Költőinkre emlékeztek Bólyban
A magyar költészet napját Magyarországon, 1964 óta, József Attila születésnapján, április 11- én ünneplik. Bólyban is készültek a jeles eseményre. A ...
Bővebben →Konzultáció térségünk vállalkozóival
A Baranya Megyei Kormányhivatal konzultációra invitálta a mohácsi és a bólyi járás vállalkozóit és az itt működő gazdasági társaságok vezetőit. A busó...
Bővebben →A megye l. hétvégi eredményei
PMFC-Mohács 9-0 (6-0) Pécs, jv.: Albert Gábor PMFC: Sólyom - Fekete, Erdős, Erőss (Kónya K.), Jeránt, Horvát, Takács Á. (Turi), Kiss P. (Hadobás), K...
Bővebben →Tombolt a rock a Vigadóban
Rudán Joe és a Kárpátia vette birtokba szombat estére a bólyi Vigadó színpadát. A helyi kulturcentrumban máskor a bólyi zeneiskolások fuvola, harmonik...
Bővebben →