Helyi hírek, események


Tartalmas őszi szünet

2016.11.07

Pécs centrumába szerveztek érdekes barangolást gyerekek számára, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kapott meghatározó szerepet. Mint az a Janus Pannonius Múzeum kezdeményezéséből hamar kiderült, a nem formális tanulás eszközével építettek "szellemi hidat" a népi hagyományok, a természeti értékek és a történelmi emlékek értékrendszerei között. Tegyük hozzá, mindezt leleményesen s egyben érdekfeszítően tették, két múzeum szervezésében. A Természettudományi Múzeumban, a föld, mint őselem tematikája köré szervezték a programokat, amelyek elsősorban a különleges ásványokat bemutató, Bányavirágok című kiállításhoz kapcsolódtak. No és a gyerekek alkothattak és kiélhették kreativitásukat is. A szomszédos Néprajzi Múzeumban már a víz volt a téma, az ehhez kapcsolódó népi hagyományokból elevenítettek fel a szervezők néhányat. A részletekbe Burján István főmuzeológus avatott be minket, melyet a Bóly TV-ben is megnézhetnek. A programsorozat hasznos ismeretekkel vértezte fel a gyerekeket, játszva tanulhattak az őszi szünet alatt. Minden elismerés a szenzációs ötletért és a megvalósításért.


Csokoládé karnevál

2020.02.23

Két napig tartott a csokimennyország. VIII. alkalommal rendezték meg a Pécsi Csokoládé Karnevált a Zsolnay Kulturális Negyedben. Ez volt a farsangi id...

Bővebben →

Értékeltek és jutalmaztak a Bólyi Sportegyesületnél

2020.02.23

Előbb mérleget vontak, majd örömükben táncra is perdültek az esti sportbálon a Bólyi SE vezetői és sportolói. A szokásos elnöki értékelés után a szak...

Bővebben →

Megújult a Máriakéméndi Kegyhely

2020.02.23

A Máriakéméndi Nagyboldogasszony Kegytemplom zarándokhelyként a vallási turizmus újra felfedezett uticéljává vált. Köszönhetően annak is, hogy 2018 ...

Bővebben →

Megkérdeztük a vírusszakértőt

2020.02.23

A Pécsi Tudományegyetem Biológia laborjában folytat kutatásokat Kemenesi Gábor virológus, aki idehaza a vírusos járványok szakértőjének számít. Érdeke...

Bővebben →

Monyoródi álmok nyomában

2020.02.23

A mindösszze 170 fő lélekszámú Monyoród község két utcával rendelkezik. Kis közösség, kis falu, de annál összetartóbbak az emberek és nagyon szeretnek...

Bővebben →

Majsi kolbászoló

2020.02.23

Szerencsésnek bizonyúlt a 13-as szám a második alkalommal megrendezett Majsi Kolbászoló Fesztivál kapcsán. Ugyanis a tavaly induló, 6 kolbásztöltő csa...

Bővebben →

Maci és az árnyéka

2020.02.10

Nikoláj idén sem zavartatta magát, a Pécsi Állatkertbe medvelesre érkező látogató ellenére, szunyókált és jól el volt.saját világában. A népszerű barn...

Bővebben →

Jó kezekben a bólyi tenisz palánták

2020.02.10

Horváth Tamás tenisz tréner edzéseit szép számmal látogatják a gyerekek, van aki pár hónapja, de akad, aki évek óta rendszeres edzésre járó. A teniszn...

Bővebben →

Maszkfaragó és gumiszobor készítő mester

2020.02.10

Baráth Gábor okleveles építész, maszkfaragó, fotográfus és gumiszobrász. Mohácsi alkotó műhelyében és közvetlen környezetében, csak úgy áramlanak az e...

Bővebben →

Klasz program a Siklósi Vár

2020.02.10

A Siklósi Vár hazánk egyik legszebb, legépebb, legegységesebb vára. Közkedvelt turisztikai attrakció, amely évről évre egyre nagyobb látogatottsággal ...

Bővebben →

Vince-napi vígasság

2020.02.10

A Vince-napi hagyományok, évszázadok óta jelen vannak a baranyai települések életében. Ma már egyre több pincejáró programot szerveznek, a jeles napra...

Bővebben →

Harkány fürdő télen is

2020.02.10

Télen közkedvelt időtöltést jelentenek a minőségi wellness programok. Nincs is jobb annál, ha a kinti minuszok ellenére, órákat ázhatunk a több mint 3...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162