Helyi hírek, események
Tartalmas őszi szünet
Pécs centrumába szerveztek érdekes barangolást gyerekek számára, amelynek középpontjában két elem, a föld és a víz kapott meghatározó szerepet. Mint az a Janus Pannonius Múzeum kezdeményezéséből hamar kiderült, a nem formális tanulás eszközével építettek "szellemi hidat" a népi hagyományok, a természeti értékek és a történelmi emlékek értékrendszerei között. Tegyük hozzá, mindezt leleményesen s egyben érdekfeszítően tették, két múzeum szervezésében. A Természettudományi Múzeumban, a föld, mint őselem tematikája köré szervezték a programokat, amelyek elsősorban a különleges ásványokat bemutató, Bányavirágok című kiállításhoz kapcsolódtak. No és a gyerekek alkothattak és kiélhették kreativitásukat is. A szomszédos Néprajzi Múzeumban már a víz volt a téma, az ehhez kapcsolódó népi hagyományokból elevenítettek fel a szervezők néhányat. A részletekbe Burján István főmuzeológus avatott be minket, melyet a Bóly TV-ben is megnézhetnek. A programsorozat hasznos ismeretekkel vértezte fel a gyerekeket, játszva tanulhattak az őszi szünet alatt. Minden elismerés a szenzációs ötletért és a megvalósításért.
Kétnyelvű oktatás a Koch Valéria Gimiben
A Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Kollégium és Pedagógiai Intézet német nemzetiségi intézmény Pécsett, amelynek fenntartója a Magya...
Bővebben →Böllérfesztivál a Tenkesalján
A tárogató szívhez szóló hangjára, hazai pálinkával, 6 csapat részvételével kezdődött az idei böllértalálkozó. A siklósi Tenkes Lovastanyán rendezték ...
Bővebben →Kátolyi farsang és tűzugrás
A régi időkben a lányok asszonyok kimentek a pincesorra és ott tartották a kátolyi farsangot. Ma már az emancipáció jegyében, az ünnephez a férfiak is...
Bővebben →Horvát focitorna Nyárádon
A nagynyárádi sportcsarnokban megrendezett, 5. Farsangi Horvát Teremfoci Torna, ezúttal is parázs és egyben kemény küzdelmet hozott. Sziporkáztak a ki...
Bővebben →Mároki sváb bál extrákkal
Pilisvörösvárról érkezett az idei mároki sváb bál zenekara. A Spatzen Kapelle valamennyi muzsikusa magyarországi német gyökerekkel rendelkezik. Ízzig ...
Bővebben →Paktum a megye foglalkoztatásáért
A Baranya Megyei Önkormányzat, a megyei kormányhivatal, valamint a megyei önkormányzati hivatal konzorciuma által megvalósuló, a megyei TOP forrásból...
Bővebben →Finisében a partnertalálkozók sora
Február 10-én újabb állomásához érkezett, az agrár kereskedelmi profillal bíróTrigo Kft. téli partnertalálkozóinak sora. Ezúttal is a bólyi Róth pincé...
Bővebben →Hódit a szivacskézilabda Bólyban
A Kozármislenyi Sportegyesület kezdeményezésére, 3 évvel ezelőtt indult útjára a bólyi kislányok szivacskézilabda oktatása. Mindehhez Kovács Enikő sze...
Bővebben →"Standby" kiállítás 12 alkotó műveivel
A Bázis Szobrász Egyesület pécsi Zsolnay Negyedben bemutatott, Standby elnevezésű kiállítása, igencsak formabontó saját műfajában. A BÁZIS Szo...
Bővebben →Rezisztens fajtákat minősítettek
A Pécsi Tudomány Egyetem Szőlészeti-Borászati Kutatóintézetének innovatív fajtabírálatára került sor Szajkon, a Hárs pincészetben. A neves testvérpáro...
Bővebben →Ahol jól működik a napközi
Hogy hasznos-e a napközi? Ennek megítélése vegyes megítélés alá esik. Egy biztos, hasznos is lehet, ha azt jól működtetik. Bólyban például a kötelező ...
Bővebben →Csokiország a Zsolnayban
No ez nem a diétázók hétvégéje volt, inkább az édesszájúak kánaánja. Tizennyolc kiállítóval és mintegy húsz, a többi között szakmai- és gyermekprogram...
Bővebben →