Helyi hírek, események
Lezárult az idei Magyarok Kenyere Program
Tavasszal indul útjára minden esztendőben a Magyarok Kenyere Program és a hagyományos novemberi hálaadó rendezvénnyel zárul, mégpedig a pécsi Pezsgőházban. A szervezők idén is itt látták vendégül az önzetlen adakozó gazdákat, s mondott köszönetet dr.Páva Zsolt polgármester és maga az ötletgazda professzor dr. Korinek László. Ezen nemes ügynek köszönhetően határon innen és túl juthattak a rászorulók, magyar búzából készült, ízletes kenyérhez. Az összegyűlt 500 tonna óriási mennyiség és valós nemzeti összefogásról tanuskodik. Az idei Magyarok Kenyere Program keretében a búza összegyűjtésében, szállításában, feldolgozásában, őrlésében, a kenyér megsütésében önkormányzati és magáncégek működtek közre, minden ellenszolgáltatás nélkül. Kezdetben, 2012-ben Baranyából több mint 20 tonna búza érkezett be adományokból, idén pedig már 50 tonna gabona gyűlt össze a gazdáknak köszönhetően. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egymaga 25 tonnát ajánlott fel, továbbá jelentősen kivette a részét a szervezésből és koordinálásból is. A nemes kezdeményezés pedig jövőre is folytatódik.
Jézuskaváró a bólyi Könyvtárban
A Hangerdő Társulat Jézuskaváró műsorára csak úgy özönlöttek a kisgyermekes családok a bólyi Könyvtárba. Székely mesefeldolgozással érkezett a két kiv...
Bővebben →Hargitai János sajtótájékoztatója
"Paradigma váltás a magyar gazdaságban" témakörben tartott sajtótájékoztatót a megyei fejlesztésekért felelő miniszteri biztos. Egyes pénzügyi és g...
Bővebben →A muzsikusok rajongtak a Mikulásért
Sűrű az adventi program a bólyi zeneiskolások számára. Koncert koncert hátán, szinte minden hétre akad egy esemény. Mikulást is hangszereikkel várták ...
Bővebben →Egymillió csillag a szegényekért
A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, a...
Bővebben →Geresdlaki mézeskalács falu
Geresdlak maga a csoda, amelyet érdemes felfedezni 6 jellegzetes kiállításával együtt. Ez alkalommal az adventi várakozáshoz köthető tárlatot mutatjuk...
Bővebben →Zenélő Mikulás Szederkényben
A Szederkényi Szabadidős és Kultúrális Egyesület szervezésében, adventi készülődésre és Mikulás váró rendezvényre került sor a helyi művelődési házba...
Bővebben →Adventi koncert a babarci templomban
A babarci Német Önkormányzat meghívására sokan tisztelték meg jelenlétükkel az idei adventi koncertet. Dr.Tamás Roland atya köszöntötte a templomban e...
Bővebben →Évzáró a Bólyi Motoros Klubnál
Évzáró és egyben 'hálaadó" estre invitálták a Bólyi Motoros Klub tagjait és támogatóit a helyi Borházba. A "guruló vasak" jelenleg "téli álmukat aluss...
Bővebben →Vendégünk volt a világ tánc elitje
Egy napon át Pécsre figyelt a táncvilág, mivel hogy itt rendezték meg a standard táncok formációs világbajnokságát, még pedig a Lauber Dezső Sportcsar...
Bővebben →Thai-box a javából
Regionális thai-box gálát rendezett a Mohácsi TE küzdősport szakosztálya. Thai-box és K1 versenyszabályok szerint kerültek lebonyolításra a mérkőzések...
Bővebben →Ismét világbajnok Major Zsolt
Major Zsolt, a Pécsett edzőként tevékenykedő bólyi testépítő, immáron negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet, mégpedig Hamburgban. A...
Bővebben →Bemutatták a "Ripszám könyvet"
"Ripszám Henrik és a magyar tájfutás kezdetei" című, régóta várt könyv bemutatójára a bólyi Moziban került sor. Hegedűs Ábel szerkesztő a közönségta...
Bővebben →