Helyi hírek, események


Püspöki szentmise Borjádon

2016.11.15

A Borjádi Evangélikus Egyházközség Temploma ritka kincse Baranyának. Köztudottan a 18. században katolikus németek érkeztek a faluba, nagyobb arányú betelepedésük a 19. század elejére tehető. Az Evangélikus templomot 1889-ben építették, majd 1890. november 11-én (Márton napján) kiemelkedően népes gyülekezet jelenlétében, Bauer Adolf esperes szentelte fel. A közelmúltban jelentős felújításon esett át az impozáns épület, amire oly büszkék a helybéliek. Az alkalmat kihasználva, 126 év után hálaadó és templomszentelési emléknapot rendeztek, amely keretében Gáncs Péter elnök-püspök, a Magyarországi Evangélikus Egyház vezetője mutatott be szentmisét. A Magyarországi Evangélikus Egyház a négy nagy magyarországi történelmi egyház egyike. Bejegyzett egyházként működik. A Magyarországi Református Egyház után a második legnagyobb magyar protestáns egyház. Luther Márton és az Ágostai hitvallás (augsburgi hitvallás, latinul: Confessio Augustana) tanait követi, a XX. századig gyakran ágostai hitvallású evangélikus egyháznak, esetleg lutheránus egyháznak is nevezték. A Magyarországi Evangélikus Egyház létrejötte a 16. századi nyugat-európai reformációig nyúlik vissza. Eleinte Magyarországon Luther tanai domináltak, de hamar ismertté váltak Kálvin János és Ulrich Zwingli nézetei is, és a 16. század közepe felé a reformáció hívei már nagyrészt a Kálvin-féle tanítást követték. Az 1560-as években végül a német és a svájci reformáció hívei Magyarországon is két külön egyházzá alakultak. A hívek ez alkalommal is szép számmal vettek részt a kiemelt borjádi eseményen. A püspöki szentmise üzenete sem volt más, minthogy a borjádi sziget, betölti szerepét és küldetését. Mentsvárként és biztos pontként áll az élet viharos tengerén. Ahova jó betérni, békére és harmóniára lelni, mint ahogy ezt tették a borjádiak, már 126 évvel ezelőtt is.


Nemzetiségek háza nyílt Töttösön

2016.08.04

Szerbek, rácok, svábok, majd a felvidéki magyarok és horvátok települtek be a történelem során Töttösre. A sokszínű falu múltját ma már egy különleges...

Bővebben →

Oberkrájner muzsika és bordalok a kékfestő feszten

2016.08.02

Az Országos Kékfestő Fesztivál második napjának szervezéséről és lebonyolításáról a nyárádi német önkormányzat, továbbá a Nagynyárád-Grossnarad Német ...

Bővebben →

Kékfestő seregszemle, nívós kiállítással

2016.08.01

Hogy repül az idő. Már a XVll. Országos Kékfestő Fesztivált rendezték meg a nagynyárádiak. Az ünnepélyes megnyitón Mintál Tibor polgármester köszöntöt...

Bővebben →

Veterán autók gurultak Nyárád utcáin

2016.08.01

A pécsi Veterán Autó-és Motorbarátok Egyesülete, veterán s klasszikus járművekből és retró tárgyakból tartott kiállítást Nagynyárádon. Szó szerint cso...

Bővebben →

Birjánban sörrel locsolták a töltöttpaprikát

2016.08.01

Az elmúlt hétvégén immáron a 3. Nemzeti Töltött paprika Fesztiválra invitálták vendégeiket a birjániak. Mindezt összekötötték egy szomjoltó sörfesztte...

Bővebben →

Grillparty az árnyas fák alatt

2016.08.01

A Nagynyárádi Vendégváró Egyesület Sütő-Főző Fesztiváljára került sor a hétvégén a templom melletti park árnyas fái alatt. 7 csapat részvételével kész...

Bővebben →

Adakozó gazdák Sombereken

2016.07.30

2011-ben indult útjára a Magyarok Kenyere Program, amely keretében már az első évben, önzetlen felajánlásoknak köszönhetően, 10 tonna búza jött össze ...

Bővebben →

Köszönjük Kriszta!

2016.07.29

Kerner Krisztina nagyon szép és tartalmas 22 esztendőt töltött a Bólyi Városi Televízió kamerái előtt. A népszerű és közkedvelt műsorvezető, több mint...

Bővebben →

Szoceg biofarm Szederkényben

2016.07.27

A Szoceg Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Kft. az igényes és szakszerű, az emberi értékrenden alapuló szociális ellátások szolgáltatója...

Bővebben →

Ismerős Arcok a Kiskastélyban

2016.07.25

Bólyi Zenés Hétvége címmel, mini rock fesztet rendeztek a Kiskastély udvarán. Köztudott, hogy korábban, több mint 10 éven át KántoRock néven évről évr...

Bővebben →

Népszerű a Krisna-völgyi búcsú

2016.07.25

A Magyarországi Krisna- tudatú Hívők Közösségének egyik legjelentősebb eseménye, a nyár közepén megrendezésre kerülő Krisna-völgyi búcsú. A három nap ...

Bővebben →

Kapolcs, avagy csobbanás a nyárba

2016.07.25

A Balaton és a nyár legizgalmasabb fesztiválja, a Művészetek Völgye idén ünnepli 26. születésnapját. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja id...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162