Helyi hírek, események
Őszanyó záró Pinokkióval
Az Őszanyó programsorozat záró programjára került sor Bólyban. A helyi óvoda méltán híres eseményének, ez az igazi éke. A sötét beálltával a színpompásan kivilágított utcafont előtt gyülekeztek a gyerekek, mégpedig szüleik társaságában. Miután meggyújtották az összes mécsest és Őszanyó hintója is megérkezett, útjára indult a végeláthatatlan menet. A felvonuló társaság útját a főutcán és a parksétányon elhelyezett, pislákoló töklámpások jelezték. A zimankó ellenére a szívekben melegség költözött, a társaságban érezhető vidám hangulatnak köszönhetően. Hamar kiderült, hogy a parkban felállított rendezvénysátor volt a felvonulás úti célja. Az óvónénik egy kiváló és talpraesett férfiúval kiegészülve (Rafa-Gyovai Dániel személyében), a hagyományoknak megfelelően, itt adták elő mesejátékukat. Pinokkió történetét a gyerekek szülei már jól ismerték, míg a picik most ismerkedtek meg vele először. A történet rőviden a következő: Egy csillagfényes éjszakán, a csodák éjszakáján, egy tündér életre kelti Dzsepetto, a magányos fafaragó fabábuját, Pinokkiót, és ezzel fantasztikus kalandok egész sora veszi kezdetét, amely próbára teszi a kis Pinokkió bátorságát, hűségét és őszinteségét - azokat az erényeket, amelyeket meg kell tanulnia ahhoz, hogy igazi fiú váljon belőle. Bölcs barátja Tücsök Tihamér hiába próbálja figyelmeztetni, Pinokkió csetlik-botlik és egyik butaságot követi el a másik után. A végén aztán minden jóra fordul és Pinokkió húsvér fiúként élheti le életét. Az előadás után folytatódott a karneváli hangulat, forró teával és hagymás zsíros kenyérrel feldobva az ünneplők amúgy is jókedvét. Összességében egy felejthetetlen hangulatú Őszanyó búcsúztatón vagyunk túl, ahol Pinokkióék örömet csempésztek a gyerekek szívébe. Velük együtt köszönjük ezt a felejthetetlen élményt.
Mohácsi barangolás helyi kincsekkel
Az októberi napsütést és szép időt kihasználva, mohácsi barangolásra került sor a pécsi székhelyű, Tájak Korok Múzeumok Klub szervezésében. A helytö...
Bővebben →Majsi Kulturális Napok
Spiró szerint a " kultúra, nem valami fennkölt dolog, nem a messze magasban kevesek számára rezgő délibáb, hanem a mindennapi élet, szerves része". Eb...
Bővebben →60 év felett is öröm a futball
Micsoda lelkesedés és elán. Korukat meghazudtoló lendülettel vetették be magukat a játékba, az MLSZ által koordinált, old boys bajnokság csapatai a bó...
Bővebben →Mohácsi Szalon
Szökőcs Béla és Köveskuti Péter nyomdokain haladva, a mostani szervezők is bizonyították a Mohácsi Szalon létjogosúltságát. Mohácsi és Mohácshoz köthe...
Bővebben →Horvát-magyar bíró derbi
Ismét eljött az alkalom, hogy a térség futball bírói bizonyítsák: nemcsak vezetni tudnak egy mérkőzést, de labdarúgóként is megállják a helyüket. A mo...
Bővebben →Borínyencek fesztiválja
Villány és a patinás pincesor hangulata utánozhatatlan, kiváltképp a hagyományos, országos hírű szüreti mulatságuk alkalmával. Csaknem 30 pincészet és...
Bővebben →Gasztrocsodák Szederkényben
A Falusi Vendégfogadók Xll. Nemzetközi Sütő-Főző Fesztiváljának adott otthont Szederkény, október első dekadjában. A verőfényes időben, csakúgy ficánk...
Bővebben →Nyugdíjasok Világnapja
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét, AZ IDŐSEK VILÁGNAPJÁVÁ. Napjainkban kb. 600 millió hatvan év feletti személy él a világon, sz...
Bővebben →Harmonika fesztivál Pécs főterén
Idén októberben, második alkalommal került megrendezésre a Kéméndi Tamás harmonikaművész által életre hívott Pécsi Harmonika Fesztivál. Mini koncertek...
Bővebben →Csúcstermés kukoricából
Kombájnok vágják a kukoricát a bólyi határban. Ez az őszi betakarítási időszak utolsó kultúrnövénye, amely raktárakba kerül. Sem a mennyiségre, sem pe...
Bővebben →Lendületben a szederkényi építkezések
Óriási a fejlesztési potenciál a térségben. Mélyépítő vállalkozások teszik a dolgukat a települések javán. Szederkényben több helyszínen is feltüntek ...
Bővebben →Kaposvári Állattenyésztési Napok
Szent Mihály napi állatszemlére gyűltek össze 3 napra a régió állattenyésztői. A házigazda Kaposvári Egyetem, immáron tizenkettedik alkalommal rendezt...
Bővebben →