Helyi hírek, események


Őszanyó záró Pinokkióval

2016.11.15

Az Őszanyó programsorozat  záró programjára került sor Bólyban. A helyi óvoda méltán híres eseményének, ez az igazi éke. A sötét beálltával a színpompásan kivilágított utcafont előtt gyülekeztek a gyerekek, mégpedig szüleik társaságában. Miután meggyújtották az összes mécsest és Őszanyó hintója is megérkezett, útjára indult a végeláthatatlan menet. A felvonuló társaság útját a főutcán és a parksétányon elhelyezett, pislákoló töklámpások jelezték. A zimankó ellenére a szívekben melegség költözött, a társaságban érezhető vidám hangulatnak köszönhetően. Hamar kiderült, hogy a parkban felállított rendezvénysátor volt a felvonulás úti célja. Az óvónénik egy kiváló és talpraesett férfiúval kiegészülve (Rafa-Gyovai Dániel személyében), a hagyományoknak megfelelően, itt adták elő mesejátékukat. Pinokkió történetét a gyerekek szülei már jól ismerték, míg a picik most ismerkedtek meg vele először. A történet rőviden a következő: Egy csillagfényes éjszakán, a csodák éjszakáján, egy tündér életre kelti Dzsepetto, a magányos fafaragó fabábuját, Pinokkiót, és ezzel fantasztikus kalandok egész sora veszi kezdetét, amely próbára teszi a kis Pinokkió bátorságát, hűségét és őszinteségét - azokat az erényeket, amelyeket meg kell tanulnia ahhoz, hogy igazi fiú váljon belőle. Bölcs barátja Tücsök Tihamér hiába próbálja figyelmeztetni, Pinokkió csetlik-botlik és egyik butaságot követi el a másik után. A végén aztán minden jóra fordul és Pinokkió húsvér fiúként élheti le életét. Az előadás után folytatódott a karneváli hangulat, forró teával és hagymás zsíros kenyérrel feldobva az ünneplők amúgy is jókedvét. Összességében egy felejthetetlen hangulatú Őszanyó búcsúztatón vagyunk túl, ahol Pinokkióék örömet csempésztek a gyerekek szívébe. Velük együtt köszönjük ezt a felejthetetlen élményt.


Új mosdók az olaszi iskolában

2017.10.04

A közelmúltban átadták az Olaszi Általános Iskola fejújított mosdóit, így a baranyai községben is színvonalas és higiénikus körülmények között tisztál...

Bővebben →

Cserépbe zárt energia

2017.10.04

Tetőcserépbe integrált napelem fejlesztésébe kezdett, a bólyi családi vállalkozásból, nemzetközi nagyvállalattá nőtt, Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. - ...

Bővebben →

Gőzgombóctól dagadt a pocak

2017.10.04

Neked a káposztás, neki a babos, nekem pedig az édes jön be. Persze, hogy a geresdlaki gőzgombócról van szó, hisz van akinek így s van akinek úgy, vag...

Bővebben →

Parti hangulat a MOL kúton

2017.10.04

Soha nem látott forgatag fogadta a betérőket, a Bólyi MOL kút és Családi Pihenő első hivatalosan meghírdetett Nyílt napja alkalmából. A folyamatosan f...

Bővebben →

Vegázó a bólyi Malomban

2017.09.28

Felmérések szerint, nem csak Magyarországon, de a világon általában az egészséges étkezésre való törekvés, az egyik fő fogyasztási trend. Az elmúlt i...

Bővebben →

Hárséknál javában tart a szüret

2017.09.28

A szüret kemény munka és ünnep egyszerre. A szőlő kapálása, metszése és oltása után ekkor köszönt be a borkészítés ideje. A szüret szó eredetileg ...

Bővebben →

Kopácsi Halásznapok

2017.09.26

Minden év szeptemberében sor kerül a Kopácsi Halásznapokra. Közel 10 ezer látogatót vonz ez a kétnapos rendezvény, ahol a vendégek a különböző gasztro...

Bővebben →

A borról daloltak

2017.09.26

A Bor és Dal Ünnepére került sor, a Pécsi Napok idei programsorozatának keretében. "Népek bordalai és táncai" karneváli hangulatban, a Kossuth térről ...

Bővebben →

Filmfesztivál Komlón

2017.09.26

Hét domb elnevezéssel, felnőtt- és gyermekfilmek fesztiválja zajlott az elmúlt héten, a Komlói Színház- és Hangversenyteremben. A fesztivál a médiaszo...

Bővebben →

Bólyi vezető a SLAMI-ban

2017.09.26

A Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, a nagy múltú Mohácsi Zeneiskola tradícióinak folytatójaként, 2004. szeptember 1-jétől működik, ...

Bővebben →

A rettegés arénája

2017.09.22

Nem szokványos arculattal és tartalommal járja a kontinenst, egy magyar cirkusz. Nyugat - európai ámokfutása után, Magyarországon szedi áldozatait a H...

Bővebben →

Képzőművészeket képeznek

2017.09.22

A Bólyi Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, egyik erőssége a Képző és Iparművészeti Tagozat. Kezdetekben, Sas Zsuzsanna tanárnő neve fémjelezte, a...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162