Helyi hírek, események
Márton napi vigadalom Lippón
A Gárdonyi nap keretében idén is Mártonoztak a lippói suliban. Ide várták az óvodásokat és a nyugdíjas klub aktív nagymamáit is, hogy együtt vegyék ki a részüket a mókázásból és a mulatozásból. Magáról az ünnepről sok mindent érdemes tudni. A Márton-napi népszokások, egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejezéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal. Az idei program színpadi pridikcióból, Márton napi kiállításból, kézműves foglalkozásokból, finom sütemények és libazsíros kenyer majszolásából, továbbá lampionos felvonulásból állt. Szent Mártont, már a honfoglalás előtt tisztelték Pannóniában. A hagyomány szerint Márton álmában segítette Szent Istvánt és az országot, ezért Szűz Mária után, a Tours-i Szent Márton lett Magyarország patrónusa. Nem hiába emlékeznek meg róla iskoláinkban, így a lippó suliban, ahol szép kerek projektnap kerekedik ki, immáron évről évre.
Töltöttpaprika Fesztivál Birjánban
Magyar konyha, nem létezhet töltöttpaprika nélkül, mint ahogy étel sem só nélkül. Ebből kiindulva, immáron 4. alkalommal rendeztek a birjániak Nemzeti...
Bővebben →Magyarok Kenyere Program 2017
Sok millió búzaszem, egy nemzet. A tavalyi 38 tonna után, idén 42 tonna búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák, a Magyarok Kenyere Program keretében- ...
Bővebben →Pokoli vihar sújtotta a térséget
Korona nélküli és derékba tört fák, megtépázott tetők jelezték útját, amerre áthaladt. Hétfő este kezdődött a pokoljárás. 11 felé söpört végig a vihar...
Bővebben →I. Dunamenti Halfőző Fesztivál
Megálmodták és megcsinálták. Nem cifrázták, szintisztán, gasztrokultúrálisra szabták a fazont. Mindezt német köntösben, a hagyományok tiszteletben tar...
Bővebben →A családok fürdője Siklóson
A siklósi termálfürdő a családok és a fiatalok fürdője. Modern, kényelmes és nyugalmat sugároz. Festői környezetben, közvetlen a vár alatt terül el. A...
Bővebben →Harkányi Fürdőfesztivál
Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a te...
Bővebben →Politikai uborkaszezon?
A nyári időszakot szokás a politikában uborka szezonnak nevezni. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a politikusok is szabadságra mennek és elcsendes...
Bővebben →Új vezetőedző Szederkényben
A szederkényi ezüstcsapat megkezdte felkészülését a következő idényre. Két jelentős vérveszteség érte a gárdát, hiszen Mohácsra távozott Tomin Milán v...
Bővebben →Falunap a gólyák földjén
Júius közepén rendezték meg a kölkedi falunapot. Az egykori halászfaluban, nagy ünnepe ez, hisz amellett hogy a helybéliek összejönnek, az innen elszá...
Bővebben →A belvárdi "Üvegtigris"
Borvidéken élve, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy kánikulában egy hosszúlépésnél, nincs jobb szomjoltó. Egy jó rozé fröccsért, egy nyári fesztiv...
Bővebben →Terápia lovakkal
A Kaposvári Egyetem Lovasterápia és a Gyógypedagógia Tanszékének hallgatói, vidám napokat csempésztek a Bólyi Gyermekotthon lakóinak életébe. Mindezt ...
Bővebben →Arató ünnep
A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Az Aratónap kezdő akkordjaként, az Olvasókör szék...
Bővebben →