Helyi hírek, események
Fiatal világjáró a kurdok földjén
A Vagabond világjáró klub - több mint tíz éve kétheti rendszerességgel tartja előadásait őszi-tavaszi ciklusban a világ természeti és társadalmi értékeire nyitott látogatók számára. A klub célja, hogy az előadók fényképes, filmes élménybeszámolóin keresztül távoli, vagy akár a közvetlen környezetünkben lévő tájakra kalauzolják el hallgatóságukat, kiszakítva egy-két röpke órára a látogatókat hétköznapi gondjaikból. Értéket teremtsen, hidat képezzen kultúrák között, kötetlen formában oktasson, hogy jobban megismerhessük környezetünket, a földünket, egymást, vagy akár saját magunkat. Ezúttal Németh Dániel fiatal világutazót kérték fel, hogy "Barangolás a kurdok földjén" címmel tartson élménybeszámolót, iraki és török utiélményeiről. Németh Dániellel már korábban is találkozhattak a Bóly TV nézői. lgen, ő az huszonéves fiatalember, aki már többször felülkerekedett és körbe járta szinte már a nagyvilágot. Ezúttal az Iszlám Állam területére is bemerészkedett. Ezt a páratlan élményt osztotta meg pécsi közönségével. Nem lesz mindenkiből hős, sem pedig világjáró. Azonban a Vagabond segítségével több alkalommal nyílik lehetőség egy-egy virtuális utazásra. Éljenek ezzel a lehetőséggel, figyeljék az egyesület honlapját és töltekezzenek fel mások átélt és megosztott élményei által.
Töltöttpaprika Fesztivál Birjánban
Magyar konyha, nem létezhet töltöttpaprika nélkül, mint ahogy étel sem só nélkül. Ebből kiindulva, immáron 4. alkalommal rendeztek a birjániak Nemzeti...
Bővebben →Magyarok Kenyere Program 2017
Sok millió búzaszem, egy nemzet. A tavalyi 38 tonna után, idén 42 tonna búzát ajánlottak fel a baranyai gazdák, a Magyarok Kenyere Program keretében- ...
Bővebben →Pokoli vihar sújtotta a térséget
Korona nélküli és derékba tört fák, megtépázott tetők jelezték útját, amerre áthaladt. Hétfő este kezdődött a pokoljárás. 11 felé söpört végig a vihar...
Bővebben →I. Dunamenti Halfőző Fesztivál
Megálmodták és megcsinálták. Nem cifrázták, szintisztán, gasztrokultúrálisra szabták a fazont. Mindezt német köntösben, a hagyományok tiszteletben tar...
Bővebben →A családok fürdője Siklóson
A siklósi termálfürdő a családok és a fiatalok fürdője. Modern, kényelmes és nyugalmat sugároz. Festői környezetben, közvetlen a vár alatt terül el. A...
Bővebben →Harkányi Fürdőfesztivál
Ez már a 24. Harkányi Fürdőfesztivál volt, sok szórakoztató és néhol a testet is megmozgató programokkal. A nyári kánikulában, özönlött a tömeg, a te...
Bővebben →Politikai uborkaszezon?
A nyári időszakot szokás a politikában uborka szezonnak nevezni. Az ember azt gondolná, hogy ilyenkor a politikusok is szabadságra mennek és elcsendes...
Bővebben →Új vezetőedző Szederkényben
A szederkényi ezüstcsapat megkezdte felkészülését a következő idényre. Két jelentős vérveszteség érte a gárdát, hiszen Mohácsra távozott Tomin Milán v...
Bővebben →Falunap a gólyák földjén
Júius közepén rendezték meg a kölkedi falunapot. Az egykori halászfaluban, nagy ünnepe ez, hisz amellett hogy a helybéliek összejönnek, az innen elszá...
Bővebben →A belvárdi "Üvegtigris"
Borvidéken élve, nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy kánikulában egy hosszúlépésnél, nincs jobb szomjoltó. Egy jó rozé fröccsért, egy nyári fesztiv...
Bővebben →Terápia lovakkal
A Kaposvári Egyetem Lovasterápia és a Gyógypedagógia Tanszékének hallgatói, vidám napokat csempésztek a Bólyi Gyermekotthon lakóinak életébe. Mindezt ...
Bővebben →Arató ünnep
A Mohácsi Polgárok Olvasóköre nyolc évvel ezelőtt kezdte feleleveníteni a népi aratónapi szokásokat. Az Aratónap kezdő akkordjaként, az Olvasókör szék...
Bővebben →