Helyi hírek, események


Fiatal világjáró a kurdok földjén

2016.11.23

A Vagabond világjáró klub - több mint tíz éve kétheti rendszerességgel tartja előadásait őszi-tavaszi ciklusban a világ természeti és társadalmi értékeire nyitott látogatók számára. A klub célja, hogy az előadók fényképes, filmes élménybeszámolóin keresztül távoli, vagy akár a közvetlen környezetünkben lévő tájakra kalauzolják el hallgatóságukat, kiszakítva egy-két röpke órára a látogatókat hétköznapi gondjaikból. Értéket teremtsen, hidat képezzen kultúrák között, kötetlen formában oktasson, hogy jobban megismerhessük környezetünket, a földünket, egymást, vagy akár saját magunkat. Ezúttal Németh Dániel fiatal világutazót kérték fel, hogy "Barangolás a kurdok földjén" címmel tartson élménybeszámolót, iraki és török utiélményeiről. Németh Dániellel már korábban is találkozhattak a Bóly TV nézői.  lgen, ő az  huszonéves fiatalember, aki már többször felülkerekedett és körbe járta szinte már a nagyvilágot. Ezúttal az Iszlám Állam területére is bemerészkedett. Ezt a páratlan élményt osztotta meg pécsi közönségével. Nem lesz mindenkiből hős, sem pedig világjáró. Azonban a Vagabond segítségével több alkalommal nyílik lehetőség egy-egy virtuális utazásra. Éljenek ezzel a lehetőséggel, figyeljék az egyesület honlapját és töltekezzenek fel mások átélt és megosztott élményei által.


Javában tart a szüret

2016.09.08

Zsongó méhkasra hasonlít a versendi és szajki domboldal. Javában folyik a szüret, a gazdák irányítása mellett szervezett csoportok szedik a termést. E...

Bővebben →

18. Bólyi Szüreti Csirkepaprikás Fesztivál

2016.09.06

Átlépte a nagykorúság küszöbét a Bólyi Szüreti Csirkepaprikás-főző fesztivál. A 18. alkalomra soha nem látott számú vendégsereg érkezett. Rengeteg bog...

Bővebben →

35 éves tánccsoport Babarcon

2016.09.06

Zsúfolásig megtelt a fesztiválsátor a babarci nemzetiségi ház udvarán. Születésnapra jött össze a sok száz vendég, akik a szívük mélyén szeretik a 35 ...

Bővebben →

Old boys torna Bólyban

2016.09.06

A tavaly elhunyt Vadas Ferenc emlékére rendeztek kispályás labdarúgó tornát a bólyiak. Az old-boys korosztály régióban meghatározó csapatait látták ve...

Bővebben →

Szüreti vesszőfutás

2016.09.06

Immáron a 7. Bólyi Szüreti Vesszőfutásra érkeztek az egyéniben avagy váltóban induló amatőr futók. Baranyából és az ország más tájairól is eljöttek a ...

Bővebben →

Agrárüzlet felett bábáskodik a kamara

2016.09.01

Idén januárban keret-megállapodást kötött a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Horvát Gazdasági Kamara. A két fél között létrejött szerződés, immáron ...

Bővebben →

Tanévkezdés Bólyban

2016.09.01

Izgatott szülők és megfelelő hőfokon izzó leendő kis elsősők gyülekeztek a bólyi óvoda udvarán. A hátukon lévő, jókora iskolatáskák jelezték, hogy nag...

Bővebben →

Piacvezető a Solar-Pécs a napelem fronton

2016.09.01

A Solar-Pécs kft. magyarbólyi kis-erőműve, avagy referencia napelem parkja, éves szinten bruttó 26 millió forint árbevételt termel, összese 650 - 700 ...

Bővebben →

Felavatták a Szent Erzsébet szobrot

2016.08.30

A falu névadójának szerettek volna tárgyiasult emléket állítani az Ezsébetiek. A legkézenfekvőbb megoldásnak a kültéri szobor tűnt, melyhez sikerült f...

Bővebben →

A nyitott szívek napja

2016.08.30

"Nyitott kapu egymásért és az egészségért" címmel rendezett egész napos közösségi programot a szajki Fogadj El Alapítvány. Az általuk fenntartott, fog...

Bővebben →

A Mohácsi csata 490. évfordulója

2016.08.30

A Mohácsi csata 490. évfordulója alkalmából megrendezett megemlékezés sorozat kiemelt eseménye volt a Duna-parti város főterén bemutatott bíborosi sze...

Bővebben →

25 éves az Intermelody Énekegyüttes

2016.08.30

Negyed évszázad egy ember életében is meghatározó időtartam. Csakúgy mint egy éneklő közösség életében, amely már generációkon átívelő és generációkat...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162