Helyi hírek, események


A bólyi Karitász jótékonysági estje

2016.11.23

"Minnél törékenyebbek és sebezhetőek az emberek, annál inkább fel kell ismernünk az értékeiket. Méltóságuk megőrzése érdekében segíteni, védeni, szeretni és támogatni kell őket" - ezek Ferenc pápa szavai az Irgalmasság éve kapcsán. Ennek szellemében került sor idén is a bólyi Katolikus Karitász jótékonysági gálaestjére. Miután védőszentjük Szent Erzsébet, így Erzsébet napján rendezték meg, kiemelt eseményüket. Helyi és vendégfellépőkkel színesítették nívós programjukat, amit jószívvel és baráti szeretettel mutattak be a szereplők.

A bólyi Karitász vezetője örömét fejezte ki a lelkes és önzetlen fellépőgárda kapcsán. Sőt beavatott minket munkájuk kulissza titkaiba. Továbbá azt is megtudtuk, hogy idén Schummer Ferencnét jutalmazták áldozatos szolgálatáért, mégpedig "Szent Erzsébet rózsájával".A bólyi Karitász jótékonysági estje elérte célját. A jelenlévők szívhezszóló programnak lehettek részesei, míg a felajánlások által, rászoruló családok kerülnek az ünnep előtt támogatásra.


Hétvége a megye I-ben

2016.04.03

A Sellye és a Mohács is hármat rúgott hazai pályán. Sellye-Szederkény 3-0 gólszerzők: Szőke, Sziládi, Orlovics PVSK-Bóly 1-1 gólszerzők: Somo...

Bővebben →

Jótékonysági est Töttösön

2016.04.03

Idén Töttösön rendezték meg a szajki "Fogadj el" Alapítvány, Fogyatékosok Napközi Otthonának, jótékonysági estjét. Az alapítvány egyre több szállal kö...

Bővebben →

Szomszédolás Orahovicán

2016.04.02

Szlavónia egyik legszebb kisvárosába, a magyar-horvát határtól 50 kilóméterre lévő Orahovicára látogatott el, az a dél-baranyai turisztikai küldöttség...

Bővebben →

Alakreform Rubint Rékával

2016.04.02

Csaknem 500- an jöttek össze egy sportos délelőttre a pécsi Expo-Centerbe. Rubint Réka Alakreform körútja, a baranyai megyeszékhelyet is érintette és ...

Bővebben →

Emmausz a Skanzenben

2016.04.01

A Szentendrei Skanzen az idén is meghívta a bólyi Emmauszt egy bemutatkozásra a pünkösdi hétvégén (május 14-16.). Településünkről 6 fős küldöttség v...

Bővebben →

Hárs és a titokzatos lámpás

2016.04.01

Kiderült a bólyi sikerek titka. Hosszú évek óta irigykedve figyeli az ország a baranyai kisváros példátlan fejlődését. Termálberuházás, az iparipark f...

Bővebben →

Munkálatok a belvárosban

2016.04.01

Komplex munkálatok folynak Bóly belvárosában. A városháza előtt vízvezetéket cserélnek, amely bólyi vízcirkuláció egyenletes elosztását szolgálja és a...

Bővebben →

Virágos tavasz Bólyban

2016.03.31

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz... Ma dél körül 22 celsius fokot mutattak a hőmérők Bólyban, igy hát jól eső érzés volt kicsit napfürdőzni a s...

Bővebben →

Közmunkás képzés Sátorhelyen

2016.03.31

Alapkompetencia képzés folyik Sátorhelyen a közmunkások számára. Március 1-től június 1-jéig, 390 órában, napi 6 órás elfoglaltság keretében folyik az...

Bővebben →

Húsvéti koncert a Mauzóleumban

2016.03.28

A bólyi Emmausz nyitó aktusaként, ezévben is nívós koncert vezette fel a húsvét hétfői programot. A Monetenouvo Mauzóleumban, a Bólyi Vegyeskar mellet...

Bővebben →

Emmausz-járás Bólyban

2016.03.28

Az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve  meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, i...

Bővebben →

Meghívó Tavaszi Koncertre

2016.03.25

A babarci Ifjúsági Zenekar tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2016. április 10-én 15 órakor TAVASZI KONCERTJÉRE a babarci Művelődési házba:...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162