Helyi hírek, események
Baranya legújabb díszpolgárai
A megye illusztris vezetőinek részvételével került sor Baranya díszpolgári címeinek átadására. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök vehette át, a Baranya megye díszpolgára címet, a megyei önkormányzat közgyűlésének ünnepi ülésén. A ceremóniát nívós kultúrális programelemekkel fűszerezték, így dallal, tánccal és prózával. Csányi Sándor magyar közgazdász, bankár, üzletember. A rendszerváltás előtt a Pénzügyminisztérium munkatársa volt, majd a bankszektorban helyezkedett el. 1992-től az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Bonafarm csoport tulajdonosa. Magyarország leggazdagabb emberének számít. Baranyában több vállalkozás fűződik Csányi Sándor nevéhez, köztük a Bonafarm-csoporthoz tartozó Bóly Zrt. és a villányi Csányi Pincészet Zrt. Az általa alapított cégek több mint 5500 embert foglalkoztatnak, valamint beszállítóikon keresztül, további több ezer családnak biztosítanak megélhetést. Udvardy Györgynek a Pécsi Egyházmegye hit- és közéletének alakítása során, valamint az egyházi intézmények megújítása terén végzett tevékenysége elismeréseként adományoztak, megyei díszpolgári címet. A tisztségét 2011 áprilisa óta betöltő egyházi vezető, az egyházmegye 83. püspöke. A méltatás szerint az egyházi fenntartású intézményben tanulók száma, Udvardy György beiktatása óta megduplázódott, valamint az egyházmegye több – korábban bezárásra ítélt -, hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő óvodát és iskolát vett egyházi tulajdonba. Az elmúlt öt évben, irányítása alatt, mintegy nyolcvan plébániát újítottak fel.
Újévi örömzenélés Lippón
Január elsején, immáron 2. alkalommal nyitotta az új esztendőt nívós koncerttel a Lippói Német Nemzetiségi Fúvószenekar. Az együttes1980-ban alakult, ...
Bővebben →Versenyeket nyertek az újpetrei diákok
Nem lehet kétségünk afelöl, hogy az Újpetrei Általános iskola pedagógusai, mindent megtesznek a minőségi oktatás és nevelés érdekében. Az iskola első ...
Bővebben →Feldíszítették a madarak karácsonyfáját
Az Újpetrei Óvodában a mindennapokban, német és magyar nyelven egyaránt folyik a játékos nevelés, továbbá a minőségi pedagógiai munka. Egy kisebb közö...
Bővebben →Kreatív pálya a suli folyosóján
Egy jó ötlet, egy kiváló kreatív csapat, no és egy fogadókész iskolavezetés, ez a bólyi készségfejlesztő sulipálya létrejöttének alapja. A Bólyi Által...
Bővebben →Búék minden kedves Nézőnknek!
2019-ben is tatsanak velünk! Boldog Új Évet Kívánunk kedves Nézőinknek! A Bólyi Városi Televízió munkatársai...
Bővebben →Áldott, békés karácsonyt minden kedves nézőnknek!
Szép ünnepet mindenkinek!...
Bővebben →Nyugdíjas karácsony Szediben
A Szederkényei Nyugdíjasok Egyesülete, idén is nívós programmal búcsúztatta az óévet. Karácsonyi műsorukban szerepet kaptak a helyi iskolások, tovább...
Bővebben →Családias karácsony Máriakéménden
Jelentős érdeklődés mellett zajlott, a máriakéméndiek falukarácsonya. Jeszán Csabáné polgármester asszony meleg szavakkal köszöntötte az egybegyűlteke...
Bővebben →Betlehemes a Dom kőtárban
Igazán reprezentatív helyen a Dóm kőtárban adhatta elő betlehemes műsorát a bólyi gyermekotthon amatőr színtársulata. Mindez a Pécsi Adventi programso...
Bővebben →Gyerekek ajándékdoboza gyerekeknek
Ajándékcsomagok garmada várt elszállításra, a bólyi iskola udvarán. Mindez nemes és önzetlen felajánlások hozadéka, köszönhetően a bólyi gyerekeknek, ...
Bővebben →A szabari "csodás" betlehem
Székelyszabar alapjában véve is meseszép baranyai település. Ilyenkor advent idején, amikor is kikerül az embernagyságú betlehem a falu centrumába, né...
Bővebben →Vonóskoncert és adventi vásár Szajkon
A szajki adventi programok szervezését a német önkormányzat vállalta magára. A katolikus templomban a Pécsi Vonósok koncertje adta meg az alaphangot. ...
Bővebben →