Helyi hírek, események


Baranya legújabb díszpolgárai

2016.11.29

A megye illusztris vezetőinek részvételével került sor Baranya díszpolgári címeinek átadására. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója és Udvardy György pécsi katolikus megyés püspök vehette át, a Baranya megye díszpolgára címet, a megyei önkormányzat közgyűlésének ünnepi ülésén. A ceremóniát nívós kultúrális programelemekkel fűszerezték, így dallal, tánccal és prózával. Csányi Sándor magyar közgazdász, bankár, üzletember. A rendszerváltás előtt a Pénzügyminisztérium munkatársa volt, majd a bankszektorban helyezkedett el. 1992-től az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, a Bonafarm csoport tulajdonosa. Magyarország leggazdagabb emberének számít. Baranyában több vállalkozás fűződik Csányi Sándor nevéhez, köztük a Bonafarm-csoporthoz tartozó Bóly Zrt. és a villányi Csányi Pincészet Zrt. Az általa alapított cégek több mint 5500 embert foglalkoztatnak, valamint beszállítóikon keresztül, további több ezer családnak biztosítanak megélhetést. Udvardy Györgynek a Pécsi Egyházmegye hit- és közéletének alakítása során, valamint az egyházi intézmények megújítása terén végzett tevékenysége elismeréseként adományoztak, megyei díszpolgári címet. A tisztségét 2011 áprilisa óta betöltő egyházi vezető, az egyházmegye 83. püspöke. A méltatás szerint az egyházi fenntartású intézményben tanulók száma, Udvardy György beiktatása óta megduplázódott, valamint az egyházmegye több – korábban bezárásra ítélt -, hátrányos helyzetű gyermekeket nevelő óvodát és iskolát vett egyházi tulajdonba. Az elmúlt öt évben, irányítása alatt, mintegy nyolcvan plébániát újítottak fel.


Hétvége a megye I-ben

2016.04.03

A Sellye és a Mohács is hármat rúgott hazai pályán. Sellye-Szederkény 3-0 gólszerzők: Szőke, Sziládi, Orlovics PVSK-Bóly 1-1 gólszerzők: Somo...

Bővebben →

Jótékonysági est Töttösön

2016.04.03

Idén Töttösön rendezték meg a szajki "Fogadj el" Alapítvány, Fogyatékosok Napközi Otthonának, jótékonysági estjét. Az alapítvány egyre több szállal kö...

Bővebben →

Szomszédolás Orahovicán

2016.04.02

Szlavónia egyik legszebb kisvárosába, a magyar-horvát határtól 50 kilóméterre lévő Orahovicára látogatott el, az a dél-baranyai turisztikai küldöttség...

Bővebben →

Alakreform Rubint Rékával

2016.04.02

Csaknem 500- an jöttek össze egy sportos délelőttre a pécsi Expo-Centerbe. Rubint Réka Alakreform körútja, a baranyai megyeszékhelyet is érintette és ...

Bővebben →

Emmausz a Skanzenben

2016.04.01

A Szentendrei Skanzen az idén is meghívta a bólyi Emmauszt egy bemutatkozásra a pünkösdi hétvégén (május 14-16.). Településünkről 6 fős küldöttség v...

Bővebben →

Hárs és a titokzatos lámpás

2016.04.01

Kiderült a bólyi sikerek titka. Hosszú évek óta irigykedve figyeli az ország a baranyai kisváros példátlan fejlődését. Termálberuházás, az iparipark f...

Bővebben →

Munkálatok a belvárosban

2016.04.01

Komplex munkálatok folynak Bóly belvárosában. A városháza előtt vízvezetéket cserélnek, amely bólyi vízcirkuláció egyenletes elosztását szolgálja és a...

Bővebben →

Virágos tavasz Bólyban

2016.03.31

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz... Ma dél körül 22 celsius fokot mutattak a hőmérők Bólyban, igy hát jól eső érzés volt kicsit napfürdőzni a s...

Bővebben →

Közmunkás képzés Sátorhelyen

2016.03.31

Alapkompetencia képzés folyik Sátorhelyen a közmunkások számára. Március 1-től június 1-jéig, 390 órában, napi 6 órás elfoglaltság keretében folyik az...

Bővebben →

Húsvéti koncert a Mauzóleumban

2016.03.28

A bólyi Emmausz nyitó aktusaként, ezévben is nívós koncert vezette fel a húsvét hétfői programot. A Monetenouvo Mauzóleumban, a Bólyi Vegyeskar mellet...

Bővebben →

Emmausz-járás Bólyban

2016.03.28

Az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve  meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, i...

Bővebben →

Meghívó Tavaszi Koncertre

2016.03.25

A babarci Ifjúsági Zenekar tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2016. április 10-én 15 órakor TAVASZI KONCERTJÉRE a babarci Művelődési házba:...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162