Helyi hírek, események
Ismét világbajnok Major Zsolt
Major Zsolt, a Pécsett edzőként tevékenykedő bólyi testépítő, immáron negyedszer hódította el a napokban a Mr. Universe címet, mégpedig Hamburgban. A NAC International szövetség 2006 óta minden évben rendez világversenyt, melyen nők és férfiak több kategóriában indulhatnak. A szövetség tagországainak nem kell tagdíjat fizetniük, a versenyzők mentesülnek a nevezési díj alól, teljes ellátásukat a szövetség állja. A megmérettetéseket minden évben nívós helyszíneken rendezik, az idei az egykori Hanza városban, Hamburgban volt, november 26-án. A 165 centiméter alattiak között indult bajnokunk, s ezt sikerült megnyernie, ezzel ő lett 2016-ban Mr. Universe, így immáron négyszeres győztesnek mondhatja magát világbajnokunk. A hamburgi világbajnokság előtt a Tenerifén rendezett Bajnokok Éjszakáján is részt vett, sőt, nagy örömére sikerült azt is megnyernie, ezért most szeretne pihenni egy kicsit tavaszig. A testépítésnek van külön olimpiája, amit akkor rendeznek. Azt tervezi, hogy azon mindenképpen elindul. Reméljük hamarosan olimpiai bajnokként is tisztelhetjük őt. Hajrá Zsolti!
Szajki megemlékezés, a 70 évvel ezelőtti elhurcolásra
A magyarországi németek 70 évvel ezelőtti elhurcolására emlékeztek meg a szajkiak. Az 1000 éves Szajk jubileumi programsorozatra összegyűjtött, fotó a...
Bővebben →Márton-napi újbor mustra
Szép számmal jöttek össze Márton napozni, a Szederkényi Hegyközséghez tartozó borosgazdák. A Szederkényi Kultúrház ennél fogva zsúfolásig megtelt. A...
Bővebben →Vasútmodellezés felső fokon
26. alkalommal rendezték meg a népszerű Vasútmodell Parádét az elmúlt hétvégén, a Pécsi Kultúrális Központban. A megszokott látványosságok mellett, ú...
Bővebben →Tankonyhát avattak a bólyi suliban
A negyedikesek műsorával indult útjára Bóly legújabb büszkeségének ünnepélyes átadó programja. Stílusosan, kis kuktáknak öltöztek be a gyerekek és ném...
Bővebben →Nemzeti konzultáció Mohácson
dr. Hargitai János országgyűlési képviselő lakossági fórumot tartott Mohácson "Védjük meg Magyarországot" címmel, a Soros terv kapcsán. Vendége volt H...
Bővebben →Lobbi a polgárőrök autójáért
A Bólyi Polgárőr Egyesület és a Mohácsi Rendőrkapitányság, közösen tartott tájékoztatójára és az ezt követő kötetlen beszélgetésre invitálták Bóly vár...
Bővebben →Nyáradi búcsúfaállítás
Hétvégén rendezték meg Nagynyárádon, a hagyományos búcsúfaállítást. A Márton napi programok egyik éke és az egyik legpatinásabb hagyománya ez a sváb ...
Bővebben →A császár új ruhája
Kisebb méhkasra hasonlított a bólyi óvoda előtti tér, oly sokan eljöttek az Őszanyó hetek záró akkordjára. Lampionokat és egyéb kiegészítőket is be le...
Bővebben →Sokoldalú lippói nyugdíjasok
A Lippói Nyugdíjas Egyesület lV. Kultúrális Estje, igazi csemege volt a felhőtlen szórakozásra vágyóknak. Micsoda csapat, konstalálhatta a nézőtéren h...
Bővebben →Rangadó Borjádon
Impulzív játékkal szórakoztatta a két csapat, a mintegy 50 lelkes szurkolóját, akik fele fele arányba képviselték a két falu futball szerető közönségé...
Bővebben →Kiállítás Mohács szerb megszállásáról
Szerb megszállás Mohácson címmel nyílt kiállítás a mohácsi Busóudvarban. A kezdeményező helyi éremgyűjtő egyesület ikonikus alakjai, Mórócz Sándor, Cs...
Bővebben →Nyílt napok a Kisfaludy Gimnáziumban
A Mohácsi Kisfaludy Károly Gimnázium az idei tanévben is megszervezte a hatodikosok, valamint a nyolcadikosok számára, az iskolát bemutató három nyílt...
Bővebben →