Helyi hírek, események
Egymillió csillag a szegényekért
A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, az „1 millió csillag a szegényekért” programsorozatot. Az országos szolidaritási akció idei ünnepi megnyitóján, részt vett, Écsy Gábor országos karitászigazgató, valamint Vidákovics Szláven színművész, a Pécsi Horvát Színház igazgatója. Ezen felül az ünnepi rendezvényen fellépett a Mecsek kórus, megadva az esemény meghitt hangulatát. Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el. 1999 karácsonyán elsőként Spanyolország, Németország és Svájc csatlakozott a kiemelkedő programhoz. Az „Egymillió csillag” kezdeményezésben ma már tizenöt ország vesz részt évről évre. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultakra. Hazánkban a Katolikus Karitász egyházmegyei szervezetei vesznek részt az általában egyhetes programban, így az ország mintegy százötven településén gyúlnak meg december első hetében a szeretet lángját szimbolizáló gyertyák. Remélhetően sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez és adományaikkal segítik a rászorulókat.
Utak, új óvoda, csarnok és a köztéri virágok
Bólyi TOP-os és EFOP-os pályázatok várnak elbírálásra vagy éppen már kivitelezésre. A projektötletekben és azok megvalósításában mindig erős kisvárosb...
Bővebben →Kuncogó apróságok
A baba bábszínház Bólyba érkezett. A Cini Cini muzsika című produkcióval szórakoztatta a legkisebbeket a pécsi Bóbita társulatának két kiváló bábszíné...
Bővebben →Bűnmegelőzés összefogással
Folytatódott a megyei bűnmegelőzési fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást a témafelelős szakemberek. Dr. Fellegi Norbert, a Baranya Me...
Bővebben →Hárs Tibort jutalmazták a Best of Pécsen
A Pécs-Mecsek Borút Egyesület és a Pécsi Borvidék Hegyközségi Tanácsának szervezésében, Best of Pécs elnevezéssel a borvidék legszebb, avagy a prémium...
Bővebben →Nagyikkal készültek a finom sütik
Szülők és nagyszülők részvételével folytatódtak az Őszanyó hetek tartalmas programjai a bólyi óvodában. A Szivárvány csoportban a nagyik avatták be a ...
Bővebben →Horvát tapasztalatszerzés borászainknál
Kisebb és nagyobb horvát baranyai szőlészetek és borászatok képviselői látogattak el a pécsi és a villányi borvidékre, tapasztalatszerzés céljából. Mi...
Bővebben →Vitézi próba az óvodában
Javában tartanak az Őszanyó hetek programjai a bólyi óvodában. A korábbi egy hét történeseit tudatossan széthúzták több hétre, hogy ne terheljék túl...
Bővebben →Átadták az új műfüvest Bólyban
A várva várt bólyi műfüves kispálya elkészült, azt annak rendje és módja szerint adták át használatra, a legkisebb futballistáknak. A TAO források fel...
Bővebben →Zongoravarázs a Vigadóban
A PTE Művészeti Kar - Zeneműveszeti Intézetének köszönhetően, újabb nívós és színvonalas koncertre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. A Szólóhangs...
Bővebben →Elismerő címek Szederkényben
Szederkény Önkormányzata jó hangulatú s egyben tartalmas nyugdíjas délutánra invitálta a település szépkorú lakosságát. Ennek keretében köszöntötték a...
Bővebben →A Sárdi örökség
"Kékfestőnek lenni Isten áldása" ezek Sárdi János egykori nyárádi kékfestő mester gondolatai, melyet hitvallásként magáénak tud be fia és szakmai ör...
Bővebben →Hullanak a levelek Nyárádon
Nagynyáradon óriási kihívást jelent az őszi levélhullás. Legfőképp a főutcán jelent napi szintű munkát a temérdek mennyiségű levél összeszedése. Erről...
Bővebben →