Helyi hírek, események


Egymillió csillag a szegényekért

2016.12.07

A pécsi Széchenyi téren, az Adventi vásár családias hangulatában, a Szentháromság szobor tőszomszédságában Udvardy György megyéspüspök nyitotta meg, az „1 millió csillag a szegényekért”  programsorozatot. Az országos szolidaritási akció idei ünnepi megnyitóján, részt vett, Écsy Gábor országos karitászigazgató, valamint Vidákovics Szláven színművész, a Pécsi Horvát Színház igazgatója. Ezen felül az ünnepi rendezvényen fellépett a Mecsek kórus, megadva az esemény meghitt hangulatát. Az Egymillió csillag a szegényekért akció 1998-ban Franciaországból indult el. 1999 karácsonyán elsőként Spanyolország, Németország és Svájc csatlakozott a kiemelkedő programhoz. Az „Egymillió csillag” kezdeményezésben ma már tizenöt ország vesz részt évről évre. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultakra. Hazánkban a Katolikus Karitász egyházmegyei szervezetei vesznek részt az általában egyhetes programban, így az ország mintegy százötven településén gyúlnak meg december első hetében a szeretet lángját szimbolizáló gyertyák.  Remélhetően sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez és adományaikkal segítik a rászorulókat.


Majális a -1. napon

2017.05.01

A babarciak ismét beelőzték a térséget. Majálisukat már április utolsó napján prolongálták. Ezzel is teret adva mindazok számára, akik őket választott...

Bővebben →

Megye l. bajnokság hétvégi eredményei

2017.05.01

Siklós-Szederkény 2-3 (2-2) Siklós. V.: Horváth György. Siklós: Tasselmájer - Hazenauer, Kósa, Szívós, Schmidt - Bozó, Teszárik (Sztojka, 58.), Árv...

Bővebben →

TrachTag, a hagyomány ápolás jegyében

2017.04.30

Harmadik éve rendezik meg, a német nemzetiségi hagyomány napot Bólyban. A TrachTag, azaz a népviselet felöltése és az abban való megjelenés, a rég múl...

Bővebben →

Tambura varázs Mohácson

2017.04.30

A Horvátországi Tamburaoktatók Szövetségének szervezésében érkezett a Duna-parti városba, az a különleges zenekar, amely nem rendelkezik mély gyökerek...

Bővebben →

Hazaért a vándorbatyu

2017.04.30

A sombereki kultúrház előtti sváb térzene jelezte a faluban élőknek és az ide igyekvőknek, hogy jelentős esemény készül a sváb községben. Ugyanis haza...

Bővebben →

Időhíd múlt és jelen között

2017.04.28

"Élet a falun, régen és ma" elnevezéssel, tartalmas kultúrtörténeti projektnapot rendeztek a lippóiak. A Gondozási Központ az iskolával és az óvodával...

Bővebben →

Átadták a mohácsi vágóhidat

2017.04.26

Több hónapos próbaüzem után, hivatalosan is átadásra került a Bonafarm cégcsoportjához tartozó, MCS VÁGÓHÍD ZRT. új mohácsi üzeme. Orbán Viktor minisz...

Bővebben →

Csökken a gyermeklétszám Szajkon

2017.04.24

Délután a napközi idején kíváncsiskodtunk, hogy vajon milyen az élet egy vidéki kisiskolában? 33 gyermek jár napjainkban, a Szajki Általános lskolába...

Bővebben →

Vidám hásságyi pincejárás

2017.04.19

Emmausz-járáskor benépesülnek a pincék, a szokottnál is kedvesebben fogadják az embereket, s még az idegeneket is behívják egy-egy pohár borra. Mindez...

Bővebben →

Emmausz a bólyi pincefaluban

2017.04.19

Húsvét hétfőn újra zsongott a bólyi pincefalu. A népszokás 2011 óta, hivatalosan is része a szellemi örökségünknek, s mitagadás, az utóbbi években ped...

Bővebben →

Megye l., 20. forduló:

2017.04.17

Szederkény-Szászvár 0-2 (0-2) G.: Bálint (6., - öngól), Makai (14.). Villány-PEAC 2-1 (1-0) G.: Czibere (24.), Tamás (74.), ill. László (89.). ...

Bővebben →

Húsvét a szeretet győzelme

2017.04.14

Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja: Jézus elítélésének, megkínzásának, halálának és temetésének napja. Ezen a napon nincs szentmise. Arra ...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162