Helyi hírek, események
Orgonakoncert a Bazilikában
A zeneszerető közönség számára szolgált igazi művészeti ínyencséggel a Pécsi Egyházmegye az ünnep előtti várakozás időszakában. Köcsky Tibor, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárának, neves orgonaművész klasszikusokat idéző koncertjének lehettünk fülltanúi a Pécsi Bazilikában. A Pécs Advent programsorozat egyik éke volt a vitouz orgona koncert, amely során felcsendültek Bach és Vivaldi közismert dallamai. Mint azt a zeneértők jól tudják, az orgona összetett aerofon hangszer, hangját ajaksípok és nyelvsípok adják.A sípok egy vagy több, kézzel működtethető klaviatúrával – azaz manuállal – és legtöbbször egyetlen pedálsorral szólaltathatók meg. A sípok levegőellátásáról mechanikus szerkezet gondoskodik. A Pécsi Székesegyház orgonája a pécsi Angster orgonagyárban készült 1887-ben. Legutóbb 2005 és 2007 között újították fel, a jelenlegi orgona 6101 síppal, 81 regiszterrel, 4 manuállal és elektromos vezérléssel működik. A hangja egyszerűen lenyűgöző. Kevesen ismerik a pécsi hangszer egyik egészen különleges sajátosságát, az orgonába beépített visszajátszó rendszert, amelynek köszönhetően a rendszeresen megszólaló orgonamuzsika évek óta nagy népszerűségnek örvend a székesegyházba látogatók körében.
Köcsky Tibor felemelő hangulatú koncertje, kiválóan illeszkedet a zeneszerető és lelki feltöltődésre vágyó emberek adventi felkészülésébe. Az egy órás orgonabemutató a jelenlévő hallgatóság számára pillanatok alatt eltelt. S mindezen fellül, óriási élménnyel gazdagodhattak. A kocertfelvetelt és az itt készült interjút a Bólyi TV-ben nézhetik meg.
Kreatív "drámás" táborok Mohácson
A Forrás Művészeti Stúdió nyári kreatív művészeti táborai, a szokásosnál is jobban sikerültek. Bár minden évben elmondják a "táborlakók", hogy ezt már...
Bővebben →Hagyományos bólyi sporttábor
Az Eurocamp népes mezőnye után, egy kisebb létszámú kontingenssel, a bólyi sporttáborosok vették birtokba a helyi futballpályát. Délután pedig irány a...
Bővebben →Eurocamp győztes a Bólyi SE U13-as csapata
Amíg a franciák júniusban EB-t, a brazilok augusztusban majd Olimpiát, addig a bólyiak az előző napokban Eurocampot rendeztek. A kisváros nagyságához ...
Bővebben →Archív fotók a kölkedi falunapon
Még az esős idő sem tántorította el a kölkedieket, hogy egy jót mulassanak az idei falunapon. Az önkormányzat előrelátó volt, mert fesztiválsátorral v...
Bővebben →Egykori legenda lett az edző Bólyban
Juhos Ferenc hazatért, állapíthatták meg a szurkolók a bólyi focisták edzését nézve. Az egykori legendás kapus, ezúttal vezetőedzőként teszi a dolgát ...
Bővebben →Rómaiak és kelták uralják Dunaszekcsőt
A hét slágere kétségkívül a Xll. Limes tábor, továbbá Castor és Pollux fesztivál, amely az egykori Lugio, a mai Dunaszekcső központjában zajlik. Az e...
Bővebben →Tárogató szólt a Hargitán
A napokban tért haza erdélyi és felvidéki útjáról Farkas Béla, a magyarságát büszkén hirdető szajki polgármester, közismert tárogató művész. Meghívásn...
Bővebben →Exkluzív interjú dr. Szili Katalinnal
A Bólyi Városi Televízió jövő hétfő és kedd esti adásában beszélgetés láthatnak dr. Szili Katalinnal, a magyar Országgyűlés korábbi elnökével. "Barany...
Bővebben →Német filmet vetítettek
A nyári napsugarak elől a bólyi mozi hűvös termébe csalogatták a filmek szerelmeseit. Ez esetben egy német filmalkotást nézhettek meg a kíváncsiskodók...
Bővebben →Teltház a mohácsi strandfürdőben
Az év egyik legmelegebb napján látogattunk el a jelentős bővítéseken átesett Mohácsi tanuszodába és termálfürdőbe. A 33 fokos hőség tömegeket csalogat...
Bővebben →Beremendi beach party
A hétvégén immáron a X. Beremendi Beach Partyra invitálták a strandolni és szórakozni vágyókat. Fúvósok, kongások, dj-k gondoskodtak az impulzív ritmu...
Bővebben →Hétfői adásunk vendége: dr.Hargitai János országgyűlési képviselő
A Bólyi Városi Televízió hétfő és kedd esti adásában interjút láthatnak dr.Hargitai János miniszteri biztossal, térségünk országgyűlési képviselőjével...
Bővebben →