Helyi hírek, események


Orgonakoncert a Bazilikában

2016.12.18

A zeneszerető közönség számára szolgált igazi művészeti ínyencséggel a Pécsi Egyházmegye az ünnep előtti várakozás időszakában. Köcsky Tibor, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneiskola tanárának, neves orgonaművész klasszikusokat idéző koncertjének lehettünk fülltanúi a Pécsi Bazilikában. A Pécs Advent programsorozat egyik éke volt a vitouz orgona koncert, amely során felcsendültek Bach és Vivaldi közismert dallamai. Mint azt a zeneértők jól tudják, az orgona összetett aerofon hangszer, hangját ajaksípok és nyelvsípok adják.A sípok egy vagy több, kézzel működtethető klaviatúrával – azaz manuállal – és legtöbbször egyetlen pedálsorral szólaltathatók meg. A sípok levegőellátásáról mechanikus szerkezet gondoskodik. A Pécsi Székesegyház orgonája a pécsi Angster orgonagyárban készült 1887-ben. Legutóbb 2005 és 2007 között újították fel, a jelenlegi orgona 6101 síppal, 81 regiszterrel, 4 manuállal és elektromos vezérléssel működik. A hangja egyszerűen lenyűgöző. Kevesen ismerik a pécsi hangszer egyik egészen különleges sajátosságát, az orgonába beépített visszajátszó rendszert, amelynek köszönhetően a rendszeresen megszólaló orgonamuzsika évek óta nagy népszerűségnek örvend a székesegyházba látogatók körében.

Köcsky Tibor felemelő hangulatú koncertje, kiválóan illeszkedet a zeneszerető és lelki feltöltődésre vágyó emberek adventi felkészülésébe. Az egy órás orgonabemutató a jelenlévő hallgatóság számára pillanatok alatt eltelt. S mindezen fellül, óriási élménnyel gazdagodhattak. A kocertfelvetelt és az itt készült interjút a Bólyi TV-ben nézhetik meg.


Hétvége a megye I-ben

2016.04.03

A Sellye és a Mohács is hármat rúgott hazai pályán. Sellye-Szederkény 3-0 gólszerzők: Szőke, Sziládi, Orlovics PVSK-Bóly 1-1 gólszerzők: Somo...

Bővebben →

Jótékonysági est Töttösön

2016.04.03

Idén Töttösön rendezték meg a szajki "Fogadj el" Alapítvány, Fogyatékosok Napközi Otthonának, jótékonysági estjét. Az alapítvány egyre több szállal kö...

Bővebben →

Szomszédolás Orahovicán

2016.04.02

Szlavónia egyik legszebb kisvárosába, a magyar-horvát határtól 50 kilóméterre lévő Orahovicára látogatott el, az a dél-baranyai turisztikai küldöttség...

Bővebben →

Alakreform Rubint Rékával

2016.04.02

Csaknem 500- an jöttek össze egy sportos délelőttre a pécsi Expo-Centerbe. Rubint Réka Alakreform körútja, a baranyai megyeszékhelyet is érintette és ...

Bővebben →

Emmausz a Skanzenben

2016.04.01

A Szentendrei Skanzen az idén is meghívta a bólyi Emmauszt egy bemutatkozásra a pünkösdi hétvégén (május 14-16.). Településünkről 6 fős küldöttség v...

Bővebben →

Hárs és a titokzatos lámpás

2016.04.01

Kiderült a bólyi sikerek titka. Hosszú évek óta irigykedve figyeli az ország a baranyai kisváros példátlan fejlődését. Termálberuházás, az iparipark f...

Bővebben →

Munkálatok a belvárosban

2016.04.01

Komplex munkálatok folynak Bóly belvárosában. A városháza előtt vízvezetéket cserélnek, amely bólyi vízcirkuláció egyenletes elosztását szolgálja és a...

Bővebben →

Virágos tavasz Bólyban

2016.03.31

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz... Ma dél körül 22 celsius fokot mutattak a hőmérők Bólyban, igy hát jól eső érzés volt kicsit napfürdőzni a s...

Bővebben →

Közmunkás képzés Sátorhelyen

2016.03.31

Alapkompetencia képzés folyik Sátorhelyen a közmunkások számára. Március 1-től június 1-jéig, 390 órában, napi 6 órás elfoglaltság keretében folyik az...

Bővebben →

Húsvéti koncert a Mauzóleumban

2016.03.28

A bólyi Emmausz nyitó aktusaként, ezévben is nívós koncert vezette fel a húsvét hétfői programot. A Monetenouvo Mauzóleumban, a Bólyi Vegyeskar mellet...

Bővebben →

Emmausz-járás Bólyban

2016.03.28

Az Emmausz-járás a Bólyban élő német nemzetiség mintegy 100 éve  meglévő, húsvét hétfői hagyományőrző eseménye. A közel 400 bólyi pince és környéke, i...

Bővebben →

Meghívó Tavaszi Koncertre

2016.03.25

A babarci Ifjúsági Zenekar tisztelettel meghívja Önt és kedves családját 2016. április 10-én 15 órakor TAVASZI KONCERTJÉRE a babarci Művelődési házba:...

Bővebben →

Elérhetőségeink

Cím

7754 Bóly, Ady E. u. 9.

Telefon

+36 69/368-162