Helyi hírek, események
Megjött a hó és a zimankó
Az év elejére leesett a hó és igen zord időjárás borzolja a kedélyeket. Mondhatni, kutya hideg van. A jelenlegi számítások is megerősítik, hogy a következő napokban egyértelműen télies időjárásra van kilátás. A fölénk érkező levegő nedvességtartalma alacsony lesz, így jobbára napos, száraz időre számíthatunk, legfeljebb a hét végén lehet több felhő fölöttünk, de csapadék ezekből a felhőkből nem várható. Míg szombaton és vasárnap átlagosan hideg, téli időre van kilátás, addig a jövő hét elejétől kezdve ebben jelentős változás mutatkozik: a korábban említett anticiklon peremén Szibéria irányából még az itt lévőnél is jóval hidegebb, mondhatni dermesztően hideg levegő árasztja el hazánkat, így további lehűlésre számíthatunk. A hét közepén hajnalban nem lesz ritka a -15°C körüli fagy sem, sőt a szélvédett, hóval borított tájakon -20°C alatti minimumok is valószínűek, és napközben is a legtöbb helyen alig emelkedik -10°C fölé hőmérséklet. Ráadásul a megélénkülő északkeleti szél is tovább ronthatja majd hőérzetünket. Rendkívüli hideg időszak veszi tehát kezdetét, fontos lesz odafigyelnünk a megfelelő öltözködésre, embertársaink védelmére. Ilyenkor jóval könnyebben alakulhatnak ki meghűléses betegségek, aki teheti, semmiképp se tartózkodjon hosszú ideig a szabadban!
Elkezdődött a méhészszezon
Az idei méhész szezon kezdete a hűvösebb időjárás miatt kissé eltolódott. A méhek már nagyon várták a virágos növények nyílását, hiszen a virágpor nag...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
Négy mérkőzést játszottak szombaton a megye I-ben, a mérkőzéseken sok gól esett. Szászvár-PVSK 5-4 (4-1) Gólszerzők: Horváth G. L (2), Besenyi (2)...
Bővebben →Invitálás a babarci majálisra
Április 30-án, szombaton rendezik meg a babarci majálist, amelyre nagy szeretettel invitál mindenkit a község önkormányzata. Az eseményre a helyi spor...
Bővebben →Bencsik és a CÖF a népszavazás mellett
A Civil Összefogás népvándorlással kapcsolatos országjáró körútjának egyik állomása volt a tegnapi nap folyamán Pécs, a baranyai megyeszékhely. Bencsi...
Bővebben →60 éves a Bólyi Gyermekotthon
A Bólyi Gyeremekotthon fennállásának 60. évfordulójára sokan jöttek el ünnepelni, köztük az egykoron itt dolgozók sokasága. Rumszauer Ferencné intézmé...
Bővebben →Fittnes Day Mohácson
Sportos napra hívnak minket a szervezők, ehét vasárnap a Mohácsi Sportcsarnokba, ahol megrendezik a X. Fitness Dayt. Sztárcsevics János főszervező iga...
Bővebben →Baranya kincsei a mélyből
Időszaki kiállítás nyílt Pécsett a Káptalan utcában, az elmúlt években Baranya Megyében fellelt éremleletekből és egyéb "kincsekből". A különleges tá...
Bővebben →Falusi piac placc nyílt Villányban
Falusi piac placc nyílt Villány centrumában. Zöldség, gyümölcs és helyi termékskálával, köszönhetően a Márokért Szociális Szövetkezetnek, nagy lehetős...
Bővebben →Udvari játékokat szeretne a versendi óvoda
A versendi óvada 70 éves múltra tekint vissza. Az egykori parasztházat bővítették az idő múlásával, mígnem 2014-ben jelentős felújítás történt az inté...
Bővebben →Verses koncert Szajkon
MAK(K)USZTIK ,,Várok riadtan Veled" verses, zenés hangulat Szajk, Kultúrház április 24. 17 óra Makk Luca, Makk Kata, Nádasdi Pudár, Tóth Zola, Ma...
Bővebben →Előadás IV. Károlyról
Történelmi előadás IV. Károly utolsó magyar királyról Előadó: Czeininger Tamás a Nagy Lajos Gimnázium tanára Időpont: 2016. április 22. (pé...
Bővebben →Hétvége a megye I-ben
A pécsiek preztizscsatáját a bajnokesélyes nyerte idegenben: PVSK-PMFC 0-4 (0-2) Pécs, 500 néző. Jv. Nagy Zsolt PVSK: Máthé - Somogyi, Cvenits, S...
Bővebben →