Helyi hírek, események
Országos német gála kitüntetésekkel

Január 9-e a magyarországi német önkormányzatok napja.
Hazánkban 1995 januárjában alakultak meg a német kisebbségi önkormányzatok. Ennek emlékére a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, a magyarországi német önkormányzatok napjává nyilvánította január második szombatját, amely a hazai németség országos ünnepe. Első alkalommal 1997-ben tartották meg ezt a napot. Manapság Budapest és Pécs felváltva, ennek jól bevált házigazdája. Idén a Bólyi Városi Televízió a fővárosba volt hivatalos, csaknem 2000 vendég társaságában. A gála résztvevőit Heinek Ottó elnök, majd dr. Gulyás Gergely a Magyar Országgyűlés alelnöke köszöntötte. A német önkormányzatok napján minden évben ünnepélyes gálaműsor keretében kitüntetéseket is átadnak. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata, 1995 decemberében alapította meg, legmagasabb kitüntetését, a Magyarországi Németségért Arany Dísztűt. Nagy büszkeség számunkra, hogy idén Ahmánn György babarci zenepedagógus és karnagy (fotónkon), továbbá a szajki származású Gáspárné Kerner Anna pedagógus is a kitüntetettek között volt. A magyarországi németség nagy seregszemléje ez évben is elérte célját, betöltötte közösségformáló szerepét. Jövőre pedig ismét Pécs ad otthont a kiemelt eseménynek, amit már alig várunk.

Húsvéti Magonc műhely
A Magonc tanoda mindig aktív szervezői, húsvét előtti is, csináld magad foglalkozásra invitálták a kicsiket a bólyi Ifjúsági Házba. Díszes köszöntőlap...
Bővebben →
Udvardy György megyéspüspök üzenete
Liturgiák és látványos események sokasága színesítette a nagyhét programját a Pécsi Egyházmegyében. Televíziónk nagycsütörtökön látogatott el a székes...
Bővebben →
Meghívó hagyományos borversenyre
A Szederkényi Hegyközség az idei évben is megrendezi HAGYOMÁNYOS BORVERSENYÉT. Nevezni fajtánként 2 db 0,75 l-es palack borral lehet. Mintákat 2016....
Bővebben →
Nógrádi Mohácson beszélt a terrorról
Mintha a legnépszerűbb popsztár érkezett volna Mohácsra, oly sokan jöttek össze az Ifjúsági Centrum aulájába. Nógrádi György biztonságpolitikai szakér...
Bővebben →
Az 56-os jeges árra emlékeztek
A 60 évvel ezelőtti, 1956- os jeges árra emlékeznek meg kiállításukkal a mohácsi éremgyűjtők. Az egyesület legaktívabb tagjai, Mórócz Sándor és Csorba...
Bővebben →
Barkácsolás a könyvtárban
Húsvétra hangoló barkácsolásra invitálták a gyerekeket a bólyi könyvtárba. Ügyesen bántak az ollóval és a ragasztóval, sorra készültek a mestermunkák....
Bővebben →
Húsvéti kiállítás
Jövőre lesz a 10. jubileumi év, hogy Ivik Jánosné, Róza néni átvette a bólyi kézimunka szakkör vezetését. Minden esztendőben azóta is, húsvét és karác...
Bővebben →
Postagalambászok értékelője
Egyesületi, tagszövetségi és országos versenyeken méretettek meg térségünk postagalambászai és nagy becsben tartott állományaik, az elmúlt esztendőben...
Bővebben →
Agrárfórum az Agrár Kamaránál
Szép számmal összejöttek a termelők a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Megyei szervezete által megrendezett gazdafórumra. A Mezőgazdasági és Vidé...
Bővebben →
Fülemülés nőnapi őrület
A hölgyek hada ismét megszállta a Fülemülét villánykövesden. A hagyományos nőnapi buliba, csaknem 300 an jöttek össze. Finomakat ettek s ittak, jót mu...
Bővebben →
Mároki sváb bál kifulladásig
A véméndi Szextett együttes, hamisítatlan sváb zenével csalogatta táncba, a márokiakat az idei sváb bálba. Zeppedlik, polkák és keringők sokasága szer...
Bővebben →
Nyuszik parádé Szediben
Húsvét előtt újabb vidám darabokkal lepte meg szederkényi törzsközönségét, a helyi nyugdíjas színjátszó csoport. A Főpróba című előadás csokor, nevét ...
Bővebben →