Helyi hírek, események
Televíziós portré Ahmann Györgyről
Idén 21. alkalommal került sor a Magyarországi Német Önkormányzatok Napjára, melyet minden évben január második hétvégéjén rendeznek meg, ezúttal Budapesten. Az itteni gálaműsor keretében adják át a magyarországi németség legmagasabb kitüntetését három, a német nemzetiségért kiemelkedően sokat tett személynek. Az idei esztendő kitüntetettjei között nagy büszkeségünkre ott volt, Ahmann György zenepedagógus, karmester Babarcról. Gyuri bácsi büszkén vette át az elismerését, s magáról az élményről utólag a Bóly TV kamerája előtt emlékezik meg, melyet jövő heti adásunkban láthatnak. Ahmann György 1940-ben született a Baranya megyei Babarcon, ma is szülőfalujában él. A hazánkban élő német nemzetiség érdekében kifejtett tevékenysége mindenekelőtt a zenei hagyományok továbbéltetéséhez kapcsolódik.
16 esztendős korában lett tagja a helyi fúvószenekarnak, tíz évvel később maga vette át az együttes vezetését. A településen élő gyermekek és fiatalok német nemzetiségi identitásának erősítése érdekében 1969-ben iskolai úttörőzenekar létrehozását kezdeményezte. Az együttes példaértékű gondolkodására jellemző, hogy tagjai a 70-es években hazánkban elsőkként léptek színpadra német népviseletben. A zenekar számtalan kül- és belföldi sikert tudhat magáénak. Mindezen túl Ahmann György a német nemzetiségi néptánc-mozgalom pionírja: neves koreográfusokkal együttműködve éveken át gyűjtötte a néptánchoz kötődő zenei motívumokat, amelyeket azután több koreográfiában is megörökítettek. Nemcsak szülőfaluja, hanem a baranyai kisváros, Villány is köszönettel adózik Ahmann György munkássága iránt: az általa létrehozott Villányi Ifjúsági Fúvószenekart jelenleg a fia vezeti. Ahmann Györgynek a német nemzetiség érdekében végzett munkája, 16 éves kora óta töretlen: ugyan már nyugdíjba vonult, de a Babarci Ifjúsági Fúvószenekar karnagyaként jelenleg is tevékenyen hozzájárul, a magyarországi németség kulturális örökségének ápolásához. További sikereket és jó egészséget Gyuri bácsi!
Utak, új óvoda, csarnok és a köztéri virágok
Bólyi TOP-os és EFOP-os pályázatok várnak elbírálásra vagy éppen már kivitelezésre. A projektötletekben és azok megvalósításában mindig erős kisvárosb...
Bővebben →Kuncogó apróságok
A baba bábszínház Bólyba érkezett. A Cini Cini muzsika című produkcióval szórakoztatta a legkisebbeket a pécsi Bóbita társulatának két kiváló bábszíné...
Bővebben →Bűnmegelőzés összefogással
Folytatódott a megyei bűnmegelőzési fórumok sora, ezúttal Bólyban tartottak tájékoztatást a témafelelős szakemberek. Dr. Fellegi Norbert, a Baranya Me...
Bővebben →Hárs Tibort jutalmazták a Best of Pécsen
A Pécs-Mecsek Borút Egyesület és a Pécsi Borvidék Hegyközségi Tanácsának szervezésében, Best of Pécs elnevezéssel a borvidék legszebb, avagy a prémium...
Bővebben →Nagyikkal készültek a finom sütik
Szülők és nagyszülők részvételével folytatódtak az Őszanyó hetek tartalmas programjai a bólyi óvodában. A Szivárvány csoportban a nagyik avatták be a ...
Bővebben →Horvát tapasztalatszerzés borászainknál
Kisebb és nagyobb horvát baranyai szőlészetek és borászatok képviselői látogattak el a pécsi és a villányi borvidékre, tapasztalatszerzés céljából. Mi...
Bővebben →Vitézi próba az óvodában
Javában tartanak az Őszanyó hetek programjai a bólyi óvodában. A korábbi egy hét történeseit tudatossan széthúzták több hétre, hogy ne terheljék túl...
Bővebben →Átadták az új műfüvest Bólyban
A várva várt bólyi műfüves kispálya elkészült, azt annak rendje és módja szerint adták át használatra, a legkisebb futballistáknak. A TAO források fel...
Bővebben →Zongoravarázs a Vigadóban
A PTE Művészeti Kar - Zeneműveszeti Intézetének köszönhetően, újabb nívós és színvonalas koncertre került sor a bólyi Erzsébet Vigadóban. A Szólóhangs...
Bővebben →Elismerő címek Szederkényben
Szederkény Önkormányzata jó hangulatú s egyben tartalmas nyugdíjas délutánra invitálta a település szépkorú lakosságát. Ennek keretében köszöntötték a...
Bővebben →A Sárdi örökség
"Kékfestőnek lenni Isten áldása" ezek Sárdi János egykori nyárádi kékfestő mester gondolatai, melyet hitvallásként magáénak tud be fia és szakmai ör...
Bővebben →Hullanak a levelek Nyárádon
Nagynyáradon óriási kihívást jelent az őszi levélhullás. Legfőképp a főutcán jelent napi szintű munkát a temérdek mennyiségű levél összeszedése. Erről...
Bővebben →